Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-70

A z országgyűlés, képviselőházának, 7 hogy most az alapítási költséget csak az első évben lehet a yeszteségoldalon elszámolni. • f_\ A. 13. § 6. bekezdése egy nagyon lényeges és helyes intézkedést tartalmaz, amikor az. ed^ digi teljesen kaotikus értékmegállapítás helyett szorosabb vagyon- és jöyedelemmegállajjítást ír elő. Eddig a vállalattól függött, hogy a tárcájában lévő . értékeket, valutákat és értékpapírokat a beszerzési áron, vagy pedig a tőzsdei napi árfolyamon értékelte-e mérlegében, A vállalat mindig azt az értékelési módot

: alkalmazta, amely ránézve az előnyöseim volt. Természetes, ha a törvény erre módot adott, ezt a lehetőséget a.vállalat teljes mértékben ki is használta. A törvényjavaslat most csak a tőzsdei árfolyamot fogadja el értékalapul. Egy hiba azonban itt is becsúszott, s ezt én abban látom, hogy a javaslat az üzleti év utolsó tőzsdei napján lévő árfolyam alapján rendeli a vállalat vagyonának értékelését. Miután azonban — tudjuk — vállalataink a tőzsde áralakulására igen nagy befolyást tudnak gyakorolni, megvan a lehetőség arra, hogy ezen a bizonyos utolsó tőzsdei napon a részvények árfolyama úgy alakuljon, ahogyan a vállalatok részére sémmiesetre se legyen kedvezőtlen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Javaslom tehát, hogy »az üzleti év utolsó tőzsdei árfolyamán« meghatározás helyett »az Üzleti év második felének hetenkénti átlagából hivatalosan megállapított tőzsdei árfolyamon« szöveg vétessék fel. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ennek az átlagos árfolyamnak a megállapítása a tőzsde számára semmiféle nehézséget nem fog jelenteni. ^vKár, hogy a javaslat a kitűzött célt. a részvénytőke és jövedelem igazságos megadóztatását mindaddig még megközelítőleg sem érheti éL amíg a részvényeknek nincs gazdájuk, amíg nem állapítható meg, hogy a részvény kinek a tulajdonában van* egyszerű szóval élve, amíg a részvények nem névre szólnak. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nincs az országban egyetlen viskó, egyetlen talpalatnyi hely, sőt egyetlen négylábú jószág sem, amelynek ne volna passzusa, s amelynek gazdája ne volna nyilvántartva. A gazda nem adhat el egy disznót anélkül, hogy járlatát át ne iratná az új tulajdonos nevére. Nyilván van tartva az országban 1,750.000 szarvasmarha 600 millió pengő értékben, azután 800.000 ló és 2,625.000 sertés. Az 5,175.000 darab jószág értéke körülbelül 1400 millió pengő. Ez az ötmilliónyi állat tőbbmillió gazda kezében van széjjelosztva és az ország többezer községében megtartott vásárokon cserél gazdát, de az átírások lebonyolítása ennek ellenére sem jár semmiféle nehézséggel. Kérdem, mi az akadálya az ugyancsak 1475 millió pengő névértékű részvénytőke hasonló módon való nyilvántartásának? (Rapcsányi László: Itt volna az' ideje!) Ennek semmiféle adminisztratív akadálya nem lehet, mert hiszen valamennyi részvény egyetlen helyen, a tőzsdén cserél gazdát, ahol az átírás egészen simán és könynyen bonyolítható le. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) •'-'• '.•••• Szeretnék komoly érvet hallani ez ellen & javaslatom ellen, mellyel egy újabb másfélmilliárdos tőkét lehetne biztos adóalapként megfogni; abban a pillanatban, amint a részvények névre szólnak és gazdáik pontosan megállapíthatók, a részvényvagyon többé éppen ; úgy nem tud kibújni az adózás alól, mint i a?ház*- vagy a földvagyoa. (ÜűV v^l^&H^^n! KÊPVTSELOH'ÂZI NAPLÓ IV, • Ulé&e. í$AO január 16-án, kedden. 141. a, szélsőbaloldalon.) Talán egyetlen érv szólhat ez ellen, — ez pedig, sajnos, elég nyomós — hogy tudniillik ez nagyon érzékenyen érintene bizonyos köröket, (Rapcsányi László: Díszgójok! Sokan vannak!) amelyeknek a zsebébe nagyon nehéz mélyen belenyúlni, legalább is eddig még nem akadt magyar pénzügyminiszter, aki ezekbe a zsebekbe mélyen bele mert volna nyúlni. (Rapcsányi László: Majd akad egyszer! Rákerül arra is a sor! — Budinszky László: Evekig feküdt a javaslat a fiókban. — Rapcsányi László: Jó összeköttetéseik vannak!) A 13. § 7. bekezdését szintén örömmel üdvözlöm, mert ez megszünteti a jelenleg érvényben lévő Hivatalos összeállítás 13. §-ának 15. bekezdése által teremtett azt a kivételes helyzetet, hogy a vállalatok úgyszólván a szerint értékelték árukészletüket, ahogyan az nekik jól esett. Ha nehéz volt az előbb említett bekezdés szerint a vállalat tárcájában lévő értékpapírok és valuták valódi értékének megállapítása, még nehezebb és borzalmasan komplikált volt egy többmilliós vállalat egész árukészletének helyes -felértékelése, mert egész sereg alternatív becslési lehetőséget biztosított a jelenleg érvényben lévő törvényes rendelkezés. Az előttünk fekvő javaslat ezt megszünteti akkor azzal, hogy . ezeknek az áruknak a forgalmi (piaci) áron való értékelését rendeli el. Sajnos azonban, a »piaci ár« meghatározás is meglehetősen rugalmas valami, mert ha arra gondolunk, hogy egy nagyvállalat többmilliós különféle raktárcikkeinek felbecslését a minden tátnpont nélkül odaküldött adótisztviselőre bízzák, (Rapcsányi László: Sokat elfalaznak!) akkor bizony nem láthatjuk biztosítva a valódi érték kimunkálását. Ezért szükségesnek tartanám egy beszúrás felvételét a javaslatba, amely szerint a piaci ár az árkormánybiztos által jóváhagyott piaci ár lenne. Ha ezt a megkötést alkalmazzuk,, akkor a vállalatokat komoly dilemma elé állítjuk, mert ha egy vállalat alacsony termelési és előállítási árakat kalkulálva igyekszik árukészletét alacsony értékben feltüntetni, hogy azzal adóalapját csökkentse, akkor ezzel az árkormánybiztos egy további árkalkulációjára alacsony alapot nyújt, tehát akkor a

