Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-76
Az országgyűlés képviselőházának 76. sal állott kinn a frontokon és megtette a maga kötelességét hazája iránt Sokszor hallottam ezzel a kérdéssel kapcsolatban utalni arra, hogy mennyivel vitézebbül harcolt volna ez a magyar katona, ha tudta volna, hogy itt bent a hazában van mit védenie. Én nem mondom azt, hogy ne juttassuk oda Magyarország népességét, a mezőgazdasági munkásságot is, hogy ezen a földön saját tulajdonnal rendelkezzék, — legyen földje és legyen háza és ez a haza valóban édes otthonává váljék — azonban kétség-bevonom, hogy ott a helytállásnak a tüzében, a háborúnak a viharában a magyar ember gondolkozott volna azon, hogy mit adott neki eddig a hazája, vagy mit vett el tőle. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőL) A magyar embert az élet minden körülményei között — egypár kivételtől eltekintve— éppen a helytállás jellemzi. (Ügy van! Ügy van! Soha nem felejtem el azt, amit nekem egy szegény megrokkant munkásember mondott háborús ttapasztalatairól: Megkaptam a parancsot és kitartottam. Mit tehettem volna mást? — Még csak a kérdés sem merült fel soha ezekben az emberekben, hogy azon a helyen, ahová őket a sors és hazájuk állította, ne kellett, volna száz százalékig helytállniuk. (Ügy van! Ügy van!) Köztudomású, hogy a háború után a mezőgazdaság néhány esztendeig jó konjunktúrát élvezett, Ezekben az években természetszerűleg — erre később is rá akarok mutatni — a mezőgazdasági munkásság is jobb sorsban élt, hiszen voltak esztendők, amikor a napszámbér — csak a napszám bérekre utalok, mert hiszen rendszerint ehhez szoktak igazodni az egyéb munkáltatás! kondíciók és munkabéreredmények — felülhaladta a 4 pengőt: 4 29—4 30 pengős évi ó.tlagról is tudunk. Ez azt jelenti, hogy például a nyári időszakban ezekben az években 5—6 pengő körül volt a napszámkereset. Ezekben az időkben nemcsak a munkabér volt nagyobb és a háborút megelőző munkabéreknél is magasabb, hanem sokkal több volt a munkaalkalom is. Mezőgazdasági érdekképviseletek panaszkodtak ezekben az időkben többek között például azért, mert a nagy közmunkák akkor folytak, amikor magának; a mezőgazdasági termelésnek lett volna szüksége minden egyes munkáskézre; szinte a közmunkák konkurrenciájáról volt szó néha ezekben az időkben. A napszámbérek ilyen mértéke mellett ezekben az esztendőkben könnyen kimutathatólag 200—220 nap volt az a foglalkoztatási mérték, amelyet a mezőgazdasági munkás ezekben az időkben elérni tudott. Ez az idő azonban nem tartott sokáig. Már 1928/29-ben kezdett meginogni a mezőgazdasági termelés helyzete, konzekvenciájaképpen annak a világhelyzetnek, amely a háború alatt és a háború után kialakult. 1930/31-ben itt volt már a válság s 1933/34-beii érte el ez a mezőgazdásági válság a maga mélypontját. Hogy mennyire összefügg magával mezőgazdasági termelés helyzetével, a gazdák helyzetével a mezőgazdasági munkásság helyzete, — erről később bővebben szeretnék majd szólni — mutatja az, hogy a mezőgazdasági termelés válságának a mélypontján a napszámbérek — most csak ezt a kategóriát emelem ki — lesüllyedtek országos átlagban 1.37 pengőig, ami pedig a foglalkoztatottság mértékét illeti, — Megay képviselőtársam is rámutatott erre, ő 150 napot mondott — bizony voltak esztendők, amikor a 100—120 napot nem haladta felül. Elegendő, ha utalok az Országos Mezőgazdasági Kamara jeülése 194-0 január 26-án, pénteken. 