Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-70
134 Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 19 UO január 16-án s kedden. nak Óosa község lakossága békéjének rendezése tárgyában múlt év szeptember hó 27-én előterjesztett interpellációjára, végül az igazságügyminiszter úr Palló Imre képviselő úrnak a magyarországi rizstermelés ügyében múlt év december hó 13-án előterjesztett interpellációjára. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Mielőtt a napirendre áttérnénk, a pénzügyminiszter úr kíván szólni. A pénzügyminiszter urat illeti a szó. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) "Van szerencsém beterjeszteni egy törvényjavaslatot és annak indokolását a biztosítási magánintézetek állami felügyelete, valamint a felügyeletet ellátó biztosításügyi közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról. Kérem a javaslatot kinyomatni, szétosztatni s azt tárgyalás és jelentéstétel céljából a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Egyúttal tisztelettel bejelentem, hogy a javaslat előadójául Inántsy-Pap Elemér, helyettes előadójául pedig Szakáts Pál képviselő urakat kértem fel. T Ház! Van szerencsém továbbá egy jelentésemet beterjeszteni a biztosítási alapra vonatkozó rendelkezések módosítása tárgyában kiadott 90/1940. M. E. számú rendeletről. Kérem a jelentés kinyomatását, szétosztását s tárgyalás és jelentéstétel céljából a pénzügyi bizottsághoz való utalását. t Elnök: A miniszter úr által benyújtott törvényjavaslatot a Ház kinyomatja, tagjai között szétosztatja s tárgyalás és jelentéstétel céljából ki fogja adni annak idején a pénzügyi bizottságnak. A miniszter úrnak az előadókra vonatkozó jelentését a Ház tudomásul veszi. A beadott jelentést a Ház ugyancsak kinyomatja, tagjai között szétosztatja s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadja a pénzügyi bizottságnak. Napirend szerint következik a társulat? adorol, a tantiemadóról és a társulati vagyontlrom- 79 SZOl 1 törvél »yjavaslat tárgyalása. Mielőtt az előadó úrnak a szót megadnám, a t. Maz tudomására hozom, hogy a javaslatnoz az egyes pártok a következő vezérszónokokat jelentették be: ,. a- M^yar Élet Pártja Pajor Győző és Cselenyi Pal képviselő urakat; a Nyilaskeresztes Párt Kovarcz Emil képviselő urat; a felvidéki képviselők csoportja Pajor Miklós képviselő urat; a Nyilaskeresztes Front Matolcsy Mátyás képviselő urat, végül az Egyesült Kereszténypárt Reib el Mihály képviselő urat. A most bejelentett vezérszónokokat a jegyző urak a házszabályoknak megfelelően az egyes pártok nagysága szerinti sorrendben, de váltakozva fogják szólásra felhívni az előadó úr után. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Krúdy Ferenc előadó urat illeti a szó. Krúdy Ferenc előadó: T. Ház! Ennek az egész kérdéskomplexusnak az alapja — és pedig úgy a történeti fejlődés, mint a jelen reform szempontjából — a társulati adózást elsőízben szabályozó 1875. évi XXIV. tcikk. Ennek az alaptörvénynek legjellegzetesebb saját : sága a mérleg érinthetetlensége volt, ami annyit jelentett, hogy a vállalatot terhelő adók összege a nyilvánosságra hozott mérlegben ki; mutatott nyereséghez igazodott, a pénzügyi hatóságok sem a tartalékolt nyereségeket, senx a valóságos nyereséget érintő mérlegheli egyéb tételek szükségességét és mérvét nem bírálhatták, tehát az adózó vállalatnak az adó mértékének megállapítására egyoldalú befolyása volt. Amikor a magyar országgyűlés ezeket a szabályokat törvénykönyvünkbe iktatta, akkor hazánk még — mondhatni — a modern értelemben vett iparosodás első évtizedét élte és az egyéni vállalkozásnak predomináló helyzete mellett igyekezett a gazdasági elmaradottságból kijutni. A kartelkérdés — leszámítva később egynéhány nemzetközi. kartel idevaló átsugárzását — nem zavarta a fejlődést, hogy azután a századforduló felé már mindinkább koncentrálódó nagytőkének kedvelt társulási, vállalkozási formáját, a részvénytársaságot hozza előtérbe, amit a háború után rekonstruáló gazdasági élet és fejlődés folyamataként a monopolisztikus kötöttségekre épült vállalati csoportosulások rendszere egészített ki. Nyilvánvaló, hogy az eltrösztösödő plutokrácia részvénytársasági társulási rendszerének más a közgazdasági karaktere, más a közgazdasági hatása is, tehát mások a szabályozásra irányuló kívánalmak és jogelvek, de mások a társulási adózás szempontjából fennforgó kívánalmak is. Maga a részvénytársasági jogunk, amelynek főforrása az 1875. évi XXXVII. te, amelyről életbelépése után alig másfél esztendővel Nagy Ferenc és társai kimutatták, hogy megérett a reformra, a judikatúrán kívül a háború utáni évek törvényhozásának munkájaként jóformán csak a korlátolt felelősségű társaságokban fejlődött tovább, reformja azonban alapintézkedéseiben, annak ellenére, hogy 1878 óta állandóan felszínen volt és közkívánság volt a részvénytársasági reform, mégis elmaradt és mindig az mondatott, hogy sohasem időszerű. Sohasem volt ez a reform időszerű, annak ellenére, bogy ha van jogintézmény, amelyben a kor uralkodó gazdasági eszméinek visszatükröz ződve kell lenniök, akkor a részvénytársasági jog bizonyára az, és annak ellenére, hogy a» elmúlt 65 esztendő alatt a gazdasági élet fejlődésében az individuális liberalizmus uralkodó koráitól vagy mondjuk hazai fénykorától egészen a monopolisztikus megkötöttségekre épült vállalatcsoportosulások rendszeréig, tehát a monopolkapitalizmusig, az egész fejlődési folyamatot mi magyarok elég gyors iramban végigjártuk. Természetesnek található ezek után, hogy a társulati adóra vonatkozó szabályok is jó néhány részletreformtól eltekintve lényegi beavatkozást jelentő reformig nem jutottak el, jelezve a kérdés háta mögött álló gazdasági és tőkeérdekeltségek jelentékeny gazdasági hatalmát. Pedig az elmaradt reformokkal van jelentékeny részben összeköttetésben a magyar monopolkapitalizmusnak a nyugati kapitalizmustól eltérő az a belső strukturális sajátsága, hogy telve wan olyan elferdülésekkel és álképletekkel, amelyek a maguk árdrágító. láncoló, tehát kiélő szerepükkel elferdítik a normális árképződést és ezzel elferditőleg hatnak a jövedelemeloszlási processzus egész területére is. A kartellterheknek és kozterheknek a fogyasztásra való iártlhárításával egyúttal az árad ókban számbavett állami jövedelmeket restringálják, azonkívül olyan csatornákat konstruálnak, amelyeken keresztül az adóköteles nyereségek adózatlan elvezetése is lehetővé válik.
