Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

Az országgyűlés képviselőházának 64. ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. 767~ kérdést vessenek fel. Ők már szívben, lélekben magyarnak vallják magukat és ha ezt elmondanám előttük, ők maguk megütköznének azon, hogyan is lehet erről 'beszélni. l)e itt mégis fel kell említenem ezt azért, mert sokszor halljuk a fajmagyar szót. Nem tudom, úgy értelmezik-e ezt a szót, mint a népszámlálásnál az anyanyelv szót, hogy tudniillik az anyanyelv az, amelyet a legszívesebben beszél az ember, vagy pedig úgy értik, hogy fajmagyar az, akinek már a dédapja is magyar volt vérségileg, de mindenesetre szerencsétlen gondolat, hogy ezt keresik, mert hiszen itt csak arról lehet beszélni, hogy államhű-e valaki, vagy nem. As, állam ellenségének, akármilyen anyanyelvű, vesznie, pusztulnia kell. (Ügy van! Ügy van!) A kellék Szent István birodalmában csak az lehet, hogy valaki államhű legyen és miután a papnak, aki természetesen minden hívőjének papja, alkalmazkodnia kell híveihez, nemcsak a más nemzetiségűek anyanyelvén, hanem a magyarok anyanyelvén is beszélnie kell, mert a magyaroknak is joguk van ahhoz, hogy a pap az ő nyelvükön beszéljen. Ezért az egyházra sohasem lehet azt mondani, hogy ezzel sérelmet akar elkövetni a nemzetiségiekkel szemben, mert végeredményben éppen az egyház az a fórum, amely mindig az anyanyelven fog szólni a hívekhez. így van ez Erdélyben, így volt a Felvidéken is, így van mindenütt: ez az a "szent hely, ahol mindenki az anyanyelvén imádkozik és az anyanyelven száll az imádság az ég felé. Éppen ezért nem lehet sérelmet találni abban, hogy magyarul is beszélnek valahol a templomban, mert hiszen azért beszélnek ott magyarul, mert vannak magyar hívek is, akikhez természetesen magyarul kell szólni. (Helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) T. Ház! Ami a nemzetiségi kulturális egyesületeket illeti, ezek természetesen teljes szabadságot élveznek, amennyiben az alapszabályaikat betartják; ezen a téren őrködni kell azon, hogy az egyesületek működése ne mehessen túl az^ alapszabályok által megengedett kereteken. Nem lehet megengedni, hogy kulturális egyesöletek idegen állameszme hordozói legyenek (Ügy van! Ügy van! — Paczolay György: És külpolitikát csináljanak!) és külpolitikát csináljanak, mert hiszen ezeknek a kulturális egyesületeknek az a céljuk és rendeltetésük, hogy népüket oktassák és odavezessék a magyar állameszméhez. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Végül legyen szabad még felemlítenem az egyenlő elbánás igazolására a gazdasági fejlődés biztosítását, amely tekintetben igazán senkinek sem lehet panasza. A fennálló törvények teljesen megfelelnek azoknak a követelményeknek, amelyeket bárki is támaszthat az állammal szemben. Igazán senkinek sem lehet olvau panasza, hogy elzárták bárki elől az utat a boldogulás felé. Ha van is néha akadály, ez — ismétlem — nem nemzetiségi sérelem, mert a magyar nemzetiségivel szemben is éppen úgy érvényesül a vétó. Mindenesetre legyen szabad a földbirtokreformmal kapcsolatban azt kérnem, hogy ezen a téren különösen ne engedjünk csorbát ütni, ne tűrjük a jogegyenlőség elvének áttörését. (Helyeslés.) Ha ugyanis a földreformmal kapcsolatban vagy pedig a vagyonátruházási szerződések jóváhagyásával kapcsolatban ilyen dolgok történnének, ez kárára lenne az egész nemzetnek és megzavarná azt az egységet, amely ma van és csak tápot adnánk KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. másoknak igazságtalan agitációrá. Ezen a téren is csak eg.y mérvadó d6log lehet, ez pedig az, amint az előbb említettem, hogy az államhűség szempontjából megfelel-e valaki vagy sem. Nem nézhetjük azt, hogy valaki német,. szlovák, oláh vagy más nemzetiségű: (Úgy van! Úgy van!) a reformban őket is éppen úgy részesíteni kell, mint a magyarságot; éljék csak a magyarság között az életüket. Nem lehet itt kivételeket tenni. Ne engedjük megzavarni azt az összhangot, amelyet a nemzetiségek eddig Szent István birodalmában élveztek. A szentistváni birodalom gondolatában inkorporált jogegyenlőség elve roppant fontos, mert csakis ezzel tudjuk megoldani a nemzetiségek kérdését. Szilárd meggyőződésem, hogy csakis a szentistváni gondolat alapján lehet a nemzetiségi kérdést közmegelégedésre megoldani, mégpedig úgy a magyarságnak, mint a nem magyar anyanyelvű polgárságnak megelégedésére, akik mindnyájan egyformán vágyakoznak és várják azt a napot, amikor visszatérnek elszakított testvéreink, hogy az ú^ra visszaállított szentistváni birodalomban egy újabb ezredévet egymás mellett a legteljesebb békében, egyetértésben és szeretetben éljenek. (Élénk éljenzés és taps.) Az appropriációs javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Mocsáry Ödön jegyző: Sarvay Elek! Elnök: Sarvay képviselő urat illeti a szó. Sarvay Elek: T. Ház! Mindenek előtt engedtessék meg nekem, hogy azt a kijelentést tegyem, hogy az appropriációs javaslatot elfogadom. Ez nem jelenti azonban azt, hogy r felmentve érezném magamat hiaonyos irányú olyan kritikának hangoztatása alól, amelyre évek tapasztalatai alapján, életviszonyaimnál fogva hivatva vagyok és ezért, mint vármegyei ember, közelebbről a végrehajtó hatalom szervezésével és működésével kívánok foglalkozni. Ha figyelemmel kísérem és méltatni kívánom a XIX. század végrehajtó hatalmának működését, valamint figyelem a XX. század végrehajtó hatalmának működését s ezzel kapcsolatban az állam működését, akkor azt kell megállapítanom, hogy a XIX. század a jogalkotó államoknak százada, míg a XX. század a végrehajtások, cselekvések államának száj zada. Ez a század valóban nagy feladatok elé állította a kormányzatot. Ezek a rendkívüli viszonyok szülték ezt az állapotot és éppen azért, mert nagy feladatok előtt állanak, sokkal nagyobb bizalomra van szükségük ahhoz, hogy működésüket valóban a nemzet javára kifejthessék. Ha visszagondolok azokra a közjogi el-vexre, amelyekben a békében neveltettünk és amelynek alapján szigorúan vigyáznunk kellett arra, hogy a törvényhozói hatáskörbe tartozó kérdéseket át ne vigyük a végrehajtó hatalom hatáskörébe, akkor bizonyos megütközéssel kell látnunk azt, hogy igenis az a végre^ hajtó hatalom a törvényhozás hatásköréből nagyon sok mindent átvett. Ez azonban nem je^ lenti azt, hogy az alkotmányosság útjáról letértünk volna, ez csak azt jelenti, hogy szükségszerűen, az életviszonyok rohanó természeténél fogva igenis ki kell terjeszteni a koiv zás alapján olyan kérdéseknek szabályozását is mánynak hatáskörét és törvényas felhatalma103