Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a javaslat címét és 1. és 2. §-ait, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad). Elnök: A törvényjavaslattal ezzel részleteiben is végeztünk. A javaslatot a Ház tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszi át. Napirend szerint következik a gümőkór és a nemi betegségek elleni védekezésről, valamint a közegészségügyi törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása. (írom. 168.) Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Gr. Serényi Miklós! Elnök: Gr. Serényi Miklós képviselő nrat illeti a szó. Gr. Serényi Miklós: T. Ház! Amint Rapesányi t. képviselőtársam, én is örömmel látom ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot, mert tudom, hogy legalább egy lépéssel előbbreviszi hazánk lakosainak helyzetét. Rá kívánok azonban mutatni azokra a még pótolandó, feltétlenül szükséges intézkedésekre, amelyek ebből a javaslatból kimaradtak. Ha az európai államok tuberkulotikus halálozási statisztikáját nézem, szomorúan kell megállapítanom, hogy a halálozások

N száma tekintetében Magyarország a kultúrállamok előtt halad, szóval sokkal nagyobb mértékű tuberkulotikus halálozás van nálunk, mint a többi európai kultúrállamban. Ennek magyarázata nem annyira a kórházak elégtelenségében, hanem inkább abban van, hogy a lakásviszonyok, az élelmezési viszonyok ezekben az államokban sokkal jobbak, mint nálunk. A gümőkór főleg a szegény népréteg betegsége. Ezért van az, hogy különösen a zsidóságban, meg a vagyonosabb osztályokban nem pusztít ez a kór olyan mértékben, mint abban a hárommillió elhagyott szegény családban, amely nyomorúságos lakás- és élelmezési viszonyok között tengeti életét. Örömmel hallottam az egyik miniszter úr kijelentését a minap, hogy 600 új kórházi ágyat állítottak fel. De ha azt vesszük, hogy összesen körülbelül 48.000 kórházi ágyunk van, akkor már nem is olyan nagy ez a szám, az emelkedés alig valamivel több, mint 1%. Amíg tehát az ország jórészében ilyen rossz lakásviszonyok vannak és amíg nem tudjuk megjavítani az élelmezést, addig csak kórházakkal nem tudunk segíteni a gümőkóros megbetegedéseken. Ha például egy falusi vagy városi nyomorlakásban állandóan hatan, nyolcan vannak egy szobában és ha ezekből csak egy is megbetegszik gümőkórban és a családfő nem képes kórházba szállíttatni, akkor matematikai pontossággal bekövetkezik az, hogy hosszabb vagy rövidebb idő múlva a többi családtag is megbetegszik gümőkórban. Budapest közelében is szörnyűséges lakásviszonyok vannak. Nemrégiben jártam Zsámbékon, amely alig húsz kilométerre van Budapesttől. Ebben a faluban nyolcvan család lakik barlanglakásokban. Bementem 10—15 ilyen lakásba és borzadva állapítottam meg, hogy ezekben a szűk, alig két méter széles és öt méter hosszú barlanglakásokban négyen, Öten, nyolcan, tízen laknak. Teljesen bolthajtásnélküliek ezek a lakások, nyirkosak, nedvesek. Nemcsak a gümőkór megszerzése szempontjából roppant veszedelmesek ezek a lakások, de szinte állandó életveszedelemben is vannak a bennük lakók, mert ezek a lakások csak a domboldalba vannak vájva, mint mondottam, bolthajtás nélkül. ülése 1939 december 15-én

f pénteken. II3 Három olyan lakást találtam, amely ä közelmúltban be is omlott. Azok a gyerekek tehát akik ott rakásszámra fekszenek, állandó élet

1 veszedelemben vannak, mert ha egy nagyobb földdarab valamelyiknek a fejére hull, legalább is súlyosan megsebesíti. A gümőkórnak az a tulajdonsága, hogy közvetlenül nem öröklődik, csak a hajlam öröklődik a gümőkóros szülők után. Ha a gyermeket jól lehet táplálni és egészséges lakásban lehet tartani, akkor a hajlam ellenére is egész életén át egészséges marad. Ha azonban rossz viszonyok közé kerül és nyomorúságos táplálékot kap, akkor hajlamánál fogva azonnal megszerzi a bajt. Magyarországon azonban íűár évtizedek óta az a helyzet, hogy a cukorkartel jóvoltából 8—10 fillérért exportálták a cukrot, amely a gyermek fejlődéséhez feltétlenül szükséges, nélkülözhetetlen tápanyag, itt Magyarországon pedig nem lehetett megvenni egy pengő húsz, egy pengő harminc filléren alul. így rengeteg magyar szülő nem tud cukrot adni gyermekének, így nőnek fel a gyermekek, húszévesek lesznek, de satnyák, csenevészek maradnak, mert nem kapták meg ezt a legszükségesebb tápanyagot. Természetes, hogy hajlamosak lesznek a tüdő vészre és sokkal könynyebben megkapják, mint mások. Szabó igen t. képviselő úr vezérszónoki beszédében hivatkozott Heller András könyvére. Egészen röviden én is szeretnék pár adatot felolvasni belőle. Vizsgálat alá vett a szerző egy iskolásgyerek-csoportot, amely 1186 tagból állott. Megállapította, hogy az első csoportban nem reggelizett tizenegy és csak üres kenyeret evett 176. Nem ebédelt 9, 71-nek csak üres kenyérből álló ebéd jutott. Sokszor nem vacsorázott közülük 13 és csak kenyeret kapott vacsorára 20. És hogy miképpen alszanak ezek a gyermekek, arról a következőket állapította meg a statisztika: Nem pihenhetik ki magukat rendesen, mert nagyrészük többedmagával fekszik ugyanabban az ágyban. Az ezer és egynéhány száz gyermek közül csak 25 alszik egyedül egy ágyban; 66 százalék másodmagával, 3'5 százalék harmadmagával, 1*2 százalék negyedmagával. Mindezekből látjuk tehát,,hogy ezek a szegény gyermekek nyomorúságos kosztot kénytelenek enni és még éjjel sem pihenhetik ki magukat, hiszen ha már csak ketten fekszenek is egy ágyban, egyik a másikat állandóaa felébreszti, nincs nyugodt éjszakája annak, aki nem egyedül fekszik az ágyban. Ezek a dolgok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gümőkór iránt való hajlamból betegség legyen. Mondjuk azonban, hogy nagy kínnal sikerül azt a falusi tüdőbajban megbetegedett embert, azt a munkást tüdőgondozóba és onnan kórházba vinni, kezelik is két-három hétig, mondjuk, hogy meg is gyógyítják. De ha ismét

t visszakerül nyomorúságos kunyhójába, nyomorúságos ágyába, egy-két hónapon belül újból lehetne kezdeni az egész gyógykezelést, mert visszaesik bajába olyan családban, ahol csakugyan megvan a tüdőbaj iránt való hajlam. Az okokat kell tehát elsősorban megszüntetni, ha az okozatokat nézzük. Általános, komoly szociális intézkedésekkel fel kell emelni legalább néhány fokkal a hárommillió főből, álló elhagyott nép sorsát, hoay jobban kereshessenek, mert ha jobban kere-hetnek, akkor gyógykezeltetni is tudják magukat. A gazdag emberek tüdőbajuk kezdő állapotában, amikor azt még könnyen lehet gvógyí^am. elmennek szanatóriumokba, a zsidók Davosba vagy 18*