307 lentéseire ezekről az esztendőkről. Ha valaki elolvassa ezeket a jelentéseket, amelyek igyekeztek objektíven feltárni a helyzetet és tiszta képet adni az egész mezőgazdasági termelés és benne a munkásság helyzetéről, megrendült szívvel kell visszagondolnia azokra az. évekre, amelyekben ez a mezőgazdasági munkás — állítom, t. Ház — mélyen az emberi életnívón alul tengette az életét, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Én magam olyan vidéken élek, ahol ez a probléma a legégetőbb kérdés. Látom a Tisza két partján élő mezőgazdasági munkásság helyzetét, ott is főleg azokon a helyeken, ahol nehéz a föld, ahol a legszélsőségesebb az időjárás Magyarországon, ahol a Sárrét nehéz földjét kell művelni. Ezen a helyen én magam láttam ennek a munkásságnak életét, szörnyű vívódását ezekben az esztendőkben. (Horváth Géza: Ügy van!) Nem hivatkozom statisztikai adatokra. Ott jártam ezeken a teleken a munkásházakban és láttam, hogy hiányzott a mindennapi kenyér, nem beszélve a lerongyolódás szörnyű mértékéről és nem szólva arról, hogy téli időben, kegyetlen hidegben a tüzelőanyag is hiányzott. Én jártam ilyen munkásházban egy téli napon az egyik budapesti napilap riporterével, aki nekem, amikor elindultunk utunkra, azt mondotta, hogy a vidéki nyomorúságot mégsem lehet a budapesti nyomorhoz hasonlítani; ő a közeli napokban végigjárta Budapest perifériáinak nyomortanyáit és biztos abban, hogy vidéken ilyen nyomorúságot nem fog találni. Ez a fiatalember azután könynyezve osztotta szét a nála lévő pénzt az utolsó fillérig ezek között a munkáscsaládok között és a végén azt mondotta nekem, hogy sejtelme sem volt arról, hogy magyar emberek ilyen életszinten —> ezt már életszintnek; sem lehetett akkor nevezni — élnek. Én jártam ezekben* az időkben olyan munkásházban, ahol a gyermekek az utolsó darab kenyéren pörlekedtek, voltam olyan munkásházban, ahol az asszony, amikor beléptem, sírva és átkozódva szedte fel a nyomorúságos FAKSz-ház padlóját, mert nem tudott máshonnan téli tüzelőt venni. Ezekben az esztendőkben a munkásság lerongyolódott, hájzi bútorait is kénytelen volt elkótyavetyélni, ágyneműt nagyon sok munkásházban nem lehetett már, találni és amennyire a viszonyok engedték, ezek a munkáscsaládok el is adósodtak. Az akkori kormányzat hozzánvúlt a segítésinek egy általam már akkor is kárhoztatott eszközéhez, az úgynevezett ínségmunkarendszerhez. Amikor én Békés vármegye közgyűlésén ez ellen a rendszer ellen felszólaltam, maguk az ottlévő munkáskép viselők helyeseltek nekem a legjobban. Ez az ínségmunkarendszer egyrészt — állítom — pazarolja az állam pénzét, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) másrészt csupán rendszertelen munkáltatást hozott, magyarán megmondva nem volt egyéb, mint burkolt munkanélküli segély. (Ügy van! Ügv van! jobbfelől.) Az egyes vidéki hatóságok ürügyet kerestek arra. hogy milyen címen juttassanak néhány pengőt olyan embereknek, akiknek számára a mindennapi kenyér is nroblématikussá vált. A magam községében néldául az így felfogadott ínségmunkásoknak, egvéb hasznos munka nem lévén, azt az utasítást adták, hogy menjenek fel a községháza padlására kukoricát morzsolni, de egy nap tíz csőnél többet egyik munkás se merjen lemorzsolni, mert akkor még ezt az ürügyet sein tudták volna t^bbé a 41*
