Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

48 Az országgyűlés képviselőházának 51. sen .ereii&úlyozza a törvény szerint egyrészt 41 tisztviselők, másrészt pedig a kinevezett törvényhatósági bizottsági tagok nagy száma. Ilyen viszonyok között lehet-e más egy vármegye képe, mint amilyennek például az én vármegyémben, Csanádban, de az ország legtöbb vármegyéjében is látjuk? Méltóztassék ugyanis figyelembe venni az én vármegyém­ből a következő adatokat. Sem a vármegye kisgyűlésében, sem a vármegye összes bizott­ságaiban nincs egyetlen olyan tag, aki ellen­zéki párthoz tartoznék. (Palló Imre: Ki van irtva!) Ennél a ténynél semmi sem bizonyítja jobban, hogy mivé lesz a törvény a végrehaj­tás során, ha azt a törvényt kíméletlen bel­politikai hatalom hajtja végre! Mert kímélet­len politikai elnyomásnak kell minősítenem azt, ha egy vármegyében, ahol a törvényható­sági választásoknál igen nagy számban jut­nak be ellenzéki bizottsági tagok és — amint legutóbb a képviselőválasztás is megmutatta — az ellenzéki párt abszolút többséget nyert a vármegyei lajstromon, — a vármegyeházán, a bizottságokban, a kisgyűlésben ezt az ellen­zéki erőt egyetlen egy helyre sem méltatják. (Palló Imre: Ez a fából-vaskarika!) De nemcsak a politikai pártok szempont­jából ilyen különös az összetétele Csanád vár­megye törvényhatósági bizottságában. Az egyes osztályok szempontjából ugyancsak kü­lönös képet tudok a t. Ház elé vetíteni. A kis­gyűlés 24 tagja közül például csak egy kis­gazda származású, de az sem kisgazda már; iparos nincs egyetlen egy sem; ellenben van hét nagybirtokos, (Palló Imre: Elég kevés!) 10 lelkész, tisztviselő, kormányfőtanáesos és kormánytanácsos. A közigazgatási bizottság 10 választott tagja között van három nagybir­tokos, hét lelkész, tisztviselő, koranányfőtaná­csos és kormánytanácsos. (Felkiáltások a közé­pen: Az nem foglalkozás!) Az adóügyi albizott­ság négy tagja között van két nagybirtokos, egy nyugalmazott főszolgabíró és f egy kor­mánytanácsos. A gazdasági albizottság hat vá­lasztott tagja között van három nagybirtokos, két lelkész és egy kormánytanácsos. Egy ilyen bizottságnak nagy a szerepe a földreform végrehajtásánál és azért tartom szükségesnek ezt különösen kidomborítani, hogy milyen az összetétele a legfontosabb és a tényleges köz­hatalmat jelentő bizottságoknak egy vár­megyeházán. (Zaj a baloldalon és a középen. — Tóth József: Költözzék el onnan! — Palló Imre: Az nem megoldás!— RajnissFerenc: Adófizető állampolgár!) Az ilyen, a valódi alkotmánytól távolálló szellemben vezetett vármegyének tényleg nincs sok létjogosultsága. Azt hiszem, hogy a ma­gyar közélet velem együtt várja azt a férfiút, aki ki meri mondani azt, hogy legyen ennek vége, aki ítéletet mond efelett a rendszer felett. Azt hiszem, hogy egy igazi államférfi és így a belügyminiszter úr sem nézheti helyesléssel azt az irtó rendszert, amelyet az igazán haza­fiasán gondolkozó, polgári kötelességeit, mun : kaját példásan elvégző, de egyébként ellenzéki kispolgárok jogai ellen folytatnak. Mert kímé­letlen elnyomó rendszernek kell minősítenem azt a rendszert, amely abból a képből tárul elénk, amelyet az előbb elmondottam. Azt hiszem, hogy a helyzet teljesen meg­érett a vármegyék életének átszervezésére, az államosításra. Az államosítás gondolata szerin­tem nagyon összefér egy olyan, a maihoz ha­sonló vármegye