Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-71
168 Az országgyűlés képviselőházáénak májában működő vállalatokról elterjedt — és osak részben indokolt — ama közhit, hogy távolról sem viselnek a többi foglalkozási agakkal egyenlő adóterhet, ebben az alacsony egyenesadó-százalékban leli magyarázatát, [Zaj és mozgás a szélsőbaloldalion.) amely egyenes adózási arány, remélem, hogy éppen az előttünk fekvő törvényjavaslat törvényerőre emelkedése folytán fog jelentősen emelkedni. (Rapesányi László: Csalódni fog reményeiben! — Zaj. — Elnök csenget.) Mélyen t, Ház!' Senki előtt sem lehet kétséges, hogy a háztulajdon viseli a legaránytalanabb adóterhet, amikor tiszta hozadékának majdnem 60^ százalékát adja a kincstárnak. {Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) En tehát, amikor a teherviselés tekintetében igazságos képet akarok magamnak szerezni, mellőzöm is az általam említett összehasonlító tabellákat, s csak azt nézem, hogy a tiszta hozadékkal szemben milyen adókulcs fejezi ki azt az adózási súlyt, amely bármelyik termelési ágnak jövedelmét, illetőleg hozadékát ter heli. A társulati adó elégséges vagy elégtelen mértékének kérdéséhez is tulajdonképpen így kell hozzányúlni. (Ügy van! a közelien.) Ha az ember így nyúl hozzá, teljesen elfogulatlanul és tárgyilagosan, akkor megállapíthatja, hogy míg a Iháztulajdon 60% -át adja ' oda a maga hozamának az államkincstár részére, addig a társulati formában működiŐ vállalatok hozamuk 38*64%-át adják oda. Itt vita azután nem lehet, ez az adópénztár kérdése, a pénz összeszámolásának kérdése. E két vagyonféleség adózásában tdhát tagadhatatlanul óriási aránytalanság áll fenn, amelyet el kell ismernem és le kell szegeznem. (Egy hang a szélsőhaloldalon: Szegény vállalatok!) Az objektivitás azonban megint arra kényszerít, hogy megállapítsam, hogy ez a 3864%-os adózási kulcs a társulati formában dolgozó ingóvagyonnak csak minimális adókulcsa. Ennyi akkor az adó, ha az adó pótlékoláisában olyan óriási szerepet játszó községi pótadó az 50%-ot nem haladja meg. Amely pillanatban^ a községi pótadó túlhaladja ezt az 50%-ot néha egészen 150%-ig, abban a pillanatban a társulati adónak ez a 38'64-%os kulcsa természetszerűen emelkedik egészen 50%-ig is. Ez az igazság. ÍBapcsányi László: Szegény vállalatok! — Paczolay György: Ipari városokban így van!) Azt pedig nagyon jól tudja a mélyen t. Ház, — ez köztudomású — hogy az 50%-os községi pótadó ma már fehér holló az országban, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha jól tudom, 15 városunk van, amely még bírja tartani magát az 50%-os nívón. Ezek között a legnagyobb fokú dicsérettel említem meg Budapest székesfővárost. (Tavs a közénen.) Nem kell a Ház előtt ecsetelnem, hogy Budapest székesfőváros az összeomlás óta eltelt húsz esztendő alatt, milyen gyönyörűen teljesítette a maga hivatását és milyen hoszszú ideig volt ebben az országban az általános közhitel szempontjából nemzetközi vonatkozásban is olyan fix báizis, amelv (/ kifelé az országnak tekintélyt adott. Ez a főváros annak ellenére, hogy húsz éven át átlagban költségvetésének 12%-át adta nyomorenyihítésre és szociális segítségre, a mai napig adóemelés nélkül látta el ezt a misszióját és ma is 50%-os potadót szed, amely körülmény mint az ország többi törvényhatósága számára adott jópélda, sem lebecsülendő. Hogy tárgyamhoz visszatérjek, mondom, akik a társulatok adóját vizsgálgatják, sokan nem ismerik pontosan a tényeket. Ki van 71. ülése 19W január 17-én, szerdán. zárva például, hog^r amikor Matolcsy t. képviselőtársam a társulati adó terhét kiszárai totta, (Egy hang a szélsőbaloldalon; Mátyás, gyere vissza!) — nagyon sajnálom, hogy nincs itt, mert ez egy argumentum ad hominem akar lenni — a vállalatokat nyomó közteher mérlegelésénél számba vette volna a bankoknál és a pénzintézeteknél azt, hogy ezek egész betétállományuk 2%-át adják oda még ma is a mezőgazdasági adósságok rendezésével kapcsolatbaii. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Rapcsányi László: De mennyit keresnek belőlük! Azt tessék megmondani!) Elnök: Rapcsányi képviselő urat kérem, maradjon csendben. Cselényi Pál: Természetesen meghajlok a szakértelem előtt, de számos esetben fordult elő, hogy amikor megkapartam az úgynevezett pénzügyi jogtudósok számadatait és kerestem, hol van hát példláml ez a 2%-ós betétJhozzájárulás... fZa.7 a szélsőbaloldalon. — Rapcsányi László: Ez csak szemkitörlés!),.. azt rendszerint nem találtam meg. Elnök: Rapcsányi képviselő urat állandó közbeszólásaiért rendreutasítom. (Felkiáltások a középen: Éljen az elnök!) Cselényi Pál: Mélyen t. Ház! Ezzel én csak a kutatás hibaforrásaira akarok rámutatni. Csak azt akarom igazolni, tessék elhinni, hogy képtelenség abszolút számokkal előállni és bárki részéről is a tökéletes hitelességet vindikálni a. maga számára, mert ennek az eszközei ma még nincsenek adva. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hát mikor lesznek meg?) Természetesen azt mondják sokan ezek után és ezt én is mondom, hogy nem a társulati adózás kulcsa körül van a baj és nem is a 38*64 százalékos, illetve a vállalatokra nézve kedvezőtlenebb esetekben az 50 százalékos adóteherviselés körül, hanem a jövedelem nem kielégítő kimutatásánál, illetve elhallgatásánál. (Ügy van! Ügy van! a középen.) De még ezt sem lenne szabad így fogalmazni és ilyen értelemben általánosítani, mert hiszen a jelen törvényjavaslatig az volt a helyzet, hogy igen sok esetben a társulatoknak szinte törvényes lehetőségük volt arra, hogy tiszta jövedelmük egy részét elvonják az adózás alól. A társulati adónak és a társulati adó egész hozamának nagysága a többi adózási ágakkal való egybevetésben is attól függ, hogy meg tudjuk-e fogni az igazi jövedelmet, hogy az adóalapot emberi lehetőség szerint száz százalékig meg tudjuk-e fogni. (Ügy van! Ügy van! a középén.) Ebben a tendenciában azután egyetértek az urakkal, mert állítom, hogy társulati adórendszerünk konstrukciója körül nincs baj, mint ahogy ehhez a konstrukcióhoz a pénzügyminiszter úr. nem is 'nyúl hozzá a javaslatában, hanem a báj eddig az volt. — és itt bizony erős etikai szempontok is közreműködtek (Wirth Károly: Faji!) —hogy a kincstár nem tudta megfogni az ingó vagyonnak a tiszta hozamát úgy, amint azt meg kell fogni az általános, egyenlő és arányos teherviselés jegyében. (Ügy van! Ügy van! a középen. — Egy hang a szélsőbalolaalon: Tessék megcsinálni! — Tóth János: Meg kell csinálni!) Hogy ez így volt és hogy az orvoslandó baj itt van, azt nemcsak az a tény bizonyítja, hogy előttünk áll ez a törvényjavaslat is, hanem bizonyítja a tapasztalat is, amely élénkén dokumentálja előttünk, hogy az egyes időpontokban adott amnesztiák micsoda eldugott jövedelemalapokat és forrásokat hoztak mindenkor hirtelen felszínre. Ez tehát kétségbevonhatatlan tény, amelyet a társulatoknak is el kell ismerniük. Hogy, másra ne mutassak rá, talán
