Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-73
2 32 Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 19W január 19-én, pénteken. Ennek alátámasztására legyen szabad felhoznom azt, hogy az 1867-es kiegyezésig Magyarország mint őstermeléssel foglalkozó, tehát, extenzív gazdálkodást folytató ország az iparosodásról, a kereskedelmi vállalkozásról, a hitelélet biztonságáról bizony nagyon elmaradt és nagyon kezdetleges értelemben beszélhetett. Az 1867-es kiegyezés után indult meg egy nagy gazdasági fejlődés, akkor érkezett ide -NyugatEurópából a gazdasági liberalizmusnak, a kapitalizmusnak a szele, és akkor Vált szükségessé, hogy Magyarországot is erről az agrártermelésről átvezessék a kereskedelmi és ipari vállalkozások, a nagy tőkekoncentrációk, illetőleg a hitelakciók terére. Kétségtelen, hogy Magyarországnak az akkori társadalmi rétegződése, a magyar vezető társadalmi körök nem voltak alkalmasak arra, nem voltak kellőkép felkészülve arra, hogy akkor, amikor az or : szagnak egy ilyen új és hatalmas jövedelmi lehetőséget biztosító ágához nyúltak, ezek a magyar vezető egyéniségek maguknak megfelelő szót tudtak volna biztosítani a nemzeti termelésnek ezekben a legfontosabbaknak és legjelentősebbeknek tekinthető, legalább is abban az időben azoknak tekinthető ágaiban. Megállapítható, hogy egy csodálatos nagy fellendülés következett be. À gyárak gombamódra szaporodtak. Hitelintézeteink is fokozatosan és mindig jobban megerősödtek. Ezzel kapcsolatban egy óriási prosperitás indult meg, amelynek közepette nem is tettük vizsgálat tárgyává, hogy kik azok, akik ezt a gazdasági hatalmat kezükbe kaparintották. (Rapcsányi László: Zsidók!) kik azok, akik a magyar állam támogatása, a védővámok, az állami kölcsönök, a kedvezményes adórendszerek és a privilegizált adózási lehetőségek folytán ezt a hatalmas gazdasági erőt, amely pedig a nemzet birtőkállományához tartozik, a kezükbe kaparintották. A világháború kitörése előtt még mindig nem eszméltünk kellően öntudatra. Nem eszmélhettünk azért, mert Ausztriával (való közjogi kapcsolatainknál fogva nem volt meg a lehetőség arra, hogy vezető egyéniségeink ezekre a hibákra, ezekre a kívánalmakra rámutassanak, mert, sajnos, abban az időben nem a nemzeti, hanem a dinasztikus hazafiasságot tartották elsősorban szem előtt, amiből következett, hogy elfogadták, elismerték és nem tiltakoztak az ellen, hogy Ausztria bennünket gyarmatbirodalomnak tekintsen nagy ipara és kereskedelme számára, hogy Ausztria legyen csaknem kizárólagos jogú felvevője a magyar mezőgazdasági termékeknek, viszont ugyanakkor mi Ausztriáiból hozzuk be az iparcikket. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Szögi Géza: T. Ház! Kitűnik a statisztikai adatokból, hogy olyan rettenetesen hátrányos helyzetben voltunk az iparosodás terén, hogy például a régi Magyarország határai közt körülbelül 50—55 millió métermázsa mennyiségben termelt búzánkból többet vittünk ki, mint amennyi a mai csonka haza egész termése és mégis ezért az óriási mennyiségű, 20 millió métermázsát meghaladó búzánkért csak textiligényeinket tudtuk kielégíteni, csak a textilcikkeknek megfelelő összegért tudtunk exportálni, textiliparunk ugyanis még t gyermekcipőben járónak sem volt mondható. T. Ház! A világháború tartama ezt a gazdasági konjunktúrát, ezeket a rendkívüli kereseti lehetőségeket nem csökkentette, hanem ellenkezőleg, fokozta és amikor az őszirózsás forradalom és a