Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-57

Az országgyűlés képviselőházának 57. üh •«légi test és a felmondási időre járó összeget s azzal a régi bölcs rotschildi mondással, hogy -dobjátok ki, mert meghasad a szívem, kiakolbolítják azt a tisztviselőt. Akkor azután előáll a finánc, nyakonragadja és azt mondja: a te kereseted 3600 pengőn felül van, mert kaptál végkielégítést és megkaptad a felmondási időre» járó összeget, gyerünk csak, s akkor jövedelmi adót és ínségadót fizettetnek azzal a szerencsétlen emberrel, aki talán hat hónap múlva maga is Sipőcz-levesért fog menni. T. Képviselőház! így még sem lehet megadóztatni ezeket' az embereket, ennek a társadalomnak a legnyomorultabb páriáit, akiket kirúgnak, akik többé itt Magyarországon soha életükben ne»m kapnak állást; lehetetlen dolog, hogy amikor felmondanak nekik, akkor azért a néhány pengő végkielégítésért csúnyán megadóztassák őket. Nagyon kérem a pénzügyminiszter urat arra, hogy ezt az adóztatási rend-szert szüntesse meg, akármilyen nehéz helyzetben van is a magyar állam adókincstára, mert ^ez a legnagyobb igazságtalanság. Elismerem, hogy minden adófillérre szükség van, elismerem, hogy igaza van Matolcsy képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy túlopümistán van összeállítva ez a költségvetés; tudom, hogy miniden fillérre szükség van, de arra nincs szüksége a magyar államiak, hogyj a legszerencsétlenebb embertől vegyenek be jövedelmi adót és ínségadót, attól az embertől, akit állásából kidobnak, aki soha nem kap többé állást s aki maga is ínségbe kerül. Meg kell említenem, hogy a kormány nagylelkűségéből — valószínűleg egy nagylelkűség! rohama volt a pénzügyminiszter úrnak — 1933-ban azt mondották a kisiparosoknak és a kiskereskedőknek: rosszak a viszonyok, súlyos gazdasági válság van, segítünk rajtatok. Kiadták a 16.400/1933. M. E. számú rendeletet, ezt megtoldotta a pénzügyminiszter úr a 43001931 P. M. számú rendelettel. Ezek a rendeletek a szegény kisiparosnak lehetővé tették, hogy adóját lassan-lassan az év végéig törlessze és valamit még le is sírjon belőle. Ezzel kapcsolatban fel akarom hívni a pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy nagyon sok kisiparost vonultatnak most be: méltóztatnak tudni, hogy az 1900—1901—1902—1903 és 1904-es évfolyamokat behívták. Ezek már mind 30 éven felüli emberek, akik most kerülnek csak katonai kiképzés alá. Ott kell hagyniok a műhelyt, ott kell hagyniuk az asszonyt, a vevőket s el kell menniök katonának. Az, aki katona, nem tud keresni, a feleség pedig a legtöbb esetben nem tudja az üzletet vezetni és fenntartani. Ha kis szatócsüzletről vagy fehérneműüzletről van szó, még lehet, hogy az asszony fenntartja az üzemet, de amikor kisiparosról, lakatosról, kalanosról, órásról vagy egyéb iparosról van szó, akkor az asszonv az üzemet fenntartani nem tudja. Arra vasryok bátor kérni a pénzügyminiszter urat, méltóztassék kiadni egy rendeletet, hogy ezek a hadbavonult kisiparosok és kiskereskedők, akik a katonai kiképzés tartama alatt adójukat megfizetni nem tudják, valami adókedvezményben részesüljenek, mert ha nem részesülnek adókedvezményben, anyagilag teljesen tönkremen- _ nek. hiszen nem fizethetnek adót olyan periódusban, amelyben nem dolgoztak és nem kerestek. Általában arra vagyok bátor kérni a pénzügyminiszter urat. hogy kemény kézzel fékezze meg azokat a kiadásokat, amelyeknek felesleges voltáról a pénzügyminiszter úr — ha egyése 1939 november 2U-én

