Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

Az országgyűlés képviselőházának 51, ülése 1939 november 15-én, szerdán. 25 tak a kisdedóvás gondozásában, újabban pedisin kább a legszegényebb néprétegek szociális intézménye a kisdedóvó. Itt pedig a dolog természeténél fogva fokozottabban kell ápolásra és gondozásra törekedni és ebből folyik az a törekvés, amelyet minél erőteljesebben kell alátámasztani, hogy a kisdedóvók napközi otthonokkal legyenek kibővíthetők. (Helyeslés a jobboldalon.) A falu-szoeiális alap egyébként ezen a téren meglehetősen nagy lehetősségeket nyújt. A gyermekvédelem és gondozás kérdésénél szólnom kell az ingyeneukor és ingyentej intézményéről. (Helyeslés.) Őszintén megvallva, meglepődtem, hogy milyen nagy számokat találtam ezen a téren. Például az 1939. esztendőben 148 vagon ingyeneukor és 2,498.000 pengő értékű ingyentej került kiosztásra. (Tetszés a jobbolaalon.) Mi, akik állandó kapcsolatban vagyunk a faluval, a falu lakosságával, még ilyen tekintélyes nagy számok mellett is azt kell hogy mondjuk, hogy ezen a téren is még igen sok a tennivaló. T. Képviselőházi Az egészségügyi védelem szolgálatáról és annak jövő fejlődéséről szólva, az az érzésem, hogy a jövő fejlődés a felé mutat, hogy a mostani munkát — amennyire az ország pénzügyi helyzete megengedi — még erőteljesebb tempóban folytassuk. Az orvosok számát szaporítani kell és amint arra a lehetőség meglesz, az orvosok továbbképzését is lehetővé kell tenni. A szociális gondoskodással igyekezni kell a legszegényebb néprétegeket kedvezőbb helyzetbe hozni és ezenkívül talán itt utalhatok még arra is, hogy a kórházi ingyenes ápolást, amely ezer pengő vagyonértékig már meg van valósítva, — ugyancsak a szerint, amint megvan hozzá a kellő fedezet — ki kell terjeszteni (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon), szóval fejleszteni és_ fokozni kell mindazokat a munkálatokat, mindazokat a szociális intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az, egészségvédelmi kultúra minél szélesebb néprétegekre kiterjeszthető legyen. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) A gyermekvédelemmel kapcsolatban eszmetársulás révén előtérbe jut egy kérdés, nevezetesen a falusi ifjúságnak a városokba és különösen a fővárosba való tódulása az iparosodással kapcsolatban. Én azt is olvastam a községi jegyzők feladatkörében, hogy a szellemileg elesetteket tartoznak nyilvántartani. Ezeket a fiatalokat azonban, akik fiatalságuk és erejük teljében feljönnek és keresik jövő boldogulásukat, senki sem tartja nyilván, pedig kellő irányítás hiányában így igen sok érték kallódik el, igen sok érték megy veszendőbe a nemzet nagy veszteségére. Mivel a mi jövő gazdasági fejlődésünk elkerülhetetlenül az erőteljes indusztrializálódás felé mutat, éppen ezért legyen szabad ezt a kérdést tisztelettel az Önkormányzat figyelmébe ajánlanom. T. Képviselőház! Ezek után legyen szabad áttérnem egy régen vajúdó belügyi igazgatási kérdésre és pedig az alsófokú közigazgatási bíráskodás kérdésére. A Közigazgatási Bíróság egyik elnöke nemrégiben egy újévi beszédében egészen nyiltan bejelentette, hogy a Közigazgatási Bíróság a mai viszonyok között a reá hárított, a reá váró feladatokkal nem tud megbirkózni. (Szeder Ferenc: Tökéletesen igaz!) Mi tudjuk, t. Képviselőház, hogy ez így van és tudiuk azt is, hogy ha évekig tart, amíg egy cseléd bérnek, egy szegénységi bizonyítványnak a kérdését vagy egy adóügyet elintéznek, bármilyen jó legyen is meritumában az az elintézés, az a közérdeket