proletárdiktatúra után a nemzeti megújhodás korszakában, a nemzeti újjászületés korszakában körülnéztünk, akkor állapítottuk meg, hogy milyen súlyos válságba került országunk, mert az iparosodás, a kereskedelmi élet, a hitelélet terén felültünk azoknak a jelszavaknak, amelyeknek elseje az volt, hogy csalogassuk ide minden eszközzel a külföldi tőkét, a másik az volt, hogy a hiteléletet minden körülmények között meg kell erősítenünk. Ehhez hasonló jelszó volt az, hogy az iparosodást, amely nagyobb hasznot biztosít, mint a mezőgazdasági termelési ág, minden körülmények között elő kell segítenünk. Nem vettük észre, hogy ezek mögött a hangzatos jelszavak mögött önző, kapzsi és piszkos érdekek húzódtak meg. Nem vettük észre azt, hogy kereskedelmi törvényünk rossz, úgyhogy, mint az előadó úr is mondotta, Nagy Eerencék annak megalkotása után már más fél évvel a reformját követelték, amely reform azonban mind a mai napig sem következett be abban a kívánatos mértékben, amilyen mértékben azt mi szeretnők és amilyen mértékben a nemzet egyetemes érdeke azt megkívánná. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon,) Ez a kereskedelmi törvény, az ezzel kapcsolatos mérlegkészítési lehetőségek, a kereskedelmi vállalatok adózási rendszere — az a privilegizált rendszer, amelyet az azóta meghozott toldozó-foldozó reformtörvények az alapvető dolgok tekintetében sohasem változtattak meg — voltak az indokai annak és nyújtottak segítő kezet ahhoz, hogy ez az óriási termelési ág, amely a nemzet jövedelmének több, mint egyharmadát foglalja magában, kisiklott a magyarság kezéből, kisiklott azoknak a fajmagyar és keresztény rétegeknek a kezéből, amelyeknek a kezébenlétel pedig egyetlen garancia arra, hogy ez a termelési ág tényleg a haza javára s az önérdek hatterbeszorításával a közérdeket tartva szem előtt, a köz érdekében fog dolgozni. A háború után éppen a textil vállalat ok hiányát sérelmezhették a leginkább s az állam minden lehetséges módon, kölcsönök nyújtásával, adókedvezmények biztosításával, vámvédelemmel, kiviteli prémiumokkal és minden lehetséges más eszközzel elősegítette a textilipar létrehozását és hatalmas fejlődését. Ma már ott tartunk, hogy (hazánk textileikkekben behozatalra nem szorul, ha csak nem vesszük figyelembe, hogy valakinek különleges finomságú angol, vagy más külföldi textilcikkre volna szüksége. Ezek azonban nem elsőrendű közszükségleti cikkek g ezek nélkül ma már meg tudunk lenni. Mit kell megállapítanunk ma, 1940 J ben? Kiknek a kezében van ez a favorizált és agyontámogatott textilipari Legalább 90%-ban a zsidóság, a nemzetköziség, a szabadkőművesség kezébe került. íme tehát még a nemzeti megújhodás korszakában, a keresztény kurzusok idején sem vettük észre, hogy ez az adózási rendszer, amelyet most reformálni akarunk,^ még a kiviteli prémiumok, a vámvédelem ési egyéb támogatások nélkül is elegendő volt ahhoz, hogy ezt a gazdasági hatalmat tőlünk idegen lelkiségü és idegen vérségü emberek kaparintsák a kezükbe. Az általánosan vett adórendszernél ugyanis nemcsak azt a célt tartjuk szem előtt, hogy azzal biztosítottuk az államélet folytatásához szükséges kiadások megfelelő fedezetét, hanem az adórendsz'eír regulatorként, szabályozóként is szerepei egy állam életében, egy állani gazdaságának az életében is. Ez a társadalmi rétegek közötti ellentétek kiegyenlítődésére is alkalmas, ha azt az adórendszert megfelelően és helyesen építem ki. (Ügy van!
