Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

Az országgyűlés képviselőházának '75. ülése 19^0 január 25-én, csütörtökön. 299 dolgozása érdekében is. Megalkotni a hivatásrendeket, a hivatásrendek delegáltjaiból azt, amiről Megay képviselőtársam beszélt, nem munkaügyi minisztériumot, hanem országépítő minisztériumot, amelynek tagjai egyrészt a hivatásrendek delegáltjai, tagjai továbbá a szakminiszterek és a jegybank elnöke és a véleményezés hatáskörében dolgozó ezen szerv fölé egyetlen felelős végrehajtó szerv, az országépítő miniszter kezébe tenném a végrehajtás feladatát, a munka alkotmányálban kimondott azzal a kötelezettséggel és parlamentáris felelősséggel, hogy az országépítő miniszter teljhatalmánál fogva tartozik tervszerűen gondoskodni annyi munkaalkalomról, amennyi elégséges az ország rendelkezésére álló munkáskezeknek foglalkoztatására. Ahhoz pedig, hogy az országépítő miniszter e feladatának megfelelhessen, kell, hogy rendelkezzék az ország hitele felett, kell, hogy a végrehajtás minden eszközével rendelkezzék. Túl vagyunk azon a babonán, amely azt állította, hogy mindezt a nagyszerű nemzetépítő munkát nem tudjuk végrehajtani, mert szegények vagyunk, mert nincs pénzünk. T. Ház! Nincsenek gazdag és nincsenek szegény népek, csak munkaképes és munkaképtelen népek. Idéznem kell de Stefani miniszter szavait, aki megállapítja, hogy mindaddig, amíg egy országban a munkáskezek foglalkoztatottsága nem éri el a lehetőség határait, semmiféle hasznothajtó vállalkozásnak nem lehet elvi akadálya a pénz hiánya. Mindaddig, amíg a társadalomban bőségesen akadnak dolgozni vágyó, felemelkedésre 'vágyó munkaerők és munkáskezek, semmiféle beruházás nem lehet túlzott vagy kockázatos. Es állapítsuk meg, hogy igenis van pénz. Van pénz 6 százalékos, 11 szazaiékos és ezt meghaladó kamatokra, de nincs pénz olyan feltételek mellett, amelyek egy nagyszabású, generációk jövőjét biztosító nemzetépítő munka feladataihoz volnának szükségesek. (Rapcsányi László: Elég szomorú!) Nincs pénz két százalékra! Ha ez nem volna így, akkor nem került volnaide a közelmúltban a kishaszonbérletek létesítéséről szóló törvényjavaslat, amely általános indokolásában beismerte, hogy az 1936. évi telepítési törvény nem hajtható végre. Miért? Azért, mert az igényjogosultaknak nincs pénzük, hogy a törvény által előírt 30 százalékot kifizessék, államháztartásra pedig elviselhetetlen terhet jelentene, ha az igényjogosultakat száz százalékig kielégítené. Nincs pénz 2%ra. Annak azonban, hogy ez így van, nem a magyarok haragvó Istene az oka, nem az, mintha a nap nem sütne ránk éppúgy, mint más államokra, hanem egyszerűen az a körülmény, hogy ragaszkodunk a hiteléletünket szabályozó olyan törvényekhez, amelyek a pénzkibocsátás ©s a kamatláb megszabása jogát szinte korlátlan exterritoriális hatáskörrel egy olyan intézetre bízzák, amelynek főtanácsa, úgy látszik, Isten kegyelméből származó kiváltságnak tekinti, hogy Magyarországon pedig a bankráta nem lehet kisebb 4%-nál. Majd ha a pénzkibocsátás és hitelnyújtás jogát az gyakorolja, akit ez a jog megillet, az állam vagy az, állam tulajdonát alkotó olyan intézet, amelynek diszkontpolitikáját a keresztény erkölcsökkel és a kánon joggal megegyező olyan törvények szabályozzák, amelyek kimondják, hogy egy közérdekű ' intézet közcélokra adott hitelénél nem számíthat több kamatot, mint amennyi a pénz, önköltsége, a,kkor lesz pénz közmunkára, lesz pénz talajjavításra, lesz pénz földreformra, lesz pénz mindenre, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. ami nagy nemzetépítő feladat, aminek organikus megoldása a magyar lét és nemlét kérdését dönti el és akkor nem kell itt állnunk a jövő nemzedék előtt azzzal a váddal terhelten, hogy el hagytuk veszni a nemzet visszahozhatatlan és pótolhatatlan kincsét, fiaink munkaerejét. