Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-63
714 Az országgyűlés képviselőházának 63. mogatom, mert a kormány igenis megfelelő és a nemzet céljai szempontjából minden tekintetben helyes földbirtokreformot hozott a Ház elé és annak tárgyalása során és mai napig is ugy képviseli, ahogyan érzésem szerint csak a nemzet legkiválóbbjai tehetik. De a kormányzat adópolitikája, amelyet a kisemberekkel szemben folytat, szintén olyan, hogy mindazok, akik egy szociális kormányzat működését kívánják, csak helyeselhetik, csak aláírhatják, s nem kívánhatnak többet és egyebet ettől a kormánytól, mint amit manapság etekintetben megtesz. Itt van a munka elismertetése, aminek tekintetében a kormány a munkabérek szabályozásával szintén a kisemberek segítségére siet. A kormány működése a honvédelem megszervezése, honvédelmünk erőssé és nagygyátétele terén, nemkülönben pedig a külpolitikai vonalvezetés terén is olyan, hogy minden magyar embernek, aki ennek az országnak jobb jövőjét és boldogulását kívánja, azt kell tartania, hogy itt, ebben a táborban van a helye. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mi most nem kereshetjük azokat az okokat, amelyek elválasztanak bennünket, most nem folytathatunk szőrszálhasogató politikát; nekünk csak azt kell látnunk, — és látjuk is — hogy ez a kormány igenis népi politikát folytat, ennek a nemzetnek jobb jövőjét akarja. Ennek érdekében minden magyar embernek kötelessége összefogni most, amikor igazán bajban van ez az ország és amikor a külpolitikai konstelláció olyan, hogy nem lehet azon r vitatkozni, hogyan lehetne másképpen csinálni a dolgokat. Ha tehát valaki azt látja, hogy ez a politika nagy vonalakban megfelel a nemzeti kívánalmaknak, akkor álljon mögéje. A túloldalon igen sok barátom és régi jó ismerősöm van, akikről tudom, hogy szintén jót akarnak és éppen ezért nem tudom helyeselni azt. hogy ezekben a nehéz napokban nem a kormány munkáját támogatják és nem törekednek arra, hogy most létrejöjjön az összefogás minden magyar között. Két dolgot mégis le kívánok szögezni. Az egyik a. földbirtokreform kérdésében vallott felfogásom. Én azt tartom, hogy az országot, illetőleg az államot két tényező alkotja. Az egyik az ország földje, a másik pedig a népe. Az ország földié nem olyan tulajdon, hogy magyar állampolgár, illetőleg bárki azzal a nélkül rendelkezhessék, hogy abba a nemzetnek, a népnek beleszólása ne lehessen. Igenis az ország földjét köztulajdonnak, a Magyar Szent Korona tulajdonának tekintem (Helyeslés jobbfelől.) és azt vallom, hogy csupán az ország törvényei szerint használhatja azt a telekkönyvi tulajdonos. Ha ez így van, akkor az országnak, a nemzetnek jogában, áll meghatározni azt, hogy az ország földjét kik birtokolhatják, kik munkálhatják. Természetes tehát. hogy az ország földjét csak olyan magyar ember birtokolhatja és művelheti, aki nemzethűség szempontjából minden tekintetben megfelel a követelményeknek és aki tényleg a föld megmunkálásából él, azt vagy a saját kezével munkálja meg, vagy pedig annak megmunkálását maga vezeti, de a föld semmiképpen sem lehet jövedelmi forrása olyan valakinek, aki azzal egyáltalában semmiféle kapcsolatban nincs, legfeljebb csak a jövedelmét fölözi le. (Keck Antal: Miért nem veszik el a zsidóktól a földet?) Azt hiszem, ez be fog következni, hogy a föld tényleg azok kezébe kerül, akik azt megmunkálják, értve ezen a gazdákat és azokat a birtokosokat, akik nagyobb egységülése 1939 december 5-én, kedden, ben fogják megmunkálni, illetőleg a megmunkálást vezetni. Az egységet itt nem kívánom meghatározni, mert hiszen a földbirtokreformjavaslatban meghatároztuk ezt. Természetes, hogy mivel a riemzetegységhez nem számítom hozzá olyan mértékben a zsildókat, nem is kívánom és nem is tartom helyesnek, hogy az ország földjén ők gazdálkodjanak, illetőleg az. az ő birtokukban legyen. Mivel a képviselőház, a most nemrégen lezajlott titkos választások eredményeképpen alakult meg, én azt tartom, hogy a képviselőház a hű kifejezője a nemzeti törekvéseknek és felfogásoknak. Biztosan tudom, hogy nemcsak kerületemnek a lakossága, de az egész ország lakossága hőn óhajtja annak a kérdésnek újabb rendezését, hogy kik birtokolhassák e földet. A javaslat nagyon bölcs és mérsékelt abból a szempontból, hogy ne nagy ugrással haladjunk előre, és a javaslat módot ad arra, hogy a föld azoknak a kezébe kerüljön, ha fokozatosan is* akik azt megérdemlik. Ezért erről a helyről is arra kérem a felsőházat, hogy hosszú tárgyalásokkal és akadékoskodásokkal ne akadályozza meg* a javaslat gyors törvényerőre emelkedését. Nem volna jó, ha ezt megakadályozná, mert akkor félni kellene attól, hogy újabb földbirtokjavaslattal kellene foglalkoznunk, amely talán más formában kerülne elénk, mint a mostani. A másik kérdés, amelyről beszélni szeretnek, a munkásság és a munka kérdése. Hogyan latjuk mi a munkát? Ha először is az egyed eletét vizsgáljuk, mit látunk? Azt látom, hogy az egyed élete három részből áll: a munkából, amellyel magát és családját fenntartja, a pihenésből és a szórakozásból. Sajnos, a mai társadalom nagyrészének jóformán csak az első kettőből, a munkából és pihenésből jut, de nagyon kevés a szórakozása. Éppen ezért az államvezetőnek arra kell törekednie, hogy az ember a létfenntartásához szükséges munkát emberi körülmények között végezhesse és úgy,, hogy becsületes munkával meg tudja szerezni mindennapi kenyerét, és a fenntartáshoz szükséges más eszközöket. E téren, sajnos, nem történt a múltban annyi, amennyire szükség lett volna. En azt hiszem, az emberiség élete azért is olyan nehéz, mert az emberek egészen más gazdaságpolitikai szempontok szerint rendezték be életüket, túlságosan hódoltak a kapitalisztikus felfogásnak. Ha mi a termelést úgy állítjuk be, hogy vezetőszerepe a munkának legyen, és a tőke csak kisegítőeszköz legyen a termelésben a munka részére, akkor egészen bizonyos, hogy más feltételeket tudunk_ szabni ahhoz, hogy a munkás a szükséges javakat megszerezhesse. (Keek Antal: Nemzeti szocializmus!) Ezt tulajdonképpen a szocializmus hirdette, aminek viszont az volt a hibája, hogy egyedül csak a munkát ismerte el és egyáltalán nem gondolt a tőkére, nem gondolt arra, hogy ha a munkás megszerzi a maga becsületes munkájával a maga mindennapi szükségletét, és még félre is tehet, akkor az tokeve alakul át, és ha sok ilyen apró tőket összegyűjtenek egy szövetkezetbe vagy takarékpénztárba, az mint dolgozó tőke, szinten a termelés javára jöhet számításba. Az volna az ideális, ha minden ember kétféleképpen juthatna hozzá a mindennapi megélhetéshez szükségesekhez: az egyik a maga munkaerejének eredménye, amely lehet szellemi vagy fizikai munka, a másik pedig megtakarított^ kis tőkéjének a hozama. Miután a munkának jobb