Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

Az országgyűlés képviselőházának 61. i hogy az a meg-jegyzés, amelyet K. Vozáry kép viselőtársam egyszer-egyszer felszólalása során elejtett, nem volt panasz, ne méltóztassék azt panasznak venni, és most különösen Peyer képviselőtársamhoz intézem a szót, (Hokky Károly: Nincs itt! Nem szokott ő itt lenni!) mert ő azt olyannak tüntette fel, mintha mi panaszkodni akarnánk. Nem, mi nem panaszkodunk, mi csak azt a boldogságot, amelyet reánk nézve a felszabadítás hozott, még nagyobbá és még boldogabbá akarjuk tenni, (Úgy van! Ügy van! — Helyeslés.) hogy azok a hibák, amelyek ilyen átszervezésnél, átépítésnél elkerülhetetlenek, minél kisebbek és minél kevesebbek legyenek. Hiszen vétkeznénk az Isten ellen, vétkeznénk a kormányzó úr ellen, vétkeznénk a magyar kormány rendkívül értékes és hatalmas munkája ellen, amely e területet minden erejével igyekezett bekapcsolni és keblére ölelni, ha mi itt panaszkodnánk, de az önbírálat megkívánja, hogy ezekről a dolgokról itt beszélhessünk. (Rassay Károly: Hiszen azért vagyunk itt! — Helyeslés.) K. Vozáry képviselőtársam felszólalása során bejelentette, hogy én az úgynevezett i magyarorosz kérdésről fogok beszélni, mert mi ott a 20 esztendő alatt nem csupán a magyar kérdést, hanem a magyar-orosz kérdést is tárgyaltuk és mi olyan egyek voltunk, hogy ez az egység egészen természetessé tette, hogy én a magyar-orosz politikának minden egyes mozzanatáról tudtam és talán kulisszatologatója is voltam bizonyos vonatkbzásbaa. Természetes dolog az, hogy ma, amikor ennek a területnek az életéről annyi sok mindenféle téves dolgot hallok és olvasok az újságokban, — Szlovákia felé különösen rendkívül erős az érdeklődés ebben az irányban, mert a szlovákok igyekeznek a mi helyzetünket olyan színben feltüntetni, hogy a szlovákok ne vágyjanak hozzánk, s valószínűleg Erdélyben is így van, — akkor én kénytelen vagyok ennél a kérdésnél megnyilatkozni, mint ennek a kérdésnek egyik legjobb ismerője. T. Ház! Eszakkeletén az Erdőskárpátokban él az a nép, amelyet a legutóbbi ideológia szerint magyarorosznak mondanak. (Egy hang a balközépen: Mi csak ruszinnak mondjuk!) Én a magyarorosz kifejezést nagyon szerencsésnek tartom és rögtön megmagyarázom, hogy miért. Ezt a szót tulajdonképpen nem most találták ki, ez a szó Moszkvában, Pótervárott és általában az Oroszbirodalomban régen ismert, uhroruszin-nak mondták. (Egy hang a balközépen: Ha ragozzuk, akkor uhroruszki!) Nem vitatkozom veled, te vagy a táncmester. (Derültség.) A magam részéről csak annyit akarok mondani, hogy ezt a szót: magyarorosz, nagyon szívesen látom és pedig egyszónak írva, mert én azt a magyaroroszt akarom látni és üdvözlöm testvérként, aki egytestben és egylélekben magyar is és orosz is, vagy orosz is és magyar is együtt, nem elválasztójellel, nem összekötő jellel, mert az az összekötő jel már veszedelmes lehet. Az lehet két milliméter, de lehet 350 kilométer is, lehet olyan összekötőjel, amelynek első része a magyar Budapesten, a második része pedig az orosz Verhovinákon nyilvánul meg. Nekem olyan magyaroroszra van szükségem, -iki magyarorosz maga egy összetett szóban, vagyis egy testben egylélekben magyar is és orosz is együtt. (Gürtler Dénes: Szóval rutén! — Derültség.) ' , En a magam részéről ezt a népet .feltet;lelése 1989 december l~én, pénteken. 