Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-67

98 Az országgyűlés képviselőházának 67. lehet a belügyi kormányzatnak a felvilágosító munka. Méltóztassék megengedni, hogy egy pillanatra kitérjek erre is. Nagyon jól tudjuk, hogy van a kormányzatnak egy olyan intézke­dése, amely az úgynevezett iskolánkívüli nép­művelésről rendelkezik. En falun nőttem fel és láttam, hogyan megy ott ez az iskolán kívüli népoktatás. Ha ideális állapotot akarunk elkép­zelni, akkor az iskolánkívüli népművelésnek, népoktatásnak olyannak kell lennie, hogy mindazokat a tudnivalókat, gyakorlati ismere­teket, amelyeket az oktatási iclő alatt évről-évre közölni lehet, minél szélesebb körben sajátít­hassák el. Erre a költségvetésben is igen tekin­télyes összeg van beállítva. E helyett azonban igen sok helyen — saját tapasztalatom alapján állítom ezt — nem történik más, csak az, hogy egy igen jószándékú tanítóbácsi beviszi a gra­mofont, lejátszik néhány lemezt, elénekelnek néhány nótát, vetítenek néhány képet, azután így jól-rosszul elmondott előadás hangzik el, de az sajnos, igen sok helyen nem történik meg, hogy a dolog gyakorlati részéhez úgy nyúlnánk hozzá, ahogyan kellene. Nem akarok általánosítani, de ha ennyire őszintén ideho­zom ezt a kérdést, ezt azzal a szándékkal te­szem, hogy kérjem a kormányt, méltóztassék gondoskodni arról, hogy ha már a nemzet egy nagy összeget áldoz arra, hogy iskolánkívüli népoktatást folytasson, akkor az olyan legyen, amilyennek lennie kell. Az iskolán kívüli oktatással, illetőleg a nép felvilágosításával kapcsolatos intézményei a kormánynak a Zöldkereszt és a Stefánia-intéz­mény. Igen sok helyen tapasztalható, ahol pél­dául Zöldkereszt és Stefánia-intézmény is van, hogy bizonyos súrlódások állnak elő és ezek a súrlódások bizonyos kellemetlen következmé­nyekkel járnak, amelynek a cél lati a kárát. Éppen ezért, megkérdem a belügyminiszter urat, vájjon a gümőkor elleni harc, illetőleg a közegészségügy előmozdítása szempontjából nem volna-e lehetséges, hogy ezt a két intéz­ményt összekapcsoljuk, illetve egy vezetés alá helyezzük, mert lényegileg, hatásaiban mind a kettő ugyanazt akarja? Azt hiszem, nagyon hasznos dolog volna, ha a két intéz­ményt egységes irányítás alá vonnánk, mert ez lehetővé tenné a gyorsabb intézkedést és egy­úttal kiküszöbölné bizonyos kellemetlen dolgok bekövetkezésének lehetőségét. T. Ház! Az előbb említett lakáskérdéssel kapcsolatban volna még egy megjegyzésem és ez a eselédlakásokra vonatkozik. Egészen természetes hogy ha az országban já­runk, mindenütt találkozunk cselédlakásokkal, de igen kevés helyen találkozunk olyanokkal, amelyek a tüdővész elleni küzdelem szempont­jából az egészségügyi feltételeknek megfelel­nének. Ezekben a cselédlakásokban egy szo­bába van összezsúfolva egy nagy létszámú csa­lád, ha tehát egészségügyi intézkedésről, tüdő­baj elleni harcról beszélünk, akkor ezt a hely­zetet meg kell szüntetni. A nagybirtokosok, akiknek birtokán tömegével vannak ilyen cse­lédlakások, legyenek kötelesek egészségügyi szempontból kifogástalan lakást bocsátani a cselédség rendelkezésére. Felesleges erre rész­letesebben kitérnem, mert hiszen ezeket az ál­lapotokat valamennyien tapasztaljuk. Ha azonban tapasztaljuk és tényleg komolyan vesszük, mint ahogy komolyan kell venni a népbetegségek elleni harcot, akkor találjuk meg a módját