Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

024 ^.z országgyűlés képviselőházának 61. kint a tanyavilágban. Ezek a számok a mostani őszre, ez ev oiaóberere vonatüoznak, amikor meg' SOK gyerineií nem ment el az iskolaua, mert otthon iibapásziorkoüott es a pulykát őrizte, decemberben ezek a számok mar sokkal rosszaboaK leszneK és sokkal töob nag y létszámú iskola iesz, ami arra int, hogy szuKseges volna minél-több iskola létesítése. E pontnál kívánok megemlékezni arról is, hogy kívánatos volna, hogy rendeződjék az isüoaai rendűén az az öt iskolatípus, amely a lü—15 év közötti gyermekedet kívánja gondozásába venni, alz az öt típus a rendes hat osztályú elemi iskola, a nyolc osztályú elemi iskola, a gazdasági ismétlőiskoia, az általános ismétloisiLOia, az önálló gazdasági nepisKoia es a polgári iskola. EzeK most mind egymás mellett létesülnek, az emberek nem tudják, hogy melyik hol fog létesülni, kinek meiyikbe kell járnia, itt tenát valami rend voma teremtendő, liogy ezen á téren el tudjanak igazodni nemcsak a tanítód, hanem a szidok es a gyermekek is. JL»e ugyancsak kívánatos volna az is, hogy ezekben az iskolákban már nagyobb mértekben tanítsanak gazdasági tárgyakat. Ne méltóztassanak felreérteni, nem szakoktatást kívánok én ezekben a nyolcosztályos ismétlőiskolákban mert azt nem lenét a natal gyermekekkel toiytatni, hanem azt kívánom, hogy a legprimitívebb ismeretekre oktassák őket, amelyek minden falusi és tanyai gyereknek és kisgazdának az életében előfordulnak, hogy peluaul melyek a veszedelmes és káros gyomok, melyek a hasznos és káros madarak, mit jeient a tarlóhántás, az őszi szántás, hogy a fát tisztelni kell stb. Ha ez bemegy a g'yermek vérébe, akkor már sokat nyertünk. Sohase felejtsük el,' hogy a magyar kisgazdatársadalomnak csak kis százaléka, talán két-három százaléka járhat szakiskolákba, nagyobbrésze, 98 százaléka^ kénytelen beérni azzal, amit az elemi iskolában tanult. Ennek kiépítése volna kívánatos és az, hogy ne a tigrisről, a rizs és kávétermelésről tanítsanak nekik, (Ügy van! Ügy van!) hanem tanítsák meg őket arra, hogyan kell a krumplit megkapálni, miért kell a tengerit háromszor-négyszer megkapálni, miért keil csávázni a búzát és miért kell tisztítani a vetőmagot, mert ezek a fontosak az ő számára, ezeket kell tudni annak a kis gyereknek, akiből 10—12 év múlva vezető gazda vagy esetleg gazdaköri elnök lesz. (Helyeslés.) Itt kívánom megemlíteni azt, hogy a tanító, akit a nemzet napszámosának szoktak nevezni, milyen hatalmas és sokoldalú munkát végez^ a falun, de még inkább a tanyavilágban. Láttam tanítót, aki énekkart vezet, leventéket oktat, gazdasági előadást tart, fásítja a környéket, vetítőgépekkel bemutat egyet-mást és mindent csinál iskolai munkája mellett, amit csak az ember elképzelhet. A tanító, aki a legértékesebb munkása '• az elhagyatott tanyavilágnak, megérdemli, hogy ez alkalommal is megemlékezzünk róla. (Éljenzés.) Egy nagyon szomorú dologról kell megemlékeznem. Nálunk elméletben megvan az ingyenes népoktatás. Ezzel szemben mit látunk? Összegyűjtöttem az elemi iskolától a középiskolákon keresztül a főiskolákig adatokat arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerülnek a tankönyvek. Elképesztő számok jöttek ki. En egészen nyolcadikos gimnazista koromig nem adtam ki tankönyvért annyit, mint amennyit ma csak egy évben ki kell adnia egy harmaillése 19É9 december 1-én, pénteken. dikO'S, negyedikes gimnazistának. A gimnázium eiso osziaiyaoan ltí pengő a könyv ara, a másodikban 20, a harmadikban 20, a negyedikben 22, az Ötödiicnen al, a hatodikuan 67, a hetedikben pedig 70 pengő. Vagy nézzük például mi a helyzet a Juöi felsőkereskedelmi iskolánál. Az eiső éviolyamban 4tí pengő, a másodikban jftó pengő, a harmadikban 72 pengő, a negyedikben pedig 51 pengő a könyvek ára. Ezenkívül a segédkönyveK ára 22 pengő 80 filler. Szomorú, hogy míg a mi diákkorunkban egész generációk használtak egy tankönyvet, addig most minden két-három évben újat bocsátanak ki, (ügy van! Ügy van!) hogy a szegény nyomorult szülőknek minél több teher nehezedjék a vállára. Én elismerem, hogy például most új történelmet, új földrajzot kellett írni a Felvidék fölszabadulása miatt, azt azonban nem tudom megérteni, hogy miért kell minden három évben új algebrakönyvet vagy új latinkönyvet kiadni. Ezen a téren tehát feltétlenül kívánatos volna valamilyen johb rendszert bevezetni. Még egy dologról kívánok itt megemlékezni és ez az egyetemi magántanárok sorsa és helyzete. Vannak egyetemi fakultások, ahol a magántanárok munkáját egyáltalában nem is honorálják. Lehetetlenség, hogy az az egyetemi magántanár, aki rengeteget ölt eboe a munkába, még a villamosköltséget se kapja meg, amikor egyetemi előadásokat tart. Szomorú helyzete van még az egyetemi személyzetnek, adjunktusoknak, tanársegédeknek is. Itt van egy regiment levél, amelyben szomorúan panaszolják, hogy amikor valahova kinevezik őket két fokkal mindig hátrább kez; dik, mint ahol addig voltak és az egyetemi évek csak ritkán &zámítatnak be a későbbi szolgálatba. Alig találtam olyant, aki ne vesztett volna ezzel a beszámítással. Ez is olyan kérdés, amivel foglalkozni kell. Itt kívánok megemlékezni arról a gyönyörű munkáról, amely a kecskeméti árvaházban folyik. 240 tanítóárva van ott olyan gondos felügyelet mellett, hogy azok, akik onnan főiskolára, akár a Ludovikára, akár a bölcsészeti fakultásra kerülnek, mindenütt színjelesek. A középiskolában mindenütt ők nyerik el a pályadíjakat. Olyan munka folyik a szegény tanítóárva, gyerekekkel, hogy igazán megérdemlik az elismerést. Hűséges fia vagyok egyházamnak, tiszte lem minden ember vallását, de fáj, ha a magyar embert aszerint bírálják el, hogy milyen felekezethez tartozik. Mindnyájunk felett egy égboltozat domborul, és fáj, amikor látom a széthúzást, mert az a meggyőződésem, hogyha mi keresztény felekezetek harcolunk egymással, ezzel a magunk által megásott sírba fogunk beleomlani. A felekezeti béke megteremtése egyik legfontosabb nemzeti kötelessége minden magyarnak ebben az országban. Olyan kevesen vagyunk, hogy, mint Széchenyi mondotta, még az apagyilkosnak is meg kell bocsátani. Éppen azért nekünk mindent el kell követnünk, hogy minden magyar a másikban a testvérét lássa. Évek óta kísérem figvelemmel a kormány munkáját a falu és a nép érdekében. Látom azt a hatalmas munkát, amellyel a népi erők felszínrehozatalával olyan társadalmat igyekszik teremteni, amely biztos alap a ennek a nemzetnek. Gyönyörű az a munka, amely például Sárospatakon, vagy Hódmezővásárhelyt a