Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

308 Az országgyűlés képviselőházának 55. nej» bírálni akarom' hanem szolgálni szeretném. Ha mégis bizonyos szempontokat itt szóváteszek, (Rajniss Ferenc: Van mit bírálni! — Human Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hála Istennek! Az az egészséges!) azt egyedül azért teszem, hogy a »mélyebben, magyarabbá nevelés« célkitűzését, amelyet vitáz Somogy vár y Gyula előadó képviselőtársunk oly szép szavakkal megvilágított, valamiképpen előbbrevigyem. Kezdem midenekelőtt Boda István szavaival (olvassa): »Az igazi nemzeti kultúra nem egy felülről a középosztályra vagy akár a népre magára ráerőszakolt kultúra és az igazi nevelés is nem egy kívülről importált és felülről a népre kényszerített nevelés lehet, hanem csak az a kultúra és az a nevelés, amely a népre támaszkodik, abból indul ki, annak felel meg, azt emeli a maga természetének és szükségleteinek — természetesen a maga lelkiszükségleteinek is megfelelően.« Folytatom ezt a megállapítást Kincs Elek-találó megjegyzésével, amely szerint (olvassa): »Minden nemzet nevelése helyesen csak öncélú lehet, mert minden személy és minden fajta, nemzet is csak a maga sajátságaival lehet igazán naggyá«. Hivatkozom itt a régi görög elvre, a »gnothi seauton« elvére is, amely éppen nevelési szempontból különös fontossággal bír. Hozzáteszem ehhez Cser János észrevételét (olvassa): »Nevetésünkben még ma sem fordítunk elég gondot a sajátosan magyar értékek minél szélesebb körben történő ismertetésére.« Nevelésügyünk tej 'hát Cser János szerint még mindig nem eléggé eredeti. Amikor azonban ezt a megállapítást magamévá téve, itt idézem, a leghatározotabban vissza kell utasítanom Palló Imre igen t. képviselőtársamnak azt a beállítását, mintha nevelési rendszerünk nem lenne magyar. (Helyeslés a jobboldalon.) Tanítási célkitűzésünk ma már iskoláink minden fokozatában éppen a miniszter úr intézkedéseinek eredményeként határozottan nemzeti, határozottan magyar, határozottan magyar nemzeti. Meg kell azonban állapítanom, hogy tárgyi szempontból inkább csak a sorrend változott meg a magyar nemzeti nevelés javára, elsősorban a magyar nyelv és irodalom s a magyar történelem tanításának javára, de nem az óraszám. A helyzet tehát ma az, hogy a nemzeti szellemű nevelésnél több a követel; meny, de nem több a lehetőség, sőt a nemzeti lelkét, a magyar szellemet sugalmazó tantárgyainkra még ma is kevesebb óraszám 3ut, mint az idegen szellemiséget kölcsönző tantárgyak tanítására. Nevelési célkitűzéseink ellenére még mindig a tárgyi eredmény a különböző elbírálások és versenyzések alapja, sőt meg kell állapítanunk azt is, hogy tanítási es nevelési módszerünk még ma sem sajátosan ïna°*yar. "iskoláink minden fokozatában éppen ezért nem a magyar hivatásnak és rendeltetésnek megfelelő embereket, hanem főként hivatalnokokat nevelnek. Européer átlag kultúrember a nevelésünk ideálja és éppen ezért magyar vonatkozásban még mindig nem teljesen az életnek, nem tökéletesen a magyar hivatásnak megfelelően nevelünk. Ezekből az általános szempontokból kiindulva rá kell mutatnom először is arra, hogy népoktatásunkat még mindig sokkal közelebb kell hozni az élethez. Ha meggondoljuk, hogy a magyar népesség 557%-a még őstermeléssel foglalkozik, akkor különösen jogos az a kívánalom, hogy iskoláinknak, szinte azt monanatülése 1939 november 22-én, szerdán. nám, két típusát kellene felállítani az alsó fokon, nevezetesen egyet a mezőgazdasági társadalom nevelésére és egyet a polgári, a városi társadalom nevelésére. A t. Ház által a közelmúltban elfogadott földbirtokreformjavaslat és az ezzel kapcsolatos társadalomszerkezeti átállítás, csak akkor vihető keresztül tökéletesen és az elgondolt cél érdekében hiánytalanul, ha népoktatásunkat is átállítjuk ennek a célnak megfelelően. A tanítók hivatásáról és helyzetéről nem beszélek, mert előttem szólott képviselőtársaim ezt a kérdést már részletesen magvilágították. Fel kell azonban említenem itt egy olyan kérdést, amelyet még eddig ilyen beállításban senki sem tett szóvá: ez az állástalan fiatal tanítók kérdése. T. Ház! Az állástalanság minden foglalkozási ág körében bizonyos kellemetlen hatásokkal jár, de sehol sem jár olyan súlyos kihatásokkal, mint éppen a tanítóság körében; a fiatal tanító idealizmusa csorbul az állástalanság következtében, elkedvetlenedés és elke-seredés lesz lelkén úrrá, ami később igen kellemetlen kihatásokat válthat ki nevelő munkájára nézve is. A másik dolog, ami az állástalansággal együtt jár, az, hogy az illető újonnan szerzett szakismeretek aktivitását, frissességét az állástalanságban, a tétlenségben töltött évek alatt elveszíti és így amikor végre hosszú évek után megkapja azt az állást, amelyben népnevelői munkásságát kifejtheti, már nem szolgálhatja azt olyan teljes tudással és teljes lelkesedéssel, mint ahogyan eredetileg szolgálni tudta volna. Éppen ezért a magam részéről azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulnék a miniszter úrhoz, hogy ezeket az állástalan fiatal tanítókat valamikép kapcsolja be a végzés, tehát az oklevél megszerzésének pillanata után azonnal a magyar nép- és nemzetnevelő munkába. Elgondolásom szerint ezt két vonatkozásban lehetne megcsinálni. Egyrészt mint vándortanítókat kellene alkalmazni őket. Nem az Alföldön már nagyon helyesen alkalmazott vándortanítókra gondolok, hanem olyan értelemben, hogy ezeket a fiatal tanítókat egészen minimális díjazás, sőt azt mondhatnám, csak készkiadásaik megtérítése ellenében iskoláról-iskolára küldve, bizonyos tantárgyak tanítására alkalmaznánk, ami által az elemi iskolai oktatásnak bizonyos frissességet adnánk, a tanítókkal is a kollegialitási kapcsolat kiépítésével állandóan közölhetnénk a pedagógiai szakismeretek legújabb vívmányait és lelkesedést is adnánk nekik, nem is szólva arról, hogy az amúgy is túlságosan agyonterhelt tanítóknak egy félnapi vagy esetleg csak egy órai szünidőt is biztosítanánk. A másik vonatkozás, amelyben az állástalan fiatal tanítók friss erejét ki lehetne használni, az iskolánkívüli népművelés. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, semmi akadálya nem volna ennek és túlságosan sok költségvetési túlterhelést sem jelentene, ha a beállított szakelőadók helyett ezeket a fiatal tanerőket alkalmaznánk, ezeket küldenénk faluról-falura. Mindenesetre nyerne vele maga a nép, nyerne vele a fiatal állástalan tanító is. A nép nyerne vele azért, mert új előadót kapna, akit szívesebben hallgatna,, alaposabb felkészültségű előadásokat és tájékoztatásokat nyerne, mint a régi, megszokott és nagy elfoglaltsága miatt ilyen mélyebb előkészületre képtelen előadást. (Stitz János: Kitűnő elgondolás!)