Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

Az- országgyűlés képviselőházának tf-4. ü\ ret tudtunk biztosítani, ugyanakkor kötelessé- I günk figyelni arra is, hogy ez a johb sorsba való helyezés biztosíttassák a jövőben is, hogy ne kelljen örökké félniök attól, hogy osak ideig- I óráig tartó javulást jelent mostani foglalkoztatásuk, ne kelljen örökösen félniök attól, hogy talán máról-holnapra munkanélkülivé válnak, ne kelljen rettegniök örökösen attól, hogy ez a viszonylagos jobb mód számukra csak pillanatnyi megoldás. Igenis követeljük, ihogy ennek a nehéz munkát végző fizikai munkás társadalomnak minden egyes tagja tisztességes megélhetéshez i jusson. Lehet, hogy pillanatnyilag van ennek a rétegnek egy olyan csoportja, amely jobb módban él, ha azonban ezek életébe gondosan betekintünk, akkor bizony ma is azt látjuk, hogy száz meg ezer és százezr olyan tagja van még ennek a társadalomnak, akinek a jelen a legminimálisabb életlehetőséget sem tudja biztosítani. Ezért kell tehát nekünk komolyan hozzányúlnunk ehhez a kérdéshez s ezért nem elég csak az örökös gondolkodás, amely azután a cselekvőkészséget és magát a cselekvést is bizonytalan, beláthatatlan időkig hátráltatja. Nekünk már éppen elég időnk volt gondolkozni, most már cselekednünk kell. Cselekvéseket vár ez az ország tőlünk és nem malasztos ígéreteket, mert azokból már elegünk volt. Komoly, kenyeret adó s életlehetőséget biztosító cselekvéseket vár az ország és ha ezeket elmulasztjuk, akkor saját magunk alatt, a nemzet alatt vágjuk a fát, saját magunk gyengítjük ennek a nemzetnek igen fontos, dolgozó társadalmi rétegeit, de ezzel gyengíti ük a magunk sorsának jobbrafordulási lehetőségét is. Sokkal komolyabb kérdés ez, mintsem át lehessen rajta futni. Nem akarok a munkáskérdés fontosságával kapcsolatban hosszú példasorozattal itt előállani, csupán egyetlen esetet hozok fel annak jellemzésére, hogy mit keli annak a munkásnak végeznie ahhoz, hogy odajusson a munkahelyére. Választókerületemhez tartozik egy olyan község, amely 35 kilométerre van Csepeltől, amely tudvalevőleg meglehetősen sok dolgozó testvérünknek biztosítja a megélhetést. 35 kilométert kell lakóhelyétől számítva annak a munkástestvéremnek megtennie a gyárig, ott dolgozik 8 órát, megfeszített, kemény munkát és akkor megint 35 kilométert kell kerékpáron megtennie vissza a családjáig, tehát összesen 70 kilométert kerékpározik ez a szerencsétlen magyar azért, hogy napi 8 órát tudjon idolgozni. Méltóztassék elképzelni, mit jelent az, amikor csak a munkahelyig és a munkahelytől vissza a családig 70 kilométert kell megtennie esőben, sárban, porban, piszokban, mert meglehetősen forgalmas útról van szó és bizony az arra járó autók szórják rá a sarat, a port, a piszkot és mindent. Méltóztassék elképzelni, hogyan érez, hogyan dolgozik az a szerencsétlen ember, micsoda lelkülettel áll oda a munkapad ©lé, amikor még előtte van az újabb 35 kilométeres hazakerékpározás réme- És így megy ez napról-napra, h ónapr ól-hó napra és évről-évre, meirt nem áll módjában megcselekedni azt, hogy villamosra költsön, nem áll módjában a hetijegyet megvenni, mert olyan drága. Méltóztassék ezeket mind figyelembe venni és meggondolni, hogy ezeknek a ^szerencsétlen tesitvéreinknek egy (pengő is életbevágóan fontos, akiknek gondolkodni kell, hogy azt az 5 pengőt, amibe a hetijegy kerül, vagy a 2 pengő 20 fillért elbírják-e. Nekünk anyagi helyzetünkhöz ése 1939 december 7-én, csütörtökön. 