587 nül értékes, jólelkű, jószándékú népnek látom velünk szemben minden vonatkozásban. Ezt a jószándékát és jólelküségét ez a nép nemcsak a Kákóczi-harcokban mutatta meg, de megmutatta ez a nép a jólelküségét és a magyars-ighoz való hűségét nagyon sokszor a 20 esztendő alatt is (Ugy van! ligy van!) és pedig íagyon egyszerű és nagyon lélekemelő formában. Igaz, hogy a magyarság is megmutatta ezzel a «éppel szemben az együttérzését minden vonatkozásban, nemcsak a Kákóczi-harcok idején, amikor urbáriális jegyzékek és a történetírók igazolása szerint egy-egy ruszin vagy magyarorosz kisgazdának a házában 5—6 pár ökör végezte a gazdasági munkát. Ez a nép nâmcsak az Egán-akcióban találta meg a magyarságnak jobbkezét és támogatását, ez a nép a magyarság együttérzését megtalálta a 20 esztendő alatt is, mert a magyarság minden vonatkozásban kiállott e mellett a nép mellett és hallatta szavát egész Európában, az egész világon, különösen pedig akkor, amikor ez a nép a megszokott mértéket is meghaladó módon éhezett. Meg kell állapítanom, hogy ez a nép rendkívül mostoha vidéken, rendkívül mostoha körülmények között éli a maga egyszerű életét és sajnos, megtörtént a 20 esztendő alatt nagyon sokszor, hogy még

1 a megszokottnál is nehezebben élt és jobban éhezett. S akkor a maga SÜS-kiáltását az én és Hokky Károly képviselőtársam aláírásával hallatta az egAsz világon, hallatta különösen az anyaország oaii, Csonka-Magyarországon és Csonka-Magyarországnak a népe, a Tisza vidéke egyetlen SOSkiáltásunkra 40 vágón terményt bocsátott ennek a népnek segítségére. Be is küldöttek, azonban a szláv testvérek, a csehek megakadályozták, hogy ezt a 40 vágón terményt a szájához tudjuk juttatni a nehéz viszonyok között élő ruszin népnek. (Füssy Kálmán: Irredentizmust láttak benne!) Ez a nép a magyarságnak ezért az érzéséért és segítségéért mindig hálás is volt. Háláját nem szónoklatokban fejezte ki, mert a szónoklatok értékét megfelelően le tudtuk szállítani, ellenben kifejezte őszinte könnyekben. A mi viszonyainkat, a magyar orosz és a magyar problémákat nagyon sokszor jöttek tanulmányozni Európa népei részéről, jöttek angolok, franciák, olaszok, sőt amerikaiak, belgák, hollandok és németek is stb. Ezek az urak rendesen nálam, az én szerény falusi otthonomban találtak helyet. Az angol kutatók érdeklődtek a mi viszonyaink iránt és én akkor tapasztaltam a ruszin népnek hozzánk való őszinte ragaszkodását. Ezek az emberek rendkívül agyafúrt emberek voltak és amikor hozzánk jöttek és hozzám küldték őket, mindig kétes Volt az, hogy milyen szándékkal jöttek hozzánk. Mi származásukat nem ismertük és amikor beállítottak hozzánk, sokszor még azt sem tudtuk, hogy nem agent provokatőrök-e, akik minket akarnak kelepcébe csalni. Ezért azután eljárásmódom a következő volt. Felültettem őket az autóra, hozzájuk ültettem pártunk titkárát is, csak azért, hogy az autót legyen módja irányítani a párttitkárnak, hogy ne Magyarország felé, hanem a Felvidék, a Kárpátok felé menjen, de parancsba adtam ki a párttitkárnak, hogy egy szóval ne próbálja befolyásolni az illető kutató urakat, mert ezek az urak nagyon jól tudtak különbséget tenni, mit jelent az, ha tőlük, vagy ha a falu egyszerű népétől kapják a felvilágosítást. így történt, hogy kimentek a helyszínre, és ott álltak meg az autóval, ahol ők akartak. Titkárunk 79*