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezután az elvi és általános hozzászólás után legyen szabad néhány észrevételt tennem a törvényjavaslat szövegére. Meg kell állapítanom, hogy aminő elvi örömmel és készséggel követeim az igen t. kormányt abban az elvi és eszmei irányban, amely a törvényjavaslat megszületésére vezetett, ugyanolyan tartózkodó vagyok a részleteik tekintetében és ugyanannyi aggodalommal kell kísérnem a törvényjavaslat szövegét, amely bizony számos apró ajtócskát hagy nyitva a törvény végrehatásával megbízott bizottságok számára, hogy a törvényben előírt követelmények szellemének ne feleljenek meg. Itt van mindjárt a 3. § 3. bekezdése, amely kimondja, hogy (olvassa): »Amennyiben a munikabérmegállapító bizottság tagjait (póttagjait) a vármegyei mezőgazdasági bizottság a rendeletben vagy a hatóság határozatában megállapított időben nem választja meg, a tagokat a jelen törvény rendelkezéseinek figyelembevételével a főispán (főpolgármester) ne; vezii ki, még pedig lehetőleg a mezőgazdasági bizottsági elnök meghallgatása után.« Ennél a szakasznál nem látom a szankciót, nem látom, ki felelős azért, ha ez a munkabérmegállapító bizottság a törvény szelleme ellenére esetleg nem alakul meg. Lehet, hogy egyoldalú műveltségem eredménye^ de hirtelenében nem emlékszem olyan főispánokra, akik a mezőgazdasági munkavállalók soraiból ^emelkedtek volna fel erre a díszes közéleti pozícióra (Hubay Kálmán: Jól emlékszel!) és így nem tudom elhinni azt. hogy egy főispán vagy pedig egy főispán által kinevezett bizottság a munkavállalók érdekeit ugyanazzal a lelkesedéssel, ugyanazzal az önfeláldozással fogja majd magáévá tenni, mint az érdekképviseletnek hivatásszerűen működő tagja. És ha már a főispánnál tartunk, akkor azt kell mondanom, nem szerencsés dolog (Hubay Kálmán: Maczky 60 napra ítéli el, aki magasabb munkabért követelj), hogy e bizottságok kinevezésébe végeredményben egy politikai szerv, a főispán avatkozik bele. Sokkal szerencsésebb lenne, ha ebben az ecetben az illető területei!- illetékes törvényszék elnöke,

# tehát a független magyar bíróság valamelyik tagja működnék közre. Hiszen egész gazdasági programmunk célkitűzése a gazdasági kormányzat és a politikai kormányzat kettéválasztása és ha logikusan veszem azt a haladást a hivatásrendi munkaállam felé, amelyről szóltam, akkor azt látom, hogy ez ennek a haladásnak lényege és egyik karakterisztikuma. A gazdasági életét teljesen depolitizálni kell, ez a helyes és okos gazdálkodásnak egyik kritériuma. Nem szerenesés dolog tehát, ha egy ilyen, vég; eredményben gazdasági szerv egy politikai •szervnek a fennhatósága, illetőleg 'befolyása alatt áll, nem pedig egy teljesen politikamentes szervnek, a független bíróságnak van alávetve. De nem tartom szerencsés dolognak azt sem, ha egy törvényjavaslat, illetőleg egy törvény megengedő és nem parancsoló módban van megfogalmazva. A 6. § (3) pótja azt mondja, hogy az országos munkabérmegállapító bizottság a földinívelésügyi miniszter jóváhagyásával a 45