Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

322 Az országgyűlés képviselőházának 5 gőt tesz ki. A tandíjjövedelmi számlákkal együtt kereken 40 millió pengő az az összeg, amely mint új, felhasználásra váró összeg áll rendelkezésemre. Ebből — amint az előadó úr említette már — 25*5 millió pengő — körülbelül 64°/o — a Felvidék és Kárpátalja céljaira megy. A fennmaradó összegből közel 10 millió pengő anegy különböző szociális célokra, tisztviselői, tanítói státusrendezésekre, családi pótlékra, kor pótlékra, színészek, művészek támogatá­sára és diákszociális célokra, 12 0/ o, vagyis 4,500.000 pengő egyéb célra. T. Ház! Már ezekből a számokból is ki­derül, hogy a költségvetés összeállításánál bi­zonyos vezető szempontok álltak előttem, ame­lyekről az előadó úr is szólt. Az egyik a fel­vidéki és kárpátaljai, újonnan visszacsatolt területek unifikálásának szempontja, vagyis a mi tanulmányi és igazgatási rendszerünknek oda való bevezetése, aminek következtében ki­adásaink igen nagy mértékben növekedtek. A másik a szociális szempont, a legégetőbb kér­dések megoldása úgy a tanszemélyzet, mint «a diákság irányában. A harmadik r szempont, hogy a beruházásokat, illetve az építkezéseket és felszereléseket, továbbfolytassuk, bár, — mint mondtam — az államháztartás igen erő­sen igénybe van véve más, elsősorban hon­védelmi célok javára. A felvidéki terület uni­fikálása, a szociális kérdés megoldása és a beruházások továbbfolytatása volt az a há­rom, főszempont, amely vezetett, de a 'mellett természetesen most is igen nagy gondot for­dítottam arra, hogy érvényesüljenek a nép­műveltség színvonalának emelésére irányuló törekvések és hogy az igazgatási szervezetnek s a tanulmányi rendnek az utóbbi esztendő­ben tapasztalt hiányai pótoltassanak és hibái javíttassanak. A Felvidék és Kárpátalja tekintetében rá kell mutatnom arra, hogy az anyaországnak az 1935: VI. tőikkel megvalósult igazgatási szer­vezetét ki kellett terjesztenünk a Felvidékre s a cseh tanulmányi rendszer helyébe a ma­gyar tanulmányi rendszert kellett átültet­nünk. Ehhez természetesen legelsősorban megfe­lelő tanszemélyzetről kellett gondoskodnunk. Tanszemélyzetről, amely meg tud felelni ennek a nagy nemzeti feladatnak, amely reá­hárul a felszabadított területen. Egyfelől az ott meglévő tanító személyzet megtisztítása a kétes és oda nem való, elemektől, akik nemzeti szempontból tökéletesen megbízhatatlanok, másfelől pedig ennek a tanszemélyzetnek új erőkkel való kiegészítése volt az első feladat. Nehéz feladat, r de a megoldáshoz nagyon kö­zel jutottunk és a tanítói kinevezéseknek a második csoportját éppen ma írtam alá. A másik nagy feladat a meglévő tanerők átképzése és továbbképzése, mert hiszen olyan tanárokról és tanítókról van szó, akik húsz esztendeig távol éltek tőlünk s így bizonyos dolgokkal nincsenek tisztában. Ezek átképzés nélkül nem tudnának beilleszkedni abba az egységes nevelési és oktatási rendszerbe, amely Szöllősi t. kép visel őtársam kritikája ellenére is megvan Magyarországon. A tankönyvellátás megszervezése, ingyen tankönyvek juttatása, népiskolai felszerelé­sek kiegészítése, új tankönyvek kiadása szlo­vák és ruszin nyelven h (Altalános helyeslés.), . ülése 1939 november 22-én, szerdán. ezzel kapcsolatban az anyaországban