Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

Àz országgyűlés képviselőházának 64. nak ugyanis városok, mint Nagykanizsa, ahol 30—40 esztendővel ezelőtt állapították meg a tisztviselői, kar számára a lakbérosztályba so­rolást, ; amikor sem vízvezeték, sem csatorna, sem egyéb modern berendezkedés még nem volt. Miután ezekben a városokban ilyen ala­csony lakbérosztályokat állapítottak meg, ezért nem következhetett be az a természetes gazda­sági fejlődési processzus, amelynek első alap­jait a DÓI fizetett, rendesen dotált kÖztisztvise­! lői kar szokta megadni. l (Ügy van!) Ezek a városok nem lévén megfelelő lakbérosztályba sorolva, ezeknek a határmenti városoknak az építkezéseit nem tudjuk azzal a súllyal előbb­revinni, mint kívánatos volna, pedig tudjuk, hogy az építkezés 36—40 iparágat foglalkoztat. Én tehát felvetem a lakbérosztályba való so­t rolás kérdését, mint megoldandó problémát, felvetem pedig azért, mert a helyes lakbér­osztályba sorolás bizonyos mértékben maga után vonhatja azt a gazdasági fellendülést, amely a háborús viszonyok elmúlása után igen sürgősen be kell hogy következzék. (Vgy van!) \ A szónokok rámutattak a bürokrácia túl­tengésére, őszinte örömmel veszem, hogy ép­pen a pénzügyminiszter úr volt az, aki rend­kívül szellemesen mutatott rá arra, hogy ha valahol Csajágröesögén tombolát rendez a katolikus leányegylet vagy bárki más és ott kisorsolnak egy libát vagy pedig e»gy sóspere­eet, ahhoz pénzügyminiszteri engedély kell és az aktát odaviszik a miniszter elé aláírni. (Holota János: Szolgabírói engedély is kell!) A bürokrácia túltengése tehát már egyenesen veszélyes jelleget ölt. Miért ölt veszedelmes jelleget? A legkisebb akta is 10—15 hivatalon megy keresztül. Tessék elképzelni, hány értékes munkaerő, thány magasabb tisztséget betöltő köztisztvi­selő foglalkozik olyan apró-cseprő dolgokkal, 1 amelyekhez ő rettentően drága munkaerő, másrészt a polgárnak rettentő sok szaladgálni­valója van, talán egyedül csak a Beszkárt. ke­res ezen, harmadszor pedig a felekkel meg­utáltatják a hivatalokat, (Ügy van! Ügy van! a középen.) holott nekünk nem az kell, hogy a hivatalokra bárki is szeretetlenül nézzen Ma­gyarországon és undorodjék oda bemenni, ha­nem az kell, hogy a hivatalnok és a polgár között az a magyar testvéri kapcsolat és meg­becsülés álljon fenn, amelyet az országban minden vonalon, minden ágazatban kívánunk. {Helyeslés a jobboldalon. — Pándi Antal: Ügy kelll) Ezért nekem az volna a tiszteletteljes ' ja­vaslatom a magyar királyi kormányhoz, hogy kétféleképpen kell a köztisztviselői kar kérdé­sével foglalkozni: először úgy, hogy a köz­tisztviselői kar minden rétege tényleg meg; kapja a rangjának és munkájának megfelelő ellenszolgáltatást, ne legyen az a helyzet, hogy egy miniszteri osztályfőnök vagy miniszteri tanácsos, nem is mondom meg, hogy milyen kis összegből kell hogy a családját fenntartsa, megfelelő lakást tartson. Akármilyen szélső álláspontot is vallhat valaki, mégis megkíván­ható az is, hogy egy magasabbrangú tisztviselő abban a helyzetben legyen, hogy a házi munkák elvégzésére cselédet tarthasson és hogy mind a négy gyermekét iskolába küldhesse, ha akarja. A magasabb tisztviselői karnál tehát tekin­tetbe kell hogy jöjjön a reprezentálás tétele, a kisebb tisztviselői karnak pedig olyan tize : tésre van szüksége, hogy necsak a mindennapi megélhetést, a legelsőbbrendű szükségleti cik­KÉPVISELÖHAZI NAELÓ HL ilése 1939 december 7-én, csütörtökön. 