Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-72

Az országgyűlés képviselőházának 7%. ülése 1940 január18-án, csütörtökönt. 209 Ha tehát nekem a tárgyalás alatt lévő ja- ! vaslat egyes intézikedéseivel szemben aggályaim vannak, ezek elsősorban arra vonatkoznak, hogy a javaslat a maga egész tendenciájával meggyőződésem szerint a tőkegyűjtés bizonyos megnehezítését fogja maga után vonni, még pedig mindenekelőtt a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál, amelyek iparunk kifejlesztésében, gazdasági haladásunk előmozdításálban — ez már a mi speciális körülményeinkben rejlő okokra vezethető vissza — mindig elől jártak. De nemcsak közvetlenül, hanem közvetve is a tőkegyüjtési kedv elfojtását fogják a javaslat intézkedései maguk után vonni, mert hiszen sokaknak el fogják venni a kedvét attól, hogy megtakarított pénzüket, tőkéjüket olyan vállalatokba fektessék be, amelyeknek létesítése országunk gazdasági megerősödését jelentené. A javaslatnak ezzel kapcsolatos hátrányait különösen azokban az intézkedésekben látom, amelyekre még lesz alkalmam bővebben kitérni és amelyek az úgynevezett titkos tartalékok alakításának megnehezítésére vonatkoznak. T. Képviselőház! A javaslat indokolása azt hangoztatja, hogy ezzel a javaslattal a kormány nem törekszik adóemelésre és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok terheinek növelésére, hanem egyedüli célja a társulati adó gondosabb kimunkálása és ezen az úton a társulati adóból eredö^ állami jövedelemnek fokozása. E felfogás alátámasztására a javaslat indokolása joggal hivatkozhatilk arra. hogy a javaslat az adókulcsot nem emeli fel. az megmarad akkorának, amekkora a muitban volt. De az adót más módokon isi lehet emelni és ezekkel a más lehetőségekkel ez a javaslat is él. Azt az utat választja az adóemelésre, hogy nyilvánvalóan üzemi kiadásokat is hozzászámíttat azokhoz, a nyereségekhez, amelyek az egyes vállalatoknál az adókivetés alapjainak tekintendőik. Nem akarnék most belemenni a javaslat erre vonatkozó egyes részleteinek taglalásába, mert felfogásom szerint az általános vitában ennek nincs helye. Nem akarok különösen részletesen foglalkozni az ebből a szempontból leginkább kifogásolható 14. §-nak amaz intézkedéseivel, amelyek a társulati adó alá eső társaságok értékpapírállományának ós árukészleteinek, megadóztatására vonatkoznak, mert az ig^n t. miniszter úr szíves volt közölni velem, hogy ezeknek az intézkedéseknek módosításához a vita porán hozzá fog járulni. A miniszter úr által elfogadott új szöveg azonban kiküszöböli ugyan a javaslat eredeti szövegében fennállott azt a lehetőséget, hogy egy pénzintézet tárcájában fekvő valamely értékpapír árfolyamának ismételt átmeneti emelkedése és süllyedése folytán idővel az intézetnek ez az egész adótárgya adó alakjában a kincstár által kisajátíttassék, de amennyire megnyugtató ez a módosítás a pénzintézetek szempontiából, éppen olyan kevéssé tudja kielégíteni az iparvállalatok érintetlen fennmaradásához fűződő nagy érdekeket, mert ezeknek az árukészleteit ahhoz hasonló módon kezeli, mint ahogyan a pénz^ intézetek értékpapírállományát is kezelni akarja. Nézetem szerint azonban a pénzintézeteik tárcájában lévő értékpapírok és az iparvállalatok árukészletei között igen lényeges különbség áll fenn. A pénzintézetek értékpapír • állomanya mennyiségileg és minőségileg rendszerint nem változó, évekig mozdulatlanul