Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

Az országgyűlés képviselöházÓMak 71. ülése 19 W január 17-én, szerdán. 175 le egy évszázadra előre azokat az adópolitikai irányelveket, amelyeket követtetni akarnak. Az elv az volt, hogy azokat az adóforrásokat, amelyeket főleg: a zsidóság részéről fizetnek, a legalacsonyabban adóztassák, viszont azokat az adóforrásokat, amelyeket legnagyobbrészt a gojok fizetnek, a lehető legmagasabb adóterhekkel sújtsák. Előttem fekszik Cion bölcsei 6. számú jegyzőkönyvének 7. szakasza, amely a következőket mondja (olvassa): »A goj, mint földbirtokos, azért van ránk kártékony hatás; sal, mert életfenntartásának alapjai révén füg

: getlen tud maradni. Ezért az legyen ä jelszó, hogy földbirtokától mindenáron megfosszuk. E cél elérése végett legjobb eszköz a földadó felemelése a végből, hogy a falusi birtok eladósodjék. Ez az intézkedés a birtokot feltétlen függőségi állapotban fogja tartani. Ezzel egyidejűleg a kereskedelmet és az ipart fokozott védelemben kell részesíteni.« A földbirtoknál tehát, amely legalább régebben főleg a magyarság kezén volt, tervszerűen kellett az adóemelést végrehajtani. Itt fekszenek előttem adóívek, amelyek^ fényes bizonyítékai annak, milyen tervszerűséggel emelkedett a földadó a háború előtti korszaktól egészen a mai napig. Ennek a következménye .azután az volt, hogy a magyar mezőgazda rettenetesen eladósodott és ha ma végignézünk a telekkönyvi kivonatokon, sajnos, azt tapasztaljuk, hogy a magyar mezőgazda szörnyű mértékben el van adósodva. Miután azonban ez a-í eladósodás nagyrészben a zsidó pénzintézetek és bankok javára történt, megállapíthatjuk, hogy a zsidó majdnem minden magyar mezőgazdának csendes társa. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Más a helyzet a társulati adónál, hiszen ennek a terheit főleg a zsidókézben levő vállalatok fizetik. Darányi Kálmán volt miniszterelnök győri beszédében felelőssége teljes tudatában jelentette ki azt, hogy a részvénytársaságok 2500 millió pengő nyers jövedelmet élvezüek ugyanakkor, amikor a földbirtok nyers jövedelme csak 900 millió pengő. Ennek ellenére a földbirtok egyenesadója a 900 millió pengő nycrsjövcdelem után 30 millió pengőt tesz ki, míg a részvénytársaságok a 2500 millió pengős nyers bevételük után évekkel ez•előtt csak 13, később 19, a múlt évben pedig •csak 21 millió pengő társulati adót fizettek. (Egy hang, a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Tehát ezek a többnyire zsidó kézben lévő vállalatok pénzügyminisztereink jóvoltából eleinte évi 160 millió, később pedig évi 140 millió pengő nemzeti ajándékban részesültek, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — — Wirth Károly: Érvényesült a zsidó szellem!) hiszen a földbirtokhoz viszonyítva az ő általuk fizetett adók összege csak egynegyedrészét tette ki annak

# az összegnek, amelyet a Magyar Élet Pártja által plakátokon olyan gyakran követelt arányos és igazságos adóztatás értelmében fizetniök kellett volna. Hogy ez az összeg húsz évre visszamenőleg mit jelent kamatos kamatokkal együtt, azt talán már csak csillagászati számokkal lehet kifejezni. A mi adótörvényeink, sajnos, sok esetben a megalkuvás álláspontjára helyezkednek, megelégednek félmegoldásokkal, a régi elavult intézkedések toldozásával-foldozásával. de a világért sem akarnak átlépni azokra az új utakra, amelyeket egy megváltozott gazdasági rendszer számukra előír. Pedig, ha valahol, úgy az adózás terén van szükségünk mélyreható, gyökeres és radikális reformokra. Az adózás súlypontját feltétlenül át kell helyezni KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. a súlyosan adózó mezőgazdaságról a könnyebben kereső- és adóképesebb kategóriára, a részvénytársaságokra. Egy igazán egyenlő és igazságos adóztatást követelünk, amelynek terhei nem a kisembert sújtják, hanem azokat, akik könnyen, minden nagyobb megerőltetés nélkül szerzik meg a megélhetés lehetőségét. Az adózásnak kizárólag a nemzet egyetemes érdekeit kell szolgálnia és nem szabad egyes egyének szolgálatában állnia. T. Ház! Az ország népességének csaknem kétharmada él közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdaságból, tehát a mezőgazdaságnak kellene megszabnia az egész ország rendjét, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a mezőgazdaság viseli a termelés minden kockázatát. Mégis azt kell tapasztalni, hogy a kormányzat a gyáripart nagyobb mértékben pártolja; (Rapcsányi László: Sok a díszgoj!) védi és eltűri azt, hogy sok esélyben az árakat olyan színvonalra emeljék és olyan színvonalon tartsák, amely semmiféle arányban nem áll a közönség vásárlóerejével. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A közvetítőkereskedelem az agrártermékeket hihetetlen olcsó áron vásárolja össze, hogy azután 100—200%-os haszonnal adja tovább a fogyasztóhoz {Wirth Károly: Amennyivel többel sokszor!) és így olyan jövedelemre tegyen szert, amilyenről a verejtékével dolgozó termelő még álmodni sem merne. (Halmay János: Az ő bőrére megy!) Kégi dolog, hogy adórendszerünk állandóan nyomja a látható vagyonokat, (Egy hang a szélsőbaloldalon: A láthatatlant nem?) viszont nem veszi igénybe a spekulációs, a konjunkturális jövedelmekből eredő fantasztikus nyereségeket, amelyek csakis radikális intézkedésekkel és gyors eljárásokkal foghatók meg. Óriási apparátust alkalmaz a rendszer a kisadózókkal szemben akiknél az adók a legtöbbször behajthatatlanok, viszont a gyorsan meggazdagodókat sokszor figyelmen kívül hagyja (Rapcsányi László: A nagy halak kicsúsznak!) A tőkevagyon könnyebben, menekül az adózás alól, mert a tőke sokkal mobilabb és eltitkolhatóbb lévén, csak akkor kerül megadóztatásra, ha az illető vagy saját maga vallja be, vagy pedig a létezése valamilyen más úton jut a hatóságok tudomására. (Wirth Károly: Vagy ha a sibert megfogják!) Ennek a következménye azután az, hogy a onagyar gazdatár sa daloim teljesen összeroppant, viszont mellette vígan prosperál a gyáripar és milliós nyereségű mérlegekkel zárnak a bankok. (Wirth Károly: De a munkásság mégis tönkremegy!) A nemzeti szocialista adóztatás alapja az, hogy az adóteher elsősorban a következő kategóriákat sújtsa: 1. a konjunktúra és a spekuláció nyereségeit, 2. á gyáriipari vállalatokat és a nagyüzemeket, 3. a mammutbirtokokat, 4, a nagybirtokokat és a tőkejövedelmeket. A kisipar, a kisgazdaságok, a pusztán munkabérekből eredő jövedelmek pedig az adózás szempontjából a legnagyobb kíméletben részesüljenek. Ha a magyar nemzeti jövedelem mikénti alakulását vizsgáljuk, akkor az első tekintetre meg kell állapítanom, hogy lakosságunknak 60 százaléka, amely a földművelésből, vagy az azzal kapcsolatos üzemágakból él, a nemzeti jövedelemnek csak egyharmadát produkálja, viszont az alig 500.000 embert foglalkozta tógyáripar szintén egyharmadát produkálja a í;8