nem szolgálja. Ha az okokat kutatom, hogy miért került KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ in. ohhű a helvzpt.ha a Közigazgatási Bíróság, elsősorban azt kell megállapítanom, hogy a mai rendszer szerint olyan ügyek tartoznak hozzá» amelyeknek sem a természete, sem a lényege nem engedi meg, hogy velük kúriai bírói rangban lévő bírák ötös tanácsban foglalkozzanak. (Úgy van! jobbfelől.) Nem, a »minima non curat praetor« elve beszél belőlem, amikor ezt kijelentem, hiszen a legszegényebb ember néhány pengős ügyét sem lehet a bírói jogsegélyből kizárni, de talán éppen ezért van szükség az alsófokú közigazgatási bíráskodásra. A második szempont, amely többek között ezt a helyzetet okozta az, hogy a Közigazgatási Bírósági nemcsak jogkérdésekben dönt, hanem új tények és bizonyítékok is felhozhatók előtte. Hogy pedig ez időveszteségben mit jelent a bíráskodásnál, ezt, azt hiszem, felesleges hangsúlyoznom. Ezt a hiányosságot a közigazgatási bíráskodás terén a szakemberek már egy fél évszázad, sőt hosszabb idő óta érzik. 1882-ben egy jogászgyűlés már a töhbfokú közigazgatási bíráskodás mellett foglalt állást. Csak futólag említem meg, hogy Hieronymi Károly belügyminiszter 1893-han dolgozott ki egy tervezetet, Wlassics, Gyula 1912-ben, 1929; ben pedig az országgyűlés utasította az akkori belügyminiszter urat, hogy terjesszen elő törvénytervezetet az alsófokú közigazgatási bíráskodásról. Itt még megjegyzem, hogy a küt földön általánosságban már be van vezetve a többfokú [közigazgatási bíróság rendszere és úgy érzem, annak, hogy a szükségesség általános felismerése mellett eddig még nem valósult meg ez a reform, elsősorban államháztartási okai voltak, bár kétségtelenül elvi ellenzői is akadtak ennek a kérdésnek. T. Képviselőház! A reform keresztülvitelénél több kérdés merülhett fel. Az első az

: hogy csupán egyetlen alsófokú közigazgatási központi bíróság létesíttessék-e, vagy pedig több bíróság szerveztessék-e? Ha az utóbbi, decentralizált megoldást választanok, abban az esetben vármegyénkint létesíttessék-e egy-egy r ilyen alsófokú bíróság, ami nagyon szétaprózná a bíráskodást, vagy pedig ítélőtáblánként szerveztessék-e egy-egy bíróság? Azután kérdés, hogy kizárólag a közigazgatási bíráskodással foglalkozó és külön erre a célra kinevezett bírák foglalkozzanak-e etzzel a feladattal, vagy pedig ve; gyes bíróság szerveztessék-e? Az ítélőtáblai megoldásnál a kérdés az, hogy a táblának egyik tanácsa bizassék-e meg ezzel és ebbe hívjanak meg szakembereket, a megyénkint való megoldásnál pedig, amely ennek fordítottja, az, hogy a közigazgatási bizottság tagjaiból,, a magasabb tisztviselőikből összeállított bíróság lássa-e el ezt a feladatkört, amelybe azután hivatásos bírákat hívnának be? Bármilyen lesz a megoldás, az az érzésem, hogy a mai tarthatatlan helyzet ismeretében a t. Ház is osztja azt a véleményt, hoírv ennek a reformnak a megvalósítására a kellő módot és fedezetet meg kell találni. Egy másik kérdés, amely szintén régóta foglalkoztatja a közvéleményt, a közigazgatás államosításának kérdése. Az úgynevezett államosítók és a munieipalisták harca, amint tudjuk, már évtizedek óta folyik. Igaz, ihogy régebben, a dualizmus korában sokkal éleseibben és nagyobb intenzivitással folyt a harc, aminek magyarázata a dolog természeténél fogva az, hogy a megyei törvényhatóságokat annakidején Béccsel szembeoi a magyar függetlenség valóságos védbástyáinak tekintették. (Horváth Zoltán: Most is szükség van rá!) Kétségtelen, hogy az autonóm közigazgatás4