Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-76

Az országgyűlés képviselöházúnak 76. gazdasági válság komolyabb nyomai mutatkoznak, már viták kezdődnek ezen a téren, de az Országos Mezőgazdasági Kamara munkásszakosztályának, kiadott jelentése szerint, még az a véleménye, hogy ennek a törvénynek megváltoztatására nincs szükség, mert: — ez idézet — (olvassa): »A napszámbérek kialakulását mégis csak a munkások és munkaadók kölcsönös megegyezésére kell bízni, mert ez szolgálja legjobban a munkás- és munkaadó közti jóviszonyt-« Ez a jelentés az 1923:XXV. tc.-t csak mintegy tartaléknak, végső védelmi intézr menynek mondja. Még 1933-ban is az ország egész területén csak nyolc járásban jöttek öszsze és avatkoztak be a munkabérmegállapító bizottságok és az Országos Mezőgazdasági Kamara ezzel kapcsolatban azt jelenti 1934. évi évkönyvében, hogy — ez megint idézet — (olvassa): »A munkás a múlt évben« — tehát 1933-ban, a legnehezebb esztendőben, amely az utóbbi két évtizedben a magyar mezőgazdasági termelésben előfordult — »nemcsak hogy nem kérte, hanem egyenesen ellenezte a legkisebb munkabérek megállapítását, annak felismerése miatt, hogy a megállapított munkabér csökkenti a munkalehetőségeket.« Vágó Pál igen t. képviselőtársam tegnap rámutatott erre a kérdésre. Ö maga is felemlítette, hogy a munkabérek megállapítása esetén könnyen bekövetkezhetik a munkaalkalmak automatikus csökkenése s amit ő úgy mondott, hogy ez a jövőben esetleg bekövetkezhetik, azt a múlt teljes mértékben bizonyította. 1935-ben és 1936-ban egyre több helyen kérték a legkisebb munkabérek megállapítását, — 1936-ban 71 járásban és városban — de az Országos Mezőgazdasági Kamara véleménye mindig az volt — méltóztassanak visszaemlékezni, abban az időben már Mecsér András volt az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, tehát nem liberális velleitású ember — az Országos Mezőgazdasági Kamara az ő elnöklete [alatt is a következő véleményt adta (olvassa): »A munkásszakosztály felfogása alapján az Országos Mezőgazdasági Kamara véleménye az, hogy a napszámbérek megállapítása kétes értékű beavatkozás, mert legtöbbnyire a munkások igénybevételenetk csökkentésére vezet. A munkabérmegállapító bizottságok működése ennek ellenére mindjobban kiterjedt. Igaz, hogy ebben a tekintetben közrejátszott az is, hogy a földművelésügyi minisztérium évről évre maga szorgalmazta mindjobban ezeknek a munkabérmegúllapító bizottságoknak az öszszehívását. 1937-ben 95, 1938-ban 113, és 1939-ben 131 járásban és városban állapíttatott meg a legkisebb munkabér. A fejlődés tehát ebben az irányban haladt és az Országos Mezőgazdasági Kamara 1939. évi jelentése már maga is azt mondja, hogy ez az intézmény a mezőgazdasági napiszámbérak területén jól szolgálta az egészséges kiegyenlítődést. Maguk a kifejezetten munkás érdekeltségek is egyre erőteljesebben szorgalmazták ennek a kérdésnek törvényes rendezését. A földmunkásszövetkezetek 1937. október 3-án tartott szegedi kongresszusán a kubikus munkabérek törvényes megállapítását kérték. 1937 március 27-én, tehát az előbb említett kongreezszust megelőzőleg pártunk által Budapestre öszszehívott földmunkáskongresszus határozatokban és konkrét javaslatokkal kérte ezen a terüülése 19 W január 26-á;n, pénteken. 309 léten a kormányzat és a törvényhozás beavatkozását. Meg kell állapítanom azt is, hogy magában a parlamentben, amióta én itt vagyok, egyre sürgetőbben hangzót el a kívánság ennek a kérdésnek törvényes rendezése érdekében és meg kell állapó tanom ellenzéki oldalról, hogy a mezőgazdasági munkásproblémák tekintetében a Ház tagjai között az előbbi parlamentben is, itt is, meglehetős egyetértés mutatkozott. (Úgy van! Ügy van! jobbfelöl.) ISÍem akarok ezen a helyen a magunk sürgető beszédeire, a magunk fellépésére, a magunk munkájára hivatkozni, ehelyett inkább arra hivatkozom^ hogy a parlament épületében a magyar mezőgazdasági munkásság sorskérdései tekintetében meglehetős komoly összhang keletkezett az elmúlt esztendők során. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) A miniszter úr nem fogja tőlem rossz néven venni, ha megállapítom, hogy ezen a téren nincsenek érdemek; mindnyájan kötelességet teljesítettünk (Úgy vanf Ügy van!) s ez a legkevesebb dolog, amivel tartozunk ennek a magyar mezőgazdasági munkásrétegnek. Ezek az érdemek nem is érdekelnek engem; ismétlem, külön érdemről nem kell és nem lehet beszélni. Meg vagyok győződve arról, hogy a miniszter úr is a jól teljesített munka belső elégtételével érzi azt, hogy ezt a törvényjavaslatot előterjeszteni kötelesség volt, kötelesség a nemzetnek egy nagy rétegével, magával a nemzettel szemben. (Úgy van! Ügy van! ~ Éljenzés jobb felől.) A közéleti munkában soha senki ne keresse azt, hogy érdemeket szerzett vagy akar szerezni a jövendőre. Itt minden magyar ember kötelességet teljesít ós ezért a kötelességért — úgy érzem — még külön köszönet sem jár senkinek a részére. Ha már a miniszter urat megemlítettem, legyen szabad rámutatnom arra is, hogy nem akarok követni bizonyos szokást ebben a parlamentben, azt, hogy a kormány egyes tagjait időnkint kiemelik és szinte szembeállítják az egész kormánnyal. (Közi Horváth József: Azután megbuktatják! — Derültség.) Ez egészen különös jelenség és azok a barátaink, akik a miniszter urat egyénileg nagyon szeretik és tisztelik, — és hadd sorozzam magamat i* ezek közé — (Éljenzés jobbfelöl.) nem veszik észre, hogy bizonyos bántó dolog is van abban, amikor egyes miniszterekkel szemben hivatkoznak arra, hogy: »Meg vagyok győződve arról, hogy a miniszter többet akart, de csak ennyit terjesztett be; nyilván a kormányban egyes sötét hatalmak megfogták a kezét.« (Derültség.) Ez tulajdonképpen felszólítás egy konzekvencia levonására az illető miniszterrel szemben. En nem tudok egyebet elképzelni, mint azt, hogy ha a miniszter úr megalkotta ezt a törvényjavaslatot, akkor ő maga belsőleg egyetért ezzel a törvényjavaslattal és ha olyan tendenciákat látna, hogy többet akarván, a kezét lefogták, ebből csak egyetlen egy konzekvencia^ adódnék minden közéleti férfiú számára, aki a maga pozícióját szolgálatnak tartja: otthagyni a szolgálatot. Akik ilyen politikai megkülönböztetéseket tesznek, azok lényegében gyengéd felhívást intéznek az egyes miniszter urakhoz: »Ha már nem tudsz egyetérteni azzal sem, amit ide hoztál a parlamentbe, vondd le valamiképpen a konzekvenciát.« (Derültség.) Én ezt a r törvényjavaslatot úgy nézem és úgy bírálom^ mint amellyel a miniszter űr, mint ennek a kormánynak a tagja, teljes mértékben egyet-