Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

652 Az országgyűlés képviselőházának 62. mány arra az álláspontra, hogy a kereskedelmet államosítja, az ipart lehetőleg) államosítja, egyszóval mindent államosít, vagy pedig elégedjék meg azzal a kontrollal, amely az állam legfőbb szervének, a kormánynak jár, de ne igyekezzék jobb kereskedő lenni, mint azok a kereskedők, akik Magyarország külkereskedelmét kifejlesztették. T. Képviselőház! Ebben a témakörben be is fejezem az előadásomat, csak azt fűzöm hozzá, hogy még néhány ilyen intézmény példáját hozhatnám a t. Ház elé, de azt hiszem, hogy az eddig felhozott példák is eléggé bizonyítják, hogy Magyarországon bürokratizált országban élünk, magunk fölé engedtük nőni az öncélú bürokráciát, amely óriási költségekbe kerül, amely köitségek előteremtése nap-nap után nehezebbé válik. Aranybetűvel írná be a nevét hazánk -történetébe az az államférfiú, aki bátor lélekkel és kemény kézzel megszabadítaná országunkat a bürokrácia minden életerőt és életakarást elszívó ezerkarú polipjától. Erre áll az, amit Voltaire mondott az egyházra: »écraser l'infâme«; én is azt mondom: pusztítani az öncélú, túlzott^ bürokráciát! Tartson a állam annyi tisztviselőt, amennyire elkerülhetetlenül szükség van, fizesse meg őket jól, de sub titulo középosztálymegmentés új és új hivatalokat kreálni, amely új hivatalok öncélúságuknál fogva mindinkább terjeszkedni akarnak, ezt soká bírni nem lehet és ha a kormány komolyan és valóban népies politikát akar csinálni, akkor annak előfeltétele az, hogy szabadítsa meg magát a bürokrácia raellékkormányától. T. Képviselőház! Néhány szót leszek bátor szólni a szociális problémák megoldásáról. Ahhoz, hogy az ajtókon türelmetlenül dörömbölő szociális problémákat kellő ütemben megoldhassuk, nem annyira szépen hangzó szavakra, mint inkább cselekedetekre volna szükség. A cselekedeteket azonban még mindig akadályozza az, az ellenérzés, amelyet a magyar társadalomnak egy igen tekintélyes része érez a szociális problémákkal szemben. Én ezt az ellenérzést nem csodálom, emberileg meg tudom érteni, csak éppen nem helyeslem. Elvégre, amióta Magyaroszágon a szociáldemokrácia megvetette a lábát és azzal a munkással kezdett törődni, akivel senki a világon nem törődött, azzal a néppel kezdett foglalkozni, amelyet mindenki megvetett és lenézett, szóval amióta a szociáldemokrácia elkezdte a tevékenységét Magyarországon, a polgári középosztályt abban a szellemben nevelték, hogy a szociáldemokraták nemzetközi hazaáruló gazemberek és mindazok a kérdések, amelyeket a szociáldemokraták a nyilvánosság világossága elé hoztak, »destrukciót, országpusztítást, országrombolást jelentenek. így azután a polgári középosztály megnyugtatta a lelkiismeretét azzal, Ihogy szociális problémák csak a Jakabok agyában vannak, csak egypár nemzetközi szoeialistavezér hirdeti ezeket, akik párnázott ajtók mögött pezsgővel laknak jól. Velem történt meg szakszervezeti titkár koromban, hogy azt írták rólam egy cikkben, hogy dőzsölök s ugyanakkor egy sétatéren 10 deka kolbászt ettem egy darab kenyérrel, mert nem telt többre. Ha a polgári középosztály ebben a szellemben nevelődött fel, hogy minden szociális haladás, minden szociális követelés destrukció és a nemzet elleni vétek, bűncselekmény, nem csodálom, hogy egészen értetlenül áll az ajtókon