7fil keket tudja magának biztosítani, hanem társa­sági életre, szórakozásra és egyebekre is jus­son pénze. (Ügy van!) Nem utópia az, amit itt mondok. Nem utópia azért, mert egészen nyugodtan mondhatom a magyar kereskedelem I nevében, hogy bár roskadunk az adó alatt, éppúgy, mint a földbirtok is, mégis ha átszer­vezik a bürokráciát és kisebb keretekben szab­ják meg a létszámot, de azt jól fizetik, akkor a kereskedelem esetleg hajlandó arra, hogy még magasabb áldozattal járuljon hozzá az államháztartáshoz, mert akkor egészséges vér­| keringés keletkezik, egészséges gazdasági élet fejlődik ki, amelynek körforgása sokkal széle­sebb keretekben mozog, mint ebben a pilla­natban. Az volna a tiszteletteljes javaslatom, hogy a magyar királyi kormánynak foglalkoznia kellene egy olyan legfelső tanács felállításának gondolatával, amely közigazgatási, közgazda­sági és egyéb szempontokból átnézi az állam­háztartást és ott, ahol a bürokrácia túlteng, ott, ahol a hivatali ténykedésnek határai úgy vannak megszabva, hogy az 10—15 féle aláírást igényel, abban á gazdasági tanácsban kelljen megvitatni a változtatásokat és azt, hogy mennyi összeg állhat rendelkezésre az évi költ­ségvetésből az államháztartás bizonyos fejeze­teinek ügyvitelére. Állítom, hogyha ilyen bi­zottságot létrehoznak, ez a bizottság lehetővé teszi azt, hogy ugyanebből a keretből még több pénzt áldozhassunk a hadsereg fejleszté­sére. A mai világban semmi pénz nem sok, amit hadseregünk érdekében kiadunk, (Ügy van! Ügy van!) mert hiszen éppen Milotay István t. képviselőtársam mutatott rá azokra a veszedelmekre, amelyek ebben a pillanatban is érinthetik az országot. Minden pénzt igenb a hadseregre adjunk azokból a megtakarítá­sokból, amelyeket ez a legfelső gazdasági es közigazgatási tanács — a magyar királyi kor­mánynak gyors ütemben való keresztülvitelre — ajánlhat. Itt akarok Palló igen t, képviselőtársam­nak is felelni — sajnálom, hogy nincs e pilla­natban a teremben — az ellen felhozott kifo­gására, hogy a székesfőváros közlekedési vál­lalata a szemeretelepi villamosnál 10 filléres pót jegyeket szed, azért, mert egy két és fél­kilométeres, külön erre a telepre megépített vasutat kért a Szemere-telep. Én Budapest székesfőváros törvényhatóságának is örökös tagja vagyok és az elmúlt időben keserűen láttam, hogy erről az oldalról Gáspárdy képvi­selő úr örökösen pellengérre állította a székes­fővárost az ország törvényhozó testületében. (Müller Antal: Felvilágosítottuk!) Az olyan beszédek, mint most a Palló Imre t. képviselő­társam beszéde, sem gazdaságilag, sem pedig egyéb szempontból nem állnak helyt. Az ilyen beszédek szétválasztják az embereket, holott a fővárosnak és az országnak, de minden egyes polgárnak az együttes munkáért kell dolgoz­nia. Nem szabad adatokat úgy a törvényhozó testület elé tárni, hogy azoknak helyt nem álló volta abszolút kétségtelen. A pénzügyminiszter úr rendkívül szociális felfogású ember és mondhatom, — hiszen húsz­esztendős barossszövetségi munkám alatt igen sokszor kellett a kereskedelemügyi, az ipar­ügyi és a pénzügyminiszter urakkal tárgyal­nom — hogy a pénzügyminiszter úr rendkívül kedvesen és megértéssel kezelt minden p\yan problémát, amelynél a szociális kiegyenlítődés vagy a gazdasági fejlődés szempontjából van 101 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom