Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-56
!P.'-.L I'. :..mmmmmmm^fmmiim 388 /Az országgyűlés képviselőházának 56, útján kell a társadalomnak elviselnie. Ha pedig az adóáthárítás ilyen szerencsés módon történik, akkor előáll az a jelenség, aanit adódiffuziónaik, adóeloszlásnaik neveznek, hogy tudniillik t az árszínvonalban oszlik meg az adó. Természetesen arra, hogy ez így megtörténhessék, nem minden idő, s nem minden időszak alkalmas. Nem minden időszak alkalmas ilyen kedvező folyamat kiváltására. Az az időszak a legalkalmasabb erre, amikor az árak felfelé tendálnak, szóval amikor — amint mondani szokták — a konjunktúrák jók. Ha a koniunktúrák jók, akkor a munkabér emelkedik, a munkabér emelkedésében át lehet hárítani az adókat stb., stb. Ebből az a tanulság, hogy azokat az adókat, amelyek a nagytömeget érik, ilyen közvetett adók alkalmazásával, lehetőleg akkorára kell időzíteni, amikor a konjunktúrák emelkedők. Ezért látjuk azt, hogy ott, ahol a haditerhek emelkednek, a hadi konjunktúra egy bizonyos pénzbeli fellendülést indít meg, — akár inflatorikus az, akár nem — nagyon alkalmas az időpont arra, hogy az adókat ezekkel viseltessék el, ellenben, ha dekonjunktúra alkalmával vágják fejbe az embereket ilyen új adókkal, ezeknek hatása annál keservesebb. Ezért mondják már régen a német pénzügyi hivatalnokok, pedig ezek hürokraták voltak, de nagyon jó bürokraták, hogy a régi adó jó adó, az új adó rossz adó. jobben nagyon sok igazság van. Mindezekből természetesen nem következik az, hogy ott, ahol a jövedelmek hozadéka erős adóforrást jelentene, hogy a modern állam ezeket kieressze. Nagyon fontos az, hogy akkor, amikor az állam adóztat, egyúttal ne tegye tönkre az adóforrást. Sokszor itt véti el a maga igazát a szociálpolitika, ( illetve a szociálpolitikának az az egyik-másik türelmetlen iránya, amely a negatívumra helyezi a súlyt, arra, hogy »másnak ne legyen«. Az irigység mindig erős szempont volt a politikában, méginkább a szociálpolitikában. De a szociálpolitika is csak akkor érhet el eredményt, ha nem pusztán a negatívumra törekszik, ha nem az a főcél, hogy másnak ne legyen, hanem igenis arra, hogy a nagytömegnek legyen. (Ügy van! jobbfelől ) Már pedig, ha azokat a vagyoni adóforrásokat, amelyek a társadalmi rend vagy az isteni elrendezés igazságtalanságából egyeseknek jobban vannak meg, mint másoknak, elpusztítjuk, csak nagyon természetes, hogy az elpusztult adóforrások és adótárgyak helyett a hozamot a másik oldalról kell pótolni. Ezért azután nagyon fontos dolog az, hogy a modern adónolitika először belekapcsolódjék az adókonjunktúrák, a pénzügyi konjunktúrák mikéntjébe, vagyis egy pénzügyi szempontból méretezett, pénzügyi szempontból megindított konjuktúrakutatás is szükséges velejárója a modern adópolitikának. Másodsorban fontos az. hogy az adópolitika mindig a likvid adóforrásokat keresse fel. Mert azzal számolnunk kell, hogy ma a pénzgazdaság korában élünk és minden fejlődés csak a pénzgazdaságon keresztül történhetik, tehát amikor az állam adóztat, az ideál az volna, hogy sohasem kiszámított értékeket, hanem mindig kész és meglevő, likvid fizetési erőt adóztasson meg. - ' Azért nagyon tévednek azok, akik mint a pénzügyi tudomány Csimborasszóját az angol ; adóztatási példákat akarják nálunk ideálul lés ülése 1939 november 23 An, csütörtökön. követendőül