Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

170 Az országgyűlés képviselőházának amelyekkel kapcsolatban különösen fővárosi vonatkozásban csak a legnagyobb elismerés hangján lehet beszélni, ezek közé sorozom például a temetkezési üzemeket, (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) a vágóhidakat, a lóhúsüzemeket — nem lehetne-e felmenteni a legkisebb adó fizetése alól az esetben, ha nyereségük nincs? (t< el kiáltások a szélsőbaloldalon: Miért?) Megmondom miért. Mert nem áll teljesen az az érvelés, hogy ha nincs nyeresége a közüzemeknek, akkor úgy sem fizet adót, mert igenis fizet adót. A minimális adót mindenhogyan meg kell fizetnie. Tehát ha eliminálni akarom azt a méltánytalanságot, egy altruisztikus szellemben vezetett, nem nyereségre dolgozó közüzem, teszem azt egy temetkezési üzem, amely például itt Budapesten — ha jól emlékszem — háromezer ingyen temetést ad évenként gondoskodók és hozzátartozók nélkül elhaltak részére, szintén • megadóztassák és pedig ezen altruisztikus funkciója után is a legkisebb társulati adó keretében, akkor az adózás alóli teljes felmentést kell javasalnom. Ismétlem, az elgondolásom az: ha nyereség van, fizessen társulati adót a közüzem, de ha nincs nyereség, ha nem dolgozik nyereségre, ha altruista működését éppen azzal bizonyítja, hogy nincs nyeresége, akkor a leg'kisebb társulati adó alól is kapjon felmentést. Mélyen t. Ház! A 4. § ötödik pontja a társulati adó fizetésének kötelezettsége alól felmenti azokat a társulatokat, amelyek valamely más jogszabály értelmében társulati adómentességet élveznek. Nekem ez ellen elvi kifogásom nincs, mert hiszen éppen az általam elmondottakból nyilvánvaló, hogy igenis ennek az országnak és ennek az államnak bizonyos esetekben életlehetőséget kell adni az olyan iparok számára, amelyek egyébként a maguk létfeltételeit biztosítani nem tudnák, kell támogatást adni, lehetőséget adni egyrészt ezeknek az iparoknak létesítésére, másrészt ezeknek az iparoknak működésben tartására. Én tehát az iparvédelemnek a két leghatékonyabb formáját — a vámvédelmet és az adómentességet — alaposan indokolt esetekben elvileg elfogadom és helyeslem. De itt megragadom az alkalmat arra, hogy felhívjam a pénzügyi kormányzat figyelmét arra. hogy ezeket az adómentességet élvező vállalatokat (JandI Lajos: Nagyrészt zsidóvállalatokat!) folytonos, állandó ellenőrzés alatt kell tartani. Meg kell állandóan vizsgálni, hogy indokolt-e adott időpontban az a kedvezmény, amelyet valamely vállalat bizonyos idő előtt megkapott, hogy az adott kedvezménnyel úgy él-e, hogy nem siklik át a közönséges nyerészkedés területére, hanem betölti szolid iparfejlesztési feladatát. Igenis ezeknek az adómentességeknek ilyen értelemben való teljes és állandó revízióját a legnagyobb mértékben szükségesnek tartom és az adómentességnek nyombani elvonását kívánom, mihelyt egy vállalatnál azt látjuk, hogy annak a hivatásnak, amelyért kapta a kedvezményt, eleget nem tesz. Mélyen t. Ház! A 13. §-nak hatodik és hetedik pontja a magángazdasági és társadalmi életben a legnagyobb, legbehatóbb vitára adott alkalmat. A 6. pont — mint méltóztatik tudni —; az értékpapírok értékeléséről és az értéktöbbleteknek, a nem realizált nyereségeknek ezen a vonalon való megadóztatásáról beszél igen helyesen. Semmi néven nevezett aggályom e téren nincs, főlee- most már nincs, amikor tudtam, hogy a mélyen tisztelt pénzügyi kormány itt az aggodalma