739 mérten nem jelent ez különbséget, de ott, ahol ilyen minimális összegekkel kell kalkulálni, igenis azt jelenti: vájjon a Jóskának vagy a Pistának tudok-e ebben a hónapban lábbelit venni és el tudom-e küldeni ebben a lábbeliben az iskolába? T. képviselőtársaimnak mindenkor szívesen rendelkezésére bocsátom az adatokat. Méltóztassék elhinni, nem a kákán csomókeresés ez, de amikor a munkáskérdés megoldását azért akarjuk, hogy ez a társadalmi réteg szintén jobb megélhetéshez jusson, akkor sajátmagunkért, a magunk fajtájáért és tényleg a nemzetépítésért küzdve követeljük ezek orvoslását azért, hogy ezek az emberek- is jussanak már el egyszer arra az oldalra, amelyet a napfényes oldalnak neveznek és ne kelljen örökké ott botorkálniok az árnyékos, nedves, penészes, sötét másik oldalon. A munkáskérdésnek ez a megoldása az, amely ezekben a dolgozókban azt a fogalmat kelti, hogy ők is százszázalékos jogú polgárai ennek a társadalomnak. T. Ház! Amikor ezeket idehozom és joggal követelhetem a kormányzattól azt, hogy itt komoly és alapos szociális munkát végezzen, ugyanakkor érzem, hogy nemcsak jogom, de kötelességem is idehozni az úgynevezett szellemi munkásságnak a kérdését is. Mi nemzeti szocialisták egy olyan társadalmat akarunk felépíteni, olyan nemzeti szocialista munkaállamot akarunk megvalósítani, amely nemzeti szocialista munkaállamban minden dolgozó magyar, minden tisztességes munkával foglalkozó egyén megtalálja a maga jól megérdemelt ellátását. Ugyanakkor azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy ennek a nemzetnek olyan irányítókra, olyan tisztviselői karra, olyan közpályán működőkre van szüksége, akik tudatában vannak kötelességük súlyosságának, de akik nemcsak, hogy vállalják ezt a kötelességteljesítést, hanem képesek is arra, hogy ennek a nemzetnek a nemzet minden egyes tagjával együttérző és együtt dolgozó tagjai legyenek. T. Ház! Amikor mi nemcsak a gazdának, nemcsak a különböző kétkezi munkával foglalkozó munkástestvérünknek és nemcsak más egyéb, a szabadpályán dolgozó keresztény magyar testvérünk jólétéért óhajtunk küzdeni, tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek szükségük van olyan vezetőkre, akik valóban komolyan vezetni tudják őket. Szükségünk van tehát arra, hogy ezeknek összefogására, ezeknek a társadalmi rétegeknek irányítására legyen ennek a társadalomnak egy olyan szerve, egy olyan rétege, amely azután feladatának, kötelességteljesítésének teljesen a magaslatán áll. T. Ház! Távol áll tőlem még a szándék is, még a gondolat is, mintha én a jelenleg működő köztisztviselői kart általánosságban gyanúsítani akarnám, távol áll tőlem az, hogy a jelenleg közpályán működők munkásságát általánoságban kifogásolnám, de amikor elismerem azt, hogy ennek a nemzetnek közalkalmazottai, bárminő munkát végezzenek is, keményen megdolgozva azért a minimális életlehetőségért, végzik a maguk munkáját, ugyanakkor nem mulaszthatom el tiltakozni az ellen, hogy a köztisztviselői kart, amely ezt a kemány munkát végzi, másodosztályú állampolgárrá süllyessze le ez a rendszer. Mert, igenis, ezt a közszolgálati alkalmazotti kart, amely jobbsorsra érdemes, ez a rendszer anyagilag még ma is az ígéret malasztjaival táplálja és ugyanakkor lelkileg destruálja, mert nem biztosítja számára azt...