Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. vesén megy iskolába, az érthető, mert a kenyér âz,első kötelessége, de tanulni igenis akar. Én két télen keresztül tartottam a falu. értelmesebb gazdafiainak népművelő-tanfolyamot. Azért kezdtem el ezt az új utat, mert meggyőződtem arról, hogy a népnek magáévá kell tennie a kultúra, szükségességét, önmag-ínak kell erre törekednie. Hat-hét órás előadásokat hallgattak végig ezek a nagyszerű pestmegyei magyar legények, akik ötven községből jöttek össze és mohón szívták magukba ezeket az előadásokat. Boldogok voltak és elárasztanak a leveleikkel ma is. Ha ez a n!ép a népfőiskolák útján és a sajátos magyar kultúra vonalán emelkedhetnék, amellett a középosztály segítené őt és az igazi európai kultúrát adná neki, aküor a magyar nép betölthetne azt a nagy küldetését, amelyet ezer év óta vállalt, amelyet azonban csak akkor tud betölteni, ha sajátosan, egészen magyar lesz, lelkiségében, gondolkozásában, kultúrájában, egész életszervezetében magyar {Ügy van! Ügy van! jobb felöl.) Ezek az új lehetőségek csak lelkesedlétssel töltihetnek el mindnyájunkat és ezek olyan fontos nagy lehetőségek és feladatok, amelyeket nem lehet hátrább állítani sem a honvédelemnél, sem más téren, amely a lelke és a lényege az egésznek. Ezt kérem és mert látom a kezdet nagyszerű jeleit ezen az líton, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Szöllősi Jenő! Szöllősi Jenő: T. Képviselőház! Az előttem szólott igen t. Faragó képviselőtársam szavaiból különösen két téma fogott meg. Elsősorban a cserkészet kérdése, amelynek méltatására Ő olyan lelkes, szép szavakat talált. A második, ami beszédéből különösen kicsendült és amit nagy figyelemmel hallgattam, az a rész, amikor arra mutat rá, hogy az iskolázás hatodik napját fordítsuk a nevelésre, mert magam is azt a hitet vallom, hogy az iskolának az oktatás mellett talán még fontosabb szerepe a nevelés és a mai középiskolában az a hetenkint egy-két osztályfőnöki óra, amelyet nevelésre szántak, bizony nagyon kevés arra, hogy a gyermekek tanáraikkal, tanítóikkal lélekben egybeforrjanak. Különösen visszhangot talált nálam az előttem szólott t. képviselőtársamnak az a megjegyzése, hogy nemcsak kritizálni kell, hanem meg is kell simogatni azokat az embereket, akik a népnevelés nehéz feladatait teljesítik. De erre válaszolva legyen szabad azt mondanom, hogy viszont az sem helyes, ha mindig csak dicsérünk. Igenis meg kell mondani az őszinte kritikát is és ha elhallgatjuk az őszinte szót, az legalább olyan romboló, mintha folyton dicsérünk. T. Képviselőház! Az én alaptételem is az, ami az előttem szólott t. képviselőtársam beszédéből kicsendült: csak az a közoktatás jó, amely felszívja magába és később ki tudja magából sugározni korának művelődési eszméjét s ha ezt akarja a hozzá közeledő lelkekbe átültetni. Ha ugyanis a közoktatás nem ezt tenné, vagy ezt nem tudná megtenni, akkor ez a közoktatás gyökértelen lenne, amelyhői a hozzá közeledő fiatal lélek érintésére bő áramnak kell megindvdnia, olyan kultúráramnak, amely egyedül képes arra, hogy abban a fiatál lélekben, amelyben születése pillanatában a jó és rossz együtt van meg, a lelki élet ülése 1939 november 22-én, szerdán. 317 elektródjain szét tudja választani a jót és a rosszat. A magyar fajta tehetséges faj. Magunk is megállapíthatjuk ezt, amikor érintkezünk a nép legegyszerűbb fiaival és halljuk éles judieiumra valló megítéléseiket az élet ezer kérdéséről. De nemcsak magunk ismerjük ezt el, elismeri a külföld is, amikor látja azt, hogy a magyar szellemiség minden téren, mind a tudományos, mind a gazdasági, mind a műszaki, valamint a művészeti téren produkált legalább olyan termékeket, mint az úgynevezett művelt Nyugat termése. És mégis, ha szétnézünk a magyar életben, ritkán találjuk meg az egyszerű, paraszti származású embert a fórumon. Nagyon sok tehetség kallódik el ezen a magyar földön, a magyar nép gyermeke olyan nehezen tud érvényesülni. Hiszen éppen a honvédelmi tárca tárgyalásánál mondotta egyik képviselőtársunk, hogy még a katona-, ságnál sem tudott a magyar elhelyezkedni —. már pedig a katonai pályára a magyar népnek igazán ezer éven át táplált és növelt képességei vannak — évszázadokon keresztül, hiszen még a közelmúltban is a Potiorekek, a Frank Liboriusok és a Schamschulák foglalták el még a honvédhadosztályokban is a Görgeyeknek, a Mádi Kovácsoknak a helyét. Az egyetemeken és az egész közoktatás terén is bizony nagyon nehezen találta meg helyét a magyar paraszti őstehetség. Egyetemi oktatásunkon és általában iskoláinkban nagyon elterpeszkedett az idegen szellem, és ettől bizony csak évtizedes, következetes, lassú, lépésről-lépésre haladó munkával fogunk megszabadulni. Aki azt íhinné, 'hogy a mi közoktatásunk már izig-vérig magyar, az, úgylátszik, elfelejti azt, hogy egy évszázados elnemzeti etlení tő, erőszakos Habsburg-nyomás alatt volt a mi magyar kultúránk ügye, és ez annyira gyökeret vert a magyar talajban, hogy annak kiirtása és kigyomlálása bizony igen hossizú idők munkásságát fogja igénybe venni. (Paczolay György: A Tiszti Címtárt kell elolvasni, abból látszik!) Köztudomású az, hogy régebben vezető rétegeink, arisztokratáink egy része, — természetesen az évszázadokikai ezelőtti helyzetre gondolok — könnyen elfelejtették ia magyar nyelvet, és sajnos, főpapságunkkal versenyezve Bécsben azon buzgólkodtak, hogy melyik beszél szebben németül és bizony a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának ápolása a középnemesi kúriákra, vagy az alsópapság paróohiáira és plébániáira, de különösképpen a falusi kis paraszti házaik körére szorult, mert csak ezekben védték önzetlenül, küldetésszerű hűséggel a magyar kultúra ügyét. (Egy hang a középen: Es a Pázmány Péterek?) A magyar falu és a magyar tanya kicsi házaiban, ezekben a kicsi, bogárhátú házakban, ott őrizték meg az ősi magyar kultúra minden kincsét, mesekinosünket, miondakinosünket, de (népdalainkat is és az ősi hazáiból elhozott, ősi magyar műveltség művészeti elemeit is. Ha tehát azt akarjuk, hogy a magyarországi kultúra igazán magyar kultúrává válnék, akkor erre a paraszti őssejtre kell építenünk kultúránkat, ehhez kell alkalmazni oktatásügyünket, mert imeggvőződésem szerint, ha igazán magvar kultúrát akarunk, akkor a paraszti sorból kell helyes szelekcióval a tehetséget kiemelni.