knak egyetlen fókuszát, azt, hogy nem realizált nyereségek 71. ülése 1940 január 17-én, szerdán. megadóztatása igazságtalan és súlyos helyzetbe hozhatja a pénzintézeteket, éliminait a azzal, hogy ezeknek a nyereségeknek bizonyos feltételek melletti tartalékba helyezését megengedi. Ellenben a 7. pont, amely ugyanazon elvi elgondoláson alapszik, a leltárnak, az árunak, tehát a mozgó tőkének a kérdése és sorsa; ez már igen-igen nagy megfontolást igényel. Azok mellett a fluktuáló árviszonyok mellett, amelyeknek az ipar és a mezőgazdaság egyformán ki van téve, (Ja

mil Lajos: A mezőgaz daság sokkal inkább!) ez igen kényes téma és bizony indokoltnak tartok olyan aggodalmakat, amelyek arra vonatkoznak, hogy egy hirtelen ár-derout a pillanatnyi piaci árban mutatkozó látszólagos nyereség megadóztatáséi révén is tönkre tehet máról-holnapra vállalatokat. Itt különösen arra kell figyelemmel lennünk, hogy egész sora van az, olyan áruknak,, amelyeknél ez az adó alá vonás, nem is alkalmazható. Legyen szabad itt rámutatnom például a könyvre, mint raktárcikkre. A könyv beszerzési, forgalmi, napi árai között határozottan csak a beszezési árról lehet beszélni, de egy könyv forgalmi áráról beszélni nem lehet, mert ha meggondoljuk, hogy a könyv materiális értéke a papirosból és mondjuk, esetleg a kötésből áll. (JandI Lajos: A nyomdai szedés!) — helyes — a nyomdai szedésben fekvő munkából is, bár, amely pillanatban a papír benyomatott, a papír értéke is illuzóriussá vált,. tehát — mondom — a könyvnél forgalmi értékről, főleg évekkel a forgalomba jutás után bajos beszélni s ott inkább egy virtuális érték, sokszor az úgynevezett praetium affectionis jön számba, ami a tankönyveknél is fennáll,, mert ha az a pedagógus meghal vagy nyugdíjba megy, akinek a könyve egy ideig forgalomban volt, rögtön megszűnik, vagy legalább is igen lecsökken annak a könyvnek a forgalmi, a piaci értéke. Én tehát azt mondom, hogy a könyvnél alkalmazni ezt a pontot, igen nehéz s a könyvre nézve egészen speciális megoldást kellene keresni annál is inkább, mert mindannyian tudjuk, hogy a könyv ára a megjelenés után egykét, vagy három éven belül rohamosan zuhan. (Matolcsy Mátyás: És száz év múlva emelkekedik.) Ezt mutatják egyébként az antikváriusok kirakatai is. Azt hiszem egyébként, hogy a könyvraktárak értékelése a pénzügyi, illetve adóügyi ellenőrzés elé is teljesen megoldhatatlan feladatot állít. (Gruber Lajos: A silány könyveknek zuhan az ára!) Még több vitára adott talán okot a 13. $ 16. pontja, amely a vállalati vezetőknek adott adójogilag több jövedelemnek a megadóztatását határozta el, —- szerintem igen helyesenEz is egyike az úgynevezett kényes kérdéseknek, egyike azoknak a kérdéseknek, amelyekkel én egészen határozottan szembenézek az objektivitás alapján és megállapítom, hogy én a két véglet közül egyik mellé sem esatlakozoHi; Nem osztozom elsősorban .abban a felfogásban, hogy akár a fő vállalati vezetőknek, akár az élen állóknak, akár az alvezéreknek a mai viszonyok között, a mai szociális helyzetben joguk volna arra, hogy a vállalat működési területével, tőkéjével, jelentőségével és teljesített munkájukkal arányban nem álló, horribilis, kirívó jövedelmek hegycsúcsáról nézzenek alá a nyomorgó nagy tömegekre. (Gruber Lajos: Mit szólna ehhez Teleki János, mikor 15.000 pengő havi jövedelme van?) Elnök: Kérem Grub er képviselő urat^ méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni, kü-