az illető pénzintézet kasszájában fekvő vagyontárgyakból áll, míg az iparvállalatok árukész- j léte valami fluktuáló tömeg, amelyből az év folyamán egyes részeket folytonosan fel ; kell használni s amely azonkívül állagában is igen gyakran szenved el a kényszerítő gazdasági okok folytán bizonyos lényeges átváltozást; így például akkor,, ha az iparvállalat a körülmények folytán kényszerítve van a polgári szükségletek számára való termelésről a katonai szükségletek számára való termelésre átmenni, vagy ha valamely nyersanyag hiánya folytán pótanyagokat kénytelen beszerezni, vagy más hasonló esetekben. Azt hiszem, ittszükség volna annak megállapítására, hogy ezekben az esetekben az iparvállalatok anyagos árukészleteinek értékelésénél bekövetkező elszámolási kötelezettség csakis az egynemű árukra, illetőleg a vagyon ugyanazon-csoportjában bekövetkezett változásokra szorítkozzék. Hogy a javaslat az árukészletek értékelésében bizonyos káros, következményekkel járhat, ezt az itt lefolyt vitában már a legkülönbözőbb oldalakról kritika tárgyává tették, hiszen a kereszténypárt szónoka, Eeibel Mihály igen t. képviselőtársam és a kormánypártnak egyik vezérszónoka, Cselényi Pál t. képviselő úr is kifogást emelt e szakaszok ellen, bár anás és más okokból. Igen t. Képviselőház! Általában véve azt hiszem, hogy ha az államnak szüksége van jövedelmének fokozására, ennek a szükségnek kétségkívül eleget kell tenni, de ezt tegyük meg úgy, hogy ebből a magyar közgazdasági életre és annak további fejlődésére kár ne származzék. Ennek a javaslatnak talán sok rész léte olyan, hogy az ellen, ha izoláltan kerülne a képviselőház elé, nem lehetne kifogást emelni, vagy azzal meg lehetne barátkozni, de ha a maguk egészében tekintjük a javaslatnak mindezeket az intézkedéseit, akkor majdnem lehetetlen elzárkózni annak felismerése elől, hogy ez a javaslat egész tendenciájánál fogva az én megítélésem szerint fontos közgazdasági érdekeket fog megkárosítani, mert ezeknek az intézkedéseknek az alkalmazása folytán jelen tékeny módon csökkenni fog vállalataink tőkeereje; ennek pedig az lesz a hatása, hogy egyfelől jó időkben lehetetlenné fog válni, hogy az itt felgyűlt tőkék útján új vállalatok keletkezzenek, kedvezőtlen és válságos időkben pedig az egyes vállalatoknak nem lesz elég ellenálló erejük ezeknek a kríziseknek átszenvedésére. . A tőkegyűjtés megnehezítésére fognak ve

; zetni szerény felfogásom szerint a javaslatnak a titkos tartalékokra vonatkozó és ezeknek az úgynevezett titkos tartalékoknak képzését megnehezítő intézkedései is. Az üzleti nyereség fogalmának kiterjesztése útján-a javaslat a megadóztatás_ körébe von olyan eddig meg nem adóztatott jövedelmeket is, amelyeket a vállalatok eddig adómentesen tartalékolhattak oly célból, hogy azok segítségével alkalomadtán baj nélkül evezhessenek át a gazdasági válságokon, mer hiszen az ilyeneknek éppen olyan rendszeresen kell bekövetkezniök a gazdasági életben, mint ahogy a zivataroknak is be kéli következniük a természetben. Ha pedig a sor» megkímélte a vállalatokat az ilyen megpróbáltatásoktól, akkor az ilyen titkos tartalékok formájában felgyűlt tőkék voltak rendszerint azok, amelyek új vállalatok, sőt egészen új iparágak keletkezésének finanszírozására fór díttattak. Ezeknek "az így alakult tartalékoknak tehát a gazdasági életben igen nagy és igen fontos, sőt szerintem nélkülözhetetlen szé