felfogni. Igenis lehet az angolokat utánozni, például a számviteli rendszerükben, a parlamentarizmusukban, az ellenőrzésben, de nem lehet utánozni az adórendszerükben azért, mert Anglia a világ legkapitalisztikusabb és leggazdagabb országa, mi pedig nagyon, de nagyon szegények vagyunk. Ez az erősen kapitalizált angol vagyoni és jövedelmi státus az adótárgyak tekintetében is erős és jelentékeny következményekkel jár, még pedig azzal, hogy az a kiszámított adóalap, amely Angliában a nagyvagyonok, a nagy jövedelmek képeként, pillanatfelvételeként az adóztató felsőbbség elé tárul, igen nagy százalékban, ha nem is száz, de ahhoz közeleső százalékban likvid vagyon, nálunk pedig éppen a nagy vagyonok nem likvid vagyonok, ott kiszámított értékek vannak, amelyeket csak hozzávetőleg lehet megfogni és megadóztatni. Tehát a likviditás hiánya, ha figyelembe nem vesszük, sokszor rombolásokat okoz. Láttuk ezt a beruházási hozzájárulásnál, Hogy az igenis, rombolásokat okozott, még pedig ez a rombolás nem a nagy vagyont, hanem a középvagyont érintette, azokat a házbirtokosokat, azokat a nagyon tiszteletreméltó és a kultúrát viselő városi elemeket, akiknél az a ház úgyszólván nyugdíjalap, nyomortartalék volt, és mégis olyan óriási módon megterhelték; hisz végeredménybeu a beruházási hozzájárulás nem más, mint öt révre t'empirozott rendkívüli jövedelemadó. Amikor tehát ezeket a kis- és középvagyonokat erősen megterhelték, de nem terhelték meg a legnagyobb jövedelmeket, akkor bizony az adóforrások konzerválása tekintetében nem jót cselekedtek. Az idő előrehaladottsága folytán (Halliuk! Halljuk!) a progresszív adókról csak egypár szót volnék bátor mondani. A progresszív adó a modern kornak egyik, hogy úgy mondjam, az adópolitika tekintetében uralkodó planétája. Az alapelv nagyon helyes. Az alapelv az, hogy az, akinek nagyobb a jövedelme, az fokozottabban több adót is tud viselni. Ne feledjük el azonban, hogy a progresszív adónak van egy velejárója is, — hogy az veszedelmes ne legyen — ez pedig a pénz stabilitása, tehát a progresszív adó megfelel olyan stabil valutáknál, mint például a dollár és a font. De nagyon veszedelmes lehet ez az adó akkor, ha a pénzérték meginog, mert akkor a progresszív adókulcs nem úgy érvényesül, mint a papiroson, hanem sokkal alább. Ezért láttuk, a háború tanúságaképpen, hogy a progresszív adók sokszor, amikor a pénz értéke lement, a középosztályt vágták meg legjobban, vagy már a kishivatalnokoknál is éreztették hatásukat. Ezért a progresszív adókkal nagyon óvatosan kell bánnunk olyan időkben, amilyenek a háhfcrús idők is, amikor valami vismajor miatt a pénz értéke valamiképpen meginoghat. Az idő rövidségénél fogva az egyes adófajtákra nem térek ki. Itt még csak azt kell megállapítanom, hogy ennek a költségvetésnek összeállítása alapjában véve igen dicséretes és igen szép munka. Mert könnyű kritizálni, könnyű azt mondani, hogy micsoda adórendszer volna jó, de nehéz az elegendő anyagi eszközt most összehozni. A költségvetésnek pedig ez a feladata. Egészen más kép^ tárul elénk tehát akkor, ha az adók szerkezeti gyarlóságait nézzük, amiért azonban a kormány nem tehető felelőssé, hiszen ezek a szerkezeti gyarlóságok jóformán az egész világon megvannak. A lényeget az adja meg, hogy azokkal az aránylag szűk anyagi eszközökkel, amelyek a sáfároknak rendelkezésére állották,