kisebb­ségi tankönyvek kiadása, mind új feladatokat róttak az államra és a társadalomra is. E te­lein tétben a kultuszkormanyzaínak nagy segít­ségére volt a »Magyar a magyarért«-akció^ amelyet a múlt esztendőben igen nagy siker­rel használtunk fai olyan célok megvalósítá­sára, amelyeket a kormányzat m'aga nem tu­dott volna végrehajtani. A lelkészi státus felvétele után került sor — ép a napokban fog megjelenni a rende­let, ahogy már egy közbeszólás formájában is megmondottam — a felvidéki lelkészek kongruájának megállapítására, vagyis az anyaországi rendszernek életbeléptetésére. Né­hány héten belül következik Kárpátalja, ahol nehézségek vannak, mert a státus még nincs felvéve, de ideiglenes segítség, illetőleg előleg formájában mindenki hozzá fog jutni egy ösz­szeghez, amelyből megélhetése biztosítva lesz. Minderre, vagyis a Felvidék és Kárpát­alja céljára, összesen 25 és félmillió áll ren­delkezésünkre. Áttérve a beruházásokra, meg kell említe­nem, hogy elsősorban a népiskolaépítési akció folytatására kellett gondolnom. (Általános helyeslés.) Le kellett mondanom tehát néhány égetően sürgős nagy építkezésről is, a Szabó Gusztáv t. képviselőtársam által említett mű­egyetemi építkezésről, a szintén elsőrangú szükségletet képező budapesti Bábaképző In­tézet új épületének ' felemeléséről és el kellett halasztanom a szegedi elmeklinikának felépí­tését is, amit szintén erre az évre terveztem, mert minden erőnket a népiskolai építkezésre kell koncentrálnunk. (Általános helyeslés.) Ennek következtében a költségvetés keretében és^ költségvetésen kívül a beruházási járulékok­ból, valamint a tanítói és a testnevelési alapok figyelembevételével rendelkezésre álló össze­sen 14 millió pengő beruházástermészetű ösz­szegből a jövő esztendőben 5,750.000 pengőt fordítok népiskolai célra, még pedig 4 millió pengőt elemi iskola-építésre, 500.000 pengőt a felvidéki és kárpátaljai népiskolák felszerelé­sének kiegészítésére, 1,100.000 pengőt mezőgaz­dasági népiskolák építésére (Helyeslés.) és egyelőre 150.000 pengőt — ez inkább csak szim­bolikus összeg — tanonciskolák építésére. (Helyeslés.) Gyakorlati irányú, tehát gazda­sági és nevelő irányú középiskolákra és kö­zépfokú szakiskolákra 1,830.000 pengőt, elmé­leti irányú középiskolákra vagyis gimnáziu­mokra 1,060.000 pengőt fordítok, tehát össze­sen kereken 2,900.000 pengő megy e célra. A felsőoktatás és a magas kultúra intézményei­nél 2 és félmillió pengő áll rendelkezésemre építkezési és 700.000 pengő felszerelési célokra, ami együttvéve 3,150.000 pengőt tesz ki. Test­nevelési és diákszociális intézmények építé­sére 1,060.000 pengő, felszerelésre pedig 510.000 pengőt fordítunk. Amint ezekből a rideg számokból méltóz­tatnak látni, 14 millió pengőt tudunk ebben a költségvetési ciklusban beruházásokra fordí­tani. Ügy érzem köszönettel és hálával keli mindannyiunknak tudomásul vennünk, hogy ez így van (Helyeslés.) és én sem mulaszthatom el, hogy köszönettel és hálával ne emlékezzem meg azokról, akik ennek a programmnak meg­valósulását lehetővé tették. Hét évvel ezelőtt, amikor a miniszteri széket elfoglaltam, a költ­ségvetésben népiskolaépítésre 5000 pengő állt rendelkezésemre, tatarozásokra semmi, a tárca összes beruházási tételei pedig nem emelkedtek

Next

/
Oldalképek
Tartalom