Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

Az országgyűlés képviselőházának 61, i a programm, akkor ne igyekezzék semmit hozzá bigyeszteni vagy valamit elvenni belőle. Ez a programm magyar programm, én tehát most újból kérve kérek mindenkit az országban — azt hiszem, világosságot vittem bele bizonyos homályos kérdésekbe — és megismétlem, hogy aki a magyar nyilasságot akár nemzetellensséggel, akár vallástalansággal, akár más pártoktól való függőséggel vádolja meg,\ az valótlant állít, magyarul: hazudik. (Zaj a jobboldalon. — vitéz gr. Hunyady Ferenc: Egyedül vagy!—Baky László: Nincs egyedül, mert ugyanúgy gondolkozunk mi is.) Nem vagyunk egyedül, mert majd megnyilatkoznak e kijelentésem után. Aki a programmot magáénak vallja, s azt helyesli, annak joga van viselni à nyilaskeresztet, aki pedig mást hirdet, az ellenem, a párt és a mozgalom ellen s a magyarság ellen vétkezik. Én a politikai etika, a morál védelme alá helyezem a nyilaskereszt jelvényt, amelyet nem lehet szabadalmazni, de ami viszont nem jelenti azt, hogy bárki feltűzheti; mert mit tudom én, holnapután talán egy kommunista társaság alakul és minden tagja hat nyilaskeresztet tűz a mellére. Akkor maM azt mondják a zsidók, hogy a nyilasok kommunista elveket hirdetnek. A rendőrségnek már annakidején intézkedni kellett volna a jelvények nyilvántartása terén, de úgylátszik, akkor magasabb politikai szempontok érvényesültek, mert úgy gondolták, hogy majd egymást elintézzük. Mi nem fogjuk egymást ebben az értelemben elintézni, hanem az elvek harcát fogjuk itt lefolytatni. Én magam, amíg élek, ezt a szent magyar ügyet, ezt a nyilaskeresztes mozgalmat cserben nem hagyom és aki nem ezt vallja, azt arra kérem, — mert hiszen azt mégsem kívánhatják tőlem, hogy én vegyem le ezt a jelvényt — vegye le, ha esetleg mást hirdet. A kormány iránt bizalommal nem viseltetvén, a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik"? Porubszky Géza jegyző: Kori át'1 Endre! Korláth Endre: T. Ház! Hálaadással kezdem beszédemet azért, hogy az Isten kegyelme megengedte, hogy húszesztendős küzdelem után a magyar parlamentben szólalhatok fel annak a népnek a nevében, amelyet húsz esztendő óta képviselek. Hála a kormányzó úr ő főméltósága bölcseségének. (Élénk éljenzés.) A kormány iránti teljes bizalommal az appropriâmes törvényjavaslatot természetesen megszavazom és nem kívánok vitába bocsátkozni a kormánypárt szónokaival, de örömömnek adok kifejezést a felett, hogy az előttem szólott ellenzéki szónok olyan hangnemben beszélt, hogy a kormánypárt oldalán odaadó, őszinte lelkesedéssel tapsolták meg egyes esetekben. A tegnapi felszólalások során Egry Ferenc bátyám és képviselőtársam azt az egyesítést kívánta az egész nemzet egyetemére kiterjeszteni, amely ebben a nehéz időben rendkívül fontos és immár halaszthatatlan. A magam részéről ezt csak azzal akarom kiegészíteni, — amit ma mindenki tud,_ felesleges ismételgetni — hogy azt az időt éljük, amikor igazán nincs helye világnézeti harcoknak és amikor minden magyarnak eggyé kell olvadnia abhan az eszméiben, hogy magunkat védeni kell. Nem akarom Egry Ferenc képviselőtársamat követni abban a pesszimista megállapításiban, hogy a magyarság csak aklése 1939 december 1-én, pénteken. 583 kor talál egymásra, amikor az ellenség már a nyakán van, — mert ő ezt mondotta tegnap — tíe megállapítom, hogy valamennyire igaza van. Az alatt a húsz esztendő alatt azonban, — ezt őszintén állíthatom — nem volt közöttünk válaszfal és legboldogabb napom, legnagyobb kitüntetésem akikor volt. amikor főispán koromban az egyik falusi bajtársam bejött a főispáni szobába, nem is köszönt, hanem a nyakamba borult és megcsókolt. Ez az a bizonyos összeolvadás, amelyre ma minden vonatkozásban szüksége van a nemzetnek. Ez az az összeolvadás, amely ma tapsot provokált ki a kormánypárt oldaláról Meskó Zoltán képviselőtársam megnyilatkozásával kapcsolatban. (Úgy van! jobbfelől.) T. Ház !Nem akarok polémiába bocsátkozni Imrédy Béla képviselőtársamnak tegnapi nagystílű megnyilatkozásával, de megjegyzem, hogy ő azt a válaszfalat túlerősnek, túlnagynak látja. En nem látom olyan nagynak, mert a megszólalásokat figyelve, a kormány részéről is, az ellenzék komolyabb tényezői részéről is olyan megnyilatkozásokat hallottam, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez a válaszfal nem is olyan magas, ez a válaszfal nem is választ el annyira bennünket, ez a válaszfal minden körülmények között össze fog bennünket az első harangszóra hozni és akkor, amikor cselekdeni kell, együtt leszünk mindannyian. Nem akarok Imrédy Bélának hatalmas, kolosszális beszédével polemizálni, de nem is akarok amellett elmenni, mert Imrédy Bélának, aki annak a bizonyos felszabadító kormánynak az elnöke volt, nagy tisztelettel és elismeréssel tartozunk mindannyian. Egyes kijelentéseire tehát mégis reflektálnom kell. Imrédy Béla t. képviselőtársam túlságosan erősnek állította he azt a bizonyos bürokráciát. Én nem tartom azt olyan nagynak, olyan veszedelmesnek, amint azt ő is, R. Vozáry Aladár és Közi-Horváth József képviselőtársaim is beállították. Nem lehet ám olyan egyszerűen pálcát törni a felett a bürokrácia felett. Legyünk uraim tisztában azzal, hogy azok a bürokraták, tisztviselők és munkájukból élő emberek, akik át kell hogy legyenek hatva minden alkalommal a felelősség érzetétől, mert hiszen állandóan fejük felett van a fegyelmi jog, állandóan fejük felett lebeg a végelbánás alá vonás lehetősége. Ki van jegecesedve egy rendszer, bizonyos mértékben szervilis rendszer, amely mindent a központba visz, amely mindent a minisztériumokban összpontosít, ahol bizony próbálkozzék valaki megfelelő önzetlenséggel ugyan, de megfelelő függetlenséggel cselekedni, nagyon könnyen a nyakába zúdulhat a végelbánás veszélye. A magam részéről abban a hatalmas, ko-* losszális beszédben, amelyet Imrédy Béla t. képviselőtársam tartott, a nemzeti és keresztény gondolat szempontjából nagyon fontosnak tartom azt a kijelentését, hogy a Jegybank pénzügyi politikáján változtatini kell, mégr pedig abban az irányban, hogy bizonyos esetekben a Jegybanknak garanciákat kell vállalnia bizonyos vállalkozásokért. Ez a kijelentés nagyon helyénvaló volt Imrédy Béla részéről, mégpedig azért, mert egyszer, röviddel felszabadulásunk után, november 18-án jelentkeztem nála és kértem, engedje meg, hogy mi az üresen maradt Felvidéken — mert hiszen a csehek kivonulása után a mi városaink, Ungvár, Munkács, Beregszász, stb. jelentékenyen üresen maradtak — megfelelő tőkevállalkozással ipar-