Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-51
. - • , vr V . W Â2 országgyűlés képviselőházának 51. ü közben könnyen megvalósíthatná a 16.747 társadalmi egyesület szociális munkájának összefogását és irányítását. Nem volna azonban célszerűtlen az sem,, ha az egyesületi tagság aránytalanságainak megszüntetése, az. egyesületi adminisztráció költségeinek lényeges csökkentése, azután az egyesületi élet általános csődjének végleges felszámolása és ennek az óriási nagyszámú egyesületesdinek megrendszabályozása érdekében szigorúbb intézkedések látnának napvilágot. Ezzel a ténykedéssel végre meg lehetne teremteni ezerarcú társadalmunk egységét, és az általuk szétforgácsolt nemzeti erőket — erkölcsi és anyagi erőket egyaránt — hatékonyan be lehetne állítani a nemzet közösségének fokozottabb szolgálatába. Merjük állítani, hogy a népi erők egysége sítésére irányuló törekvések, szándékok és nemes akarások mindenütt megvannak. Tudjuk azt is, hogy ezek találkoznak a belügyminiszter úr politikai célkitűzéseivel. Azt is tudjuk, bogy rendkívüli idők rendkívüli feladatokat rónak reánk és rendkívüli intézkedéseket követelnek. Éppen ezért hisszük, hogy a szociális munkának ez az újabb megszervezése továbbfokozná a nemzeti társadalom megerősödését, a közigazgatás gyorsítását és népünk szociális jólétét Mivel a tárca költségvetése ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósítására kellő alapot biztosít, azt a magam részéről örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Szentiványi Lajos! Elnök: Szentiványi Lajos képviselő urat illeti a szó. Szentiványi Lajos: T. Képviselőház! A belügyminiszter úr a multévi költségvetési vitában hangoztatta és azóta többször ismételte azt a felfogását, hogy az állami igazgatás tekintetében változatlanul ragaszkodik ahhoz a meggyőződéséhez, hogy állami igazgatásunk nagy hibája a súlyos centralizáltság, amely lassan odafejlődött, hogy a kormányzásra hivatott minisztériumok mint elsőfokú hatóságok szerepelnek. Majd egy másik helyen: az autonómiákat nemcsak kímélni, hanem egészségesen ki is kell építeni. Megnyugtató kijelentések e;;ek, amelyekért én, mint ellenzéki képviselő köszönetet mondok a Képviselőház előtt a belügyminiszter úrnak és egyben azt az óhajtásomat nyilvánítom, hogy minél hamarabb hozza a miniszter úr a Ház elé azokat az elgondolásokat, amelyeket a közigazgatás rendezése tekintetében s a szociális, népegészségügyi kérdésekben elgondolt és amelyek az autonómia megerősítését is szolgálják. Csak röviden fogok rámutatni pár dologra, inkább gyakorlati szempontból. Annyi szép, OKOS beszédet hallottunk ma végig és örömmel állapítom meg, hogy e beszédek nagy része olyan természetű volt, amelyekből egyáltalán nem lehetett azt a hangulatot kivenni, hogy itt autonómiaellenes felfogás volna. Én magam is, aki autonómiai szolgálatban, vármegyénél töltöttem el két évtizedet, személyesen tapasztaltam, hogy megfelelő modorral, megfelelő érintkezési viszonnyal, megfelelő lelkülettel az autonómia és a tisztviselői kar között igen meleg baráti viszonyt lehet kifejleszteni. Nem fogok esetekre hivatkozni, mert hiszen régi ideje annak, hogy elszakadtam a közigazgatástól és KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ ITT. ése 1939 november 15-én, szerdán. 41 miután elszakított területen, Erdélyben tököltem közigazgatási szolgalatomat, azt is mondhatnák egyesek, hogy messziről jöttem és ne beszéljek. Ámbár tanukra is hivatkozhatom, így például Pest vármegye jelenlegi főispánjára, akivel együtt teljesítettem szolgálatot és a legkedvesebb baráti viszonyban éltünk és élünk ma is, annak ellenére, hogy a megyei szolgálat során rivalizáltunk egymással; e baráti Iviszonyt soha semmi sem zavarta. Mai beszédem során inkább arra akarok kiterjeszkedni, hogy a belügyminiszter úr által tervezett közigazgatási reformmal kapcsolatban az én gyakorlati tapasztalataimból mik volnának azok az elgondolásaim, amelyekre szerényen felhívnám a t. belügyminiszter úr figyelmét és a törvényjavaslat feldolgozásánál ezek esetleg figyelembe is volnának vehetők. Általánosságban vallom azt, amit több képviselő úrtól hallottunk, hogy a közigazgatási életben fontos az ember és nemcsak a rendszer. A rendszerben lehetnek hibák, azonban sokkal fontosabb dolognak tartom azt, hogy az az ember, aki a közigazgatásban egy posztra oda vau állítva, milyen jóérzéssel, milyen faluszeretettel, népszeretettel, milyen indulattal viseltetik a rábizott közösség iránt; ezt mindennél fontosabhnak éreztem szolgálatomban. Ezalatt a húsz esztendő alatt körülbelül hasonló baráti és meleg kapcsolatokkal és nagyon meleg szívvel néztem mindig a hozzám forduló egyszerű embereket. Húsz-húsz ónkét év távlatából mondhatom, hogy abból az időből egy egész életre el fognak kísérni azok a kedves emlékek, amelyek egy 80—90%-os nemzetiségi vármegyében részemre kijutottak akkor, amikor a szolgálatból ki voltam dobva, két-három esztendőt hivatali állás nélkül töltöttem és amikor a nép szeretetét ékesszóló formában láttam megnyilvánulni. Nem akarok azonban ezekre hivatkozni, hivatkozom sokkal közelebbi esetekre, hivatkozom például az elmúlt választások idejére, amikor ugyanazt tapasztaltam, mint más alkalmakkor is magyar vármegyékben. Tapasztaltam Abauj vármegyében mindjárt a választások elején, hogy a nép éppúgy becsüli, tiszteli a vele szemben jóindulattal viseltető tisztviselőket, mint ahogy engem és másokat megbecsültek abban a körnvey.etben, amelyben éltünk. Amikor a választás elején kimentem AbaujTorna vármegyébe, az első, egy-két napi körutazás után láttam, hogy a néphangulat és a népnek a tisztviselőkhöz való ragaszkodása szempontjából Abauj vármegyét két részre kell osztani: egy nyugati és nagyon messze tőle egy keleti részre. A keleti részben az én kisgazdapárti szervezeteim emberei előálltak az egyik járásban például azzal, hogy: uram, rendben van, de nem tudjuk, hogy ki lesz majd a hivatalos jelölt, a főszolgabíró fogja azt majd nekünk megmondani, — ezt őszintén elmondom, úgy, ahogy történt —- a főszolgabíró pedig nekünk régi emberünk és olyan jó emberünk, akihez bármikor elmegyünk tanácsért, és aki akkor, ha hibát követünk el, összeszid ugyan minket, de ezt is annyi melegséggel és annyi szeretettel csinálja, hogy ezzel a főszolgabíróval szemben kötelezve vagyunk mi is arra, hogy megkérdezzük, vagy megvárjuk, hogy kit fog majd hivatalos jelöltként megnevezni nekünk, s abban is biztosak vagyunk, hogy a főszolgabíró nekünk megfelelő jó embert fog odaállítani. 6
