Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-57

Az országgyűlés képviselőházának 57, ülése 1939 november 2If-én, pénteken. 41 í> megoldás, amely szerint mindenkinek módjában van magát 5 százalékos biztosítással biztosítani. Ez sokkal helyesebb, megfelelőbb és kedvezőbb, mint az, amit az illető biztosító vállalatok csináltak volna. Nem helyes az egyeseket arra kötelezni, hogy ezt így csinálják, amikor mindenkinek megvan a módja, hogy saját érdekeit képviselve önbiztosítással biztosíthassa a termését, A másik, amire Vay t, képviselőtársam felhívta a miniszter úr figyelmét, a dohánybeváltási árak felemelésének kérdése. Errevonatkozólag- bizonyos százalékot, talán 40%-ot mondott. Én nem tudok errevonatkozólag véleményt nyilvánítani; kétségtelen azonban, hogy a dohánybeváltási árak a mai viszonyokhoz képest alacsonyak. En most nem a termelők érdekeit védem, nem is az ő nevükben akarok itt szólni, hanem elsősorban a dohánykertészek érdekében. A dohánykertészek és a sokezer szegény dohánymunkás érdekében vagyok bátor erre a kérdésre az igen t. miniszter úr figyelmét felhívni. Az ezen a téren szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján bizonyos szomorú tényekre kell felhívnom a miniszter úr és illetékes osztálya, valamint a dohány jövedék figyelmét. Különösen nálunk Tolna megyében az idén mindenütt fellépett az úgynevezett ripszbetegség. A vármegyének körülbelül 4000 holdat kitevő, dunafaddi és nagydorogi beváltási körzetén belül nem hiszem, hogy az idén több, mint 3 métermázsás átlagtermése lett volna. Egymásután mentek el a dohánykertészek, otthagyták a nagyobb gazdaságokat, nem voltak hajlandók a dohányt leszedni, nem is szólva arról, hogy a ripszbeteg táblákat nem is volt szabad leszedni. Eendszerint azok vállalkoznak dohány kertészeti munkára, akiknek nagy családjuk van és most^ ezek a nagycsaládú szegény emberek, ezren és ezren, a tél előtt', amikor az élelmezés és ruházkodás kétségtelenül megdrágult, ínségnek néznek elébe. Ismét hangsúlyozom, hogy nem a termelőkről beszélek, mert a dohánytermelő gazda nemcsak dohányt termel, hanem hizlal és más egyébbel is foglalkozik; amit az egyik téren veszít, azt be fogja hozni a másik oldalon. Ezek a szegény kis dohánykertészek azonban, akiknek egyedül és kizárólag ez volt a jövedelemforrásuk, ebből éltek, most a tél előtt valóságos ínség előtt állanak. Arra kell tehát kérnem az igen t. pénzügyminiszter urat» hogy méltóztassék valamit tenni ezeknek a dohánykertész kisembereknek az érdekében. Nem tudom, milyen formában segíthetne rajtuk a miniszter ú-' wilán a doh

r

'ii:yjo

!