# továbbiakban már korlátozva lesz a kalkulációban, ha pedig ennek elkerülése végett magasabb termelési költséget számít fel, akkor valószínűleg a pénzügyminiszter fog örülni a fokozódó adóbevételnek. A 13. § 10. bekezdése a 14. és 15. §-ra hivatkozik, amelyek taxatív felsorolásokat tartalmaznak arravonatkozólag, hogy az otlt felsorolt leírásokon és tartalékolásokon kívül mást adómentesen leírni nem lehet. Ez tehát egy pozitív rendelkezés. Gsak a 14. és 15. §-ban felsorolt tételek lehetnek adómentesek. Sa3K nos* e bekezdés második mondata nyitott ajtót hagy s ez enyhítést tartalmaz a régi állapottal szemben, amikor ez a nyitott ajtó nem volt meg. Ezt a nyitott ajtót a bekezdés következő rendelkezése biztosítja: »amennyiben annak adómentességét külön jogszabály nem biztosítja«. Adva van tehát egy taxatív felsorolás, amelyben — ezek szerint úgylátszik — még sincs minden adómentesen kezelhető leírás és tartalékolás felsorolva. Kérdem: ha már egyszer a törvény taxatív felsorolást alkalmaz, akkor miért nem sorol fel mindent, ami odavaló? Ha pedig ilyen jogszabály nincs, hanem csak a jövőben lesz, akkor erre ne hagyjunk nyitott aitót. hanem annakidején ezt imajd külön kell szabályozni. (Helyes'23