Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-72

Az országgyűlés képviselőházának 72. ülése 19UO január 18-án, csütörtökön. sam is beszélt, mindössze 19 millió. Mit jelent ez? Azt, hogy a szövetkezetek a gazdasági élet fenntartásában, sajnos, még gyenge szerepet Játszanak. Jelenti továbbá azt, hogy a korlátolt felelősségű társaságok bizony, igen kiesi tőkével dolgoznak, pedig tudjuk, hogy meglehetősen nagy forgalmat bonyolítanak le. Ez azért is veszélyes, mert a felelős tőke a vállalt hagy gazdasági rizikóval szemben is túlkicsi. Nemcsak ebből a szempontból lehet ezt kifogásolni, amint rá fogok mutatni, hanem adózási szempontból is.. Kétségtelen azonban, ' hogy ez már önmagában véve sem egészséges helyzet. Pándi képviselőtársam azt mondotta, hogy a korlátolt felelősségű társaságok rendszere -azért stipuláltatott, hogy a tőkekoncentrációi előmozdítsuk. Ez teljesen igaz és helyes. E helyett azonban mi történt? A magáncégek átalakultak korlátolt felelősségű társaságokká, új koncentrációnak pedig jóformán nyoma sincs, Éppen ezért ezeknek a korlátolt felelősségű társaságoknak a megadóztatásával külön is kell foglalkozni és — mondhatom — a törvényjavaslat e tekintetben egészen fején találta a szöget. Foglalkozom még a statisztikával néhány szóval. Sajnálom, hogy Gratz Gusztáv t. képviselőtársam ^ nincs jelen, amikor arra a legszomorúbb részre kell most rámutatnom, hogy a 6727 vállalat közül az adóstatisztika szerint 1937-ben 4387 végzett veszteséggel. (Krúdy Ferenc előadó: Ügy van!) A veszteség 44-6 millió pengő volt. Nyereséggel mindössze 2340 váHalat végzett, (Kovarcz Emil: Ki hiszi ezt el?) -a nyereség 853 millió pengő volt. Pedig ez a gazdasági év már a fellendülés évének, a jobb, kedvezőbb gazdasági éveknek egyike volt. Ha most már azt nézem, hogy ez a 2-4 milliárd pengőnyi tőke, mint befektetés, mit kamatozott, — csak en bloc nézve a kérdést — megállapíthatom, hogy mindössze 3-5%-os kamatozást mutat fel. Hihető az, hogy a részvénytársaságok ilyen kamatjövedelemmel beérjék? Amint jeleztem, ötévi küzdelem után elértük azt, hogy 24 millió pengő ez az adóteher az 1940. éviben. Ha már most megnézem, hogy az adóteher szempontjából — egybevetve ezt a saját tőkével — mit jelent ez, akkor megállapíthatom, hogy ez 1%-os adóterhet jelent. Ha pedig visszamegyek az 1937-es állapotra, azt állapíthatom meg, hogy ekkor a társulatok társulati adóban 0-75% adóterhet viseltek. A jövedelmi adónál, amely ugyancsak erős reformra szorul, — a pénzügyminiszter úr ennek reformját be is jelentette — ez az adóteher 6% jelenleg, mégis duplája az előbbinek, a kereseti adónál pedig természetszerűleg 5%. Ha most már »arra gondolunk, mint ahogyan azt több költségvetési beszédemben is megállapítottam, hogy a ház- és a föld vagyon, tehát az ingatlanvagyon az adótehemek 80%-át, a tőke pedig 20%-át viseli, és ha arra gondolunk, hogy Nagy-Magyarországon a házé's -a földvagyon 40%-ot, a tőke pedig 60% -ot viselt, — tehát sokkal igazságosabb volt az arány, pedig akkor iparunk még nem volt ennyire kifejlődve, nem volt ennyire erős, hiszen mindig számolnia kellett az osztrák ipar versenyével — azt hiszem, mindnyájan beláthatjuk, elérkezett -az ideje annak, hogy ez a kérdés soron kívül rendezés alá kerüljön. (Krúdy Ferenc előadó: Ügy van!) Még csak egy tételre akarok itt rámutatni ennek az állításomnak alátámasztására. A kérdés *az, hogy miként aránylik ez a 2-4 milliárd pengő a 32 milliárd pengőt kitevő