.'edék révén, de ezeken a szegény embereken már a jövő szempontjából is segíteni kell. Azt hiszem, a mélyen t. pénzügyminiszter úr talál majd erre módot, mert egyedül az, amit előttem szólott t. képviselő; társam mondott, hogy emeljék fel a beváltási árakat, magábanvéve még* nem segít. Bármennyire emelik is fel a beváltási árakat, a beváltásnál leminősítik a dohányt és emiatt az a szegény ember semmit sem kap. Miniszter úr, a dohányjövedékkel kapcsolatban súlyos veszteségek is érték már a kincstárt, Emlékszem, 1932-ben volt az a szomorú és sajnálatos eset, hogy amikor a bankzárlat után egy 6-os bizottság ment végig az országban és mindezeket az állami gazdálkodásokat megvizsgálta, — néhai Teleszky János volt a bizottság elnöke — a dohányjövedéknél megállapította, hogy 6000 vagont tároltak és ez a készlet egyáltalában eladhatatlan volt. Jól emlékszem erre a számra, 6000 vágón dohány feküdt ott. Nem tudom, hogy ma, 6—8 év után hogyan áll a helyzet, de ahogy én értesülve vagyok, még mindig van legalább 4—5000 vágón felesleges, alacsonyminőségű dohány. Ha a miniszter úr nem kívánja elárulni a titkot, én nem erőltetem. Azt hiszem, a mostani viszonyok mellett bizonyos kereskedelempolitikai szempontok miatt sem kell a miniszter urat ennek eladására kérnünk, mert a mostani háborús viszonyok folytán, azt hiszem, ennek a — ne mondjuk, hogy rossz, hanem csak alacsonyabbminőségü — dohánynak eladása is lehetővé válik a külföld felé. (Rassay Károly: »Erős dohány!«) Azt hiszem, a külföld nagyobb kereslete folytán, ez most majd eladható lesz. A színes katonák megjelenése (Derültség,) az európai fronton kétségtelenül lehetővé teszi, hogy ezeket a magyar, igen színes dohányokat, amelyeket itt már évek óta tárolnak, a miniszter úr, esetleg nemes valuta ellenében is, értékesíthesse. Természetesen megbízom, a miniszter úrban, vannak megfelelő szakközegei, akik bizonyára jobban ismerik ezt a helyzetet, mint én és ki is fogják használni, ha erre módjuk és lehetőségük lesz. Ezen a réveu is lehet talán valami többletbevételre számítani, amelyet — ismét hangoztatom — a szegény dohánykertészek javára lehet majd fordítani. Ismét kérem a miniszter urat, méltóztassék módot találni arra, hogy ezeken a szegény embereken segíthessünk. Nem tudom, hogy a kormánytól eredt-e, de nagyon ügyes taktikai fogás volt, amikor egyik napról a másikra elhíresztelték, hogy a dohányárak emelkednek. T?gy megrohanták erre a trafikokat, hogy, úgy hallom, egyedül Budapesten egy nap alatt 1,200.000 pengőért kelt el dohányáru. Erre természetesen megjelent másnap a cáfolat, hogy nem kell félni, nem emelik fel a dohányárakat; az emberek azonban roppant óvatosak, s ha a kormány valamit cáfol, akkor még inkább vásárolnak, mert a cáfolatok rendszerint az ellenkezőjét szokták jelenteni. , (Derültség.) Remélem, hogy nem fognak emelkedni az árak; tessék nyilatkozni errevonatkozólag. (Remény i-Sehneller Lajos pénzügyminiszter: Csak vegyetek! — Derültség.) A só és a dohány után most már olyan kérdésre térek ra, amelyről ebben a Házban gyakran beszéltem már a múltban: a szesz kérdésére. (Gr. Festetics Domonkos: Halljuk! Halljuk!) Figyelemmel követtem a szeszkérdés kialakulását az utóbbi napokig. A szakértő közbeszóló úrnak azt válaszolom, hogy a szeszkartel igen t. urai alól most már teljesen kivettük a talajt. Nem lehet most már az ellenzéket és egyáltalán a szeszkartelt szidni, legfeljebb a pénzügyminiszter urat, mert most már az egész szeszegyedáruság az ő kezében van. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: De viszont ez megszokott dolog! — Derültség.) Emlékszem rá, hogy amióta 1920-ban megalakult a szesz értékesítő, itt olyan harc folyt a két érdekeltség között, amelyről most, post festa, helyesen állapíthatnám meg, hogy inter duos litigantes tertius gaudet. Ez a harmadik volt az igen t, pénzügyminiszter úr, aki szerencsés Volt, mert beleesett ebbe a kedvező helyzetbe és kész dolgokat kapott örökségképpen, A további fejlődés kétségtelenül őt igazolta, mert a szeszegyedáruság egy év alatt letagadhatatlanul nagyszerű eredményeket produkált. Ezt el kell ismerni. Igaz, az idő is segített eb-