dörömbölő szociális kérdések előtt és nem ülése 1939 december 4-én, hétfőn. tudja megfogni, megérteni a dolgot. Eddig csak bennünk láttak gazembereket, mi vagyunk a gazemberek, a nemzetköziek és hazaárulók, de amilyen mértékben a tőlem jobboldalra ülő képviselőtársaim is követelik a szociális problémák megoldását, olyan mértékben kezdenek ők is népszerűtlenek lenni a magyar keresztény társadalom előtt. Nini, már ezek is, akikről azt tudtuk, hogy hazafias, derék magyarok, azt követelik, amit a nemzetközi szocialisták követelnek! Az eredmény az, hogy a szociális problémákról igen sokat beszélünk, de vezető rétegek Magyarországom még mindig nincsenek kellőképen átitatva a szociális felelősség érzetétől. Ha ez nem így voilna, akkor nem kellene megdöbbennünk, amikor például Matolcsy t. képviselőtársam idehoz egypár aratási szerződést. En nem himnémi, hogy a fáraók korában a szegény egyiptomi fellahokat ilyen módon zsákmányolták volna M. (Virágh Béla: Higyje el, hogy volt ilyen kizsákmányolás, sőt nagyobb volt a fáraók idejében.) Lehet, hogy nagyobb volt, de mi jobban érezzük, mert valamenyaiyire kulturáltak lettünk azóta, tehát jobban érezzük ennek kirívó igazságtalanságát. Szabad volna ennek előfordulnia, ha volna szociális felelősségérzet és volna merészség és bátorság és nem kellene annak a közigazgatási tisztviselőnek attól félnie, hogy egy nemes érzéstől sugallt szociális cselekményéért esetleg fegyelmit akasztanak a nyakába? Szabad volna előfordulná annak, hogy olyan ara- * tási szerződések jöjjenek létre, mint amilyenekről itt hallottunk? Szabad volnál előfordulmda annak, hogy például a szegény védtelen, munkanélküli, tehát a gazdasági viszonyok kényszerítő natása alatt mindent elfogadó földmunkások egyes lelkiismeretlen vállalkozókkal^ olyan szerződést kössenek, amelynek eredményeképen még a nideg napi kenyerüket és vöröshagymájukat sem tudják megkeresni és amikor perelnek, évekig tart, míg a perelt összeget megkapják? Szabad volna még olyan törvényeknek lenniök, amelyek börtönbüntetéssel sújtják azt, aki a munkát megtagadja? Szabad volna megtörténnie annak, hogy a szociális haladás jegyében immár öt év óta szónokló képviselőház mindeai lelkes hozzájárulása mellett is a mezőgazdasági munkások családbére még ma sincs meg és ana sincs meg az a védelmük, amelyet nehéz* fárasztó munkájuk után jogosan megérdemelnének? De nemcsak a mezőgazdasági munkások vannak így, hanem az; ipari munkások is. Valaimienynyien eszünk kenyeret, még a cukorbajos is eszik valamilyen formában, zsemlyét, süteményt és egyebet és nem gondolunk arra, hogy a legborzalmasabb viszonyok közt élő munkásság a sütőmunkásság. Szabad volna annak előfordulnia, ami a sütőiparban előfordul, hogy az éjjeli imunkatilalmat az és anynyiszor hágja át, aki és ahányszor akarja, éppen, azért, mert a (hatósági ellenőrzés teljesen laza? Es ha már ellenőrzik és ha már a sütősegédek végre irá tudják bírna a hatóságot, hogy menjenek éjjel ellenőrizni, óhatatlan, hogy a pékmester telefonon meg ne tudja. De ha mégis megcsípnek egyet, akkor is két pengő meg négy pengő a bírság az égjél i mu/nkatilalom áthágásáért. A pékmester megkeres tíz pengő pluszt akkor éjjel és fizet belőle két pengőt, tehát belekalkulálja a bírságot. De nemcsak ezen van a hangsúly, thanem azon is, hogy az iparügyi miniszter űr törek-