nemzeti vagyonhoz? A 32 milliárd pengő nemzeti vagyonból kivettem az ingó javakra eső részt, hiszen ehhez esik a legközelebb a társulati vagyon. Ez 10 milliárd. A részvénytársaságok, illetve társulati adóalanyok saját tőkéje tehát ennek a 10 milliárd pengőnek 25%-a. Ezzel szemben a nemzeti jövedelem körülbelül 4 milliárd pengőre tehető' Magyarországon a legújabb számítások szerint. Vájjon elhihető-e az, hogy^ az ingóvagyon 25%-a ebből a 4 milliárd pengőből csupán 85 millió pengővel részesedett volna? A további ítéletet én a t. Ház bölcs belátására bízom. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Amikor a törvényjavaslattal részletesen foglalkozom, akkor csak egyet állapítok meg, azt, hogy a törvényjavaslat megtartotta azt a régi rendszert, hogy a részvénytársaságok, tehát a társas vállalatok külön adóznak. Ez érthető is, mert hiszen a vállalatok idegen tőkével dolgoznak, nyilvános számadással tartoznak, tehát szigorúbb kötött formák keretében tartoznak elszámolni. Mondom a javaslat a régi rendszert megtartotta, a tartalmat azonban lényegesen megváltoztatta. Ha most a mérleg érinthetetlenségéiiek elvét nézem, amely azelőtt szent volt iés amelyre az adóztatás felépült, s ezen a vonalon megyek tovább és nézem azt, hogy most már milyen intézkedésekkel kívánja a törvényjavaslat ezt az elvet megdönteni és az adóköteles nyereség kimunkálását minél tökéletesebben biztosítani, akkor megállapíthatom, hogy a törvényjavaslat rendelkezései céltudatosak, helyesek, minden tekintetben sikerre fognak vezetni, úgyhogy sajnálnám, ha ezeken lényegbevágóan változtatna a kormányzat. Csak egyes tételeket ragadok ki, mert hiszen a lényegesebbekkel unos-untig foglalkozott már itt a t. Ház. A javaslat egyik igen fontos tétele az, — és itt a szociális szemspontqt ffogom egy kissé kidomborítani — hogy a régi rendszerrel szemben, amely szerint a személyi kiadások tételét nem tehette bírálat tárgyává a pénzügyi hatóság sem és emiatt ezen a csatornán úgy folyt el a jövedelem, ahogy akart, most legalább is az adóztatás szempontjából megszabja a személyi járandóságok felső határát. A törvényjavaslatnak ez az intézkedése főképpen a vezető tisztviselők járandóságát érinti, ami rendkívül nagyjelentőségű, mert hiszen a múltban bizony azt láttuk, hogy itt tűnt el néha az egész nyereség. Ez a helyzet igazságtalan és antiszociális volt, mert éppen azoknál a vállalatoknál jelentkezett, amelyek a leggyengébben fizették a tisztviselőket és a munkásokat. T. Ház! Amikor a közalkalmazottak kettős állásainak ügyét tárgyaltuk a pénzügyi bizottságban, akkor az a felfogás jelentkezett, hogy a vezető állásban lévők javadalmazása tekintetében és az álláshalmozás tekintetében majd az adóreform alkalmával fogunk olyan rendelkezéseket hozni, amelyek ezt meg fogják akadályozni. Meg kell állapítanom, hogy a törvényjavaslat ebben a tekintetben csak egy kezdeményező lépést tett. Sajnálom, hogy. nem ment tbvább, de hiszem és remélem, hogy ez a kérdés még napirendre fog kerülni az adóreform alkalmával, mert hiszen amennyire szociális kérdés ez, éppen úgy adójogi kérdés is, mert hiszen kétségtelen, hogy ezek a túlmagas jövedelmek erősen befolyásolják az adóalapot és erősen érintik a vállalat, illetve a természetes személy adózási kötelezettségét. (Kovarcz Emil: A vállalati vezetők 35 milliót kapnak !) Az ország nagy tömegei tisztában vannak azzal, hogy annak a részvénytársasági vezérigazgatónak túlnagy fizetését végeredmény-