annak, hogy a cselédség egész­ségesebb, kedvezőbb elhelyezést nyerjen. ülése 1939 december 14-én, csütörtökönt. T. Ház! Amikor a javaslattal kapcsolat­ban a Nyilaskeresztes Párt nevében és meg­bízásából mindezeket felhozom, a Ház elé ter­jesztem, szükségesnek tartom megjegyezni azt, hogy ezek a kifogások a cél érdekében történ­tek, a cél nagyságának belátásából fakadtak. Célom az volt ezekkel a kifogásokkal, hogy a közös ellenség ellen való harcot minél hatha­tósabban, minél hatékonyabban tudjuk végre­hajtani. Nagyon szeretném, ha ezeket a felho­zott és megvalósítható kívánságokat a javas­lat részletes tárgyalásánál mérlegelés tárgyáva méltóztatnának tenni és ami helyes, — már pe­dig meggyőződésünk szerint mindegyik kívá­natos — azt a részletes tárgyalás folyamán a javaslat kiegészítéseként elfogadnák. Egyben pedig szeretném minél hamarabb beváltva látni azt az ígéretet, amelyet az előadó úrtól hallottunk arra vonatkozólag, hogy a család­védelmi javaslat a Ház elé kerül, hogy nem­csak ilyen preventív intézkedésekkel, hanem gyökeres szociális intézkedések egész sorozatá­val lehetővé tegyük, hogy az ország előbbre­haladjon a nemzetközi egészségügyi statiszti­kában, ahol ezidőszerint szomorúan lemarad. Mi, nyilaskeresztesek ezeket a nemzet, a faj, valamint az egészségügyi szolgálat érdekében megnyilvánuló komoly szándékokat honorál­juk és kérjük, hogy az elmondott megjegyzé­seket a részletes tárgyalás folyamán tekintetbe venni méltóztassanak. A javaslatot általános­ságban a részletes vita alapjául elfogadom. (Taps a Ház minden oldalán.) Elnök: Szólásra következik a vezérszóno­kok közül! Porubszky Géza jegyző: Szabó Zoltán. Elnök: Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Szabó Zoltán: T. Ház! Az a javaslat, ame­lyet nemcsak a szakember tárgyilagosságával, hanem a népért és a nemzetért szolgáló ma­gyar áttüzesedett elfogultságával ismertetett az előadó és amelyhez jóleső tárgyilagosság­gal szólt hozzá az imént a 'Nyilaskeresztes bárt vezérszónoka is, egyik láncszeme a kor­mány nemzetépítő progi'aminjának. Jóleső bi­zonysága ez annak, hogy a mi kormányzatunk szociális kormányzat, hogy a belügyminiszté­rium szociális minisztérium és hogy a nemzet­test egésze felett gondviselő, gondos kezek őr­ködnek. T. Ház! Az előttünk fekvő javaslat álta­lános tárgyalása folyik most s ezért az a né­hány szempont, amelyre rá akarok mutatni, elsősorban általános szeimpotit lesz., A javas­lat előadója is nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a világháború szörnyű emberáldo­zatának egyik szükségképpeni visszahatása volt az az irány, amely az ember megbecsü­lése felé fordult. A mostani világháborús gaz­dálkodásnak a semleges országokban is érez­hető hatása is bizonyság arra, hogy valamiuek az igazi értéke akkor lesz előttünk nyilván­valóvá, amikor vagy elfogy, vagy pedig leg­alább részben nélkülöznünk kell. A nagy világhelyzetben a világháború után különös­kép állt ez ránk, magyarokra. A véráldozat, a bolsevista diktatúra, a trianoni békediktá­tum szörnyű csapása után maradt romhalmaz­ban, mint árvíz vagy tűzvész után, lel tár oz­gatni kezdtük mi is a megmaradt javakat és akkor döbbentünk rá, hogy milyen nagy és hasonlíthatatlan értékünk az ember nekünk, a magyar nemzetnek, mindenekfelett való ér­tékünk a magyar lelket hordozó magyar em~

Next

/
Oldalképek
Tartalom