) pénteken. 401 magában ül szobájában és Imrédy módjára lelkiismereti vizsgálatot tart — maga is meggyőződik. A felesleges kiadásokat tehát kemény kézzel szorítsa vissza, mert, mint mondottam, a magyar dolgozó nép nem bírja tovább azokat az adóterheket, amelyeket az utóbbi időben rázúdítottak. Nem lehet az adókat sem áthárítani, sem megfizetni, e mellett el kell szenvedni olyan dolgokat, mint amit jelent például a tea és a kávé vámjának irtózatos felemelése. Sok száz és ezer szegény proletár kávét vacsorázott, igaz, azt mondhatná erre a miniszter úr, hogy hát kérem, a kávé luxuscikk. Hát nem egészen luxuscikk, mert a kávé amolyan gyomorbolondító, amely a jóllakottság érzését kelti fel a szegény emberben és pár fillérért kapta ezt eddig, nem pedig 30—40 pengőért kilónként. Igaz, hogy rázúdították a kávépótlékok egész légióját. Ma minden pincében kávépótlékgyárat rendeztek be s gyönyörű csomagolásban adják. Rá van írva, hogy 25—35—45% kávé van egy ilyen csomagban, de próbálják csak megfőzni, meglátják, milyen folyadék lesz belőle, pedig 15—16 pengőkért akasztják kilónként az ilyen »kávét« a közönség nyakába. Ha megnézzük a világ kávéfogyasztásának statisztikáját, akkor ebből megállapíthatjuk, hogy Európában csak Olaszországban fogyasztanak kevesebb kávét nálunknál. A teafogyasztást illetően pedig a fejadag 2 deka évenként Magyarországon. A magyar már pénzügyi okokból megtanulta, hogyan kell egresből, ribiszkéből vagy az almahéjból teát főzni, a proli tehát megtanult teát főzni, de ezek bizony nem sok értékkel bírtak. Meg kell mondanom, hogy nagyon dicséretes cselekedet volt a pénzügyminiszter úrtól, amikor leszállította a cukor árát, mert ezzel lehetővé tette az embereknek, hogy mégis egy kis cukorhoz jussanak, ami különösen a gyermekeknél a csontképződés szempontjából rendkívül fontos. Arra akarom kérni a miniszter urat, hogy amikor itt van lehetősége, méltóztassék ezen az úton továbbmenni. De méltóztassék a sónál is és minden más egyedárusági ciknél is odahatni, hogy valamivei olcsóbbak legyenek. Amikor Kárpátalja valamennyiünk nagy örömére visszatért, akkor nemcsak azért Lélekzettünk fel, hogy végre visszajött az. ami hozzánk tartozott, ami néprajzilag, földrajzilag is idevaló, hanem örültünk annak is, hogy a főzött sónak egyszer vége van. amivel Magyarország lakossága táplálkozni kénytelen volt. Mindenki fellélekzett, különösen amikor olvastunk az újságban híreket, hogy milyen nagyszerű sótermes/van es hogy Aknaszlatinán egész sóhegyek várják a só kibányászását. Ismétlem, nemcsak a nagymennyiségű sónak, sóhegyeknek örültünk, hanem à jobb és olcsób sónak is. Az eredmény az, hogy a só egy fillérrel sem lett olcsóbb es e mellett kevés ilyen aknaszlatinai só jut forgalomba. Ugvanis még mindig olyan sok nemet só van forgalomban, hogy az a kis öröm. amely a lakosságot érte, hoa-y hazai sót fogyaszthat, jóddús sót kap, vízzé vált. Arra kérem tehát a pénzügyminiszter urat, szíveskedjék odahatni, hogy a sót szorgalmasabban termeljék ki. Nincsen szükség arra, hogy mi a németektől sót vegvünk át, vegyünk át inkább kokszot és tartsák meg a németek a jódszegénv sót. „ , T. Ház! A végén, de nem utolsósorban, tel akarom a pénzügyminiszter úr szíves figyelmét hívni arra, amit minden költségvetési vi54*