megszeryezéséVel, amely na­iilése 1939 november 15-én, szerdán. gyobb helyi autonómiával, nagyobb helyi fele­lősséggel, de kevesebb fellebbezési fórummal intézné az államosított közigazgatás ügyeit. (Horváth Zoltán: Akkor csupa kormánytaná­csos lesz benne! — Derültség.) Elismerem, nehéz és a mai politikai hely­zetben talán még a belügyminiszter úr szá­mára is igen nehéz feladat volna az államosí­tást hivatalos programmá tenni. Mégis a bel­ügyminiszter úr a részletes vita során maga is az autonómia hívének mondotta magát s bár ő tehát az autonómia hívének vallotta magát, mégis a vita későbbi folyamán az én kérdésemre azt jelentette ki, hogy a vármegyei árvaszék államosítására vonatkozó javaslata készen van s azt is bejelentette, hogy híve a vármegyei tisztviselők miniszteri kinevezésé­nek, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügy­miniszter: Ezt nem jelentettem be!) Csupán azt jegyezte meg a belügyminszter úr, hogy nem tudja, hogyan egyeztesse össze a vár­megye autonómiáját a kinevezési rendszerrel. (vitéz Keresztes-Fischer belügyminiszter: Ezt sem mondottam!) Én így értettem a belügy­miniszter úr szavait s ha a belügyminiszter úr ezen az állásponton van, vagy ezen az állás­ponton volna, akkor azt ^kellene megállapítani, hogy a vármegyei autonómia számára még egy-két ilyen győzelem és az tényleg elesett a nemzeti történelem csatamezején. Üj közigazgatást kérünk tehát: gyorsabbat, jobbat és olcsóbbat. Különösen ebből az utóbbi szempontból szeretnék pár megjegyzést tenni, és ebből a szempontból kifogásolom Kárpát­alja költségvetésének azt a tételét, amelyben két miniszteri állásnak megfelelő fizetés vau beállítva. (Rajniss Ferenc: Csak jól csinálják!) Egészen különösnek tartom azt, hogy maga a kormányzói biztos és annak a tanácsadója is, ugyanabban a fizetési osztályban legyen. Azt hiszem, hogy a tanácsadó egy vagy két fizetési osztállyal alacsonyabbal is megelégedhetnék. (Zaj és mozgás. — Egy hang jobb felől: Fő­tanácsadó!) Általában kifogásolom a 39 főispáni fize­tést, és különös fényűzésnek tartom azt, hogy egy vármegye területén két főispán működjék. Célzok itt Pécsre és Baranyára, Székesfehér­várra és Fejér megyére, Hódmezővásárhelyre és Csongrádra és azt hiszem, hogy egy kis jó­akarattal ezen könnyen lehetne segíteni. Ugyanúgy végtelenül túlméretezettnek talá­lom a bürokráciának a minisztériumokban ki­épített, gazdagon lépcsőzött és címmel ugyan­csak túlontúl dekorált hadrendjét, amit boldog Nagy-Magyarország is nagyon nehezen bírt volna el! Itt elérkeztem beszédem utolsó állomásához, I a minisztériumhoz, s rá akarok mutatni arra, hogy tudom, hogy a belügyminiszter úrnak is milyen a véleménye a bürokrácia áldásairól. Ezért Mártonffy nyomán idézem a belügymi­niszter úr következő szavait (olvassa): »A minisztériumi bürokráciák öncéllá nőtték ki magukat. Minisztertársaimnak a legnagyobb nehézségeik vannak azzal, hogy saját minisz­teriális bürokráciájukkal kell megvívniok a # küzdelmet.« Hogy e tekintetben a belügymi­niszter úr miért néz a szomszédba, miért beszél minisztertársainak a bürokráciával folytatott küzdelméről, azt nem tudom, de én egy klasz­szikus példát fogok a belügyminiszter úrnak előhozni, amely a saját portáján található és amelyet én igen jól értesült helyről nyervén, a következőkben vagyok bátor a t. Háznak elmondani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom