Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. ülése 1939 november 22-én, szerdán. 301 lók szempontjából, mint a pappászentelés. Akit «egyszer szabadkőművessé avattak, az holtig szabadkőműves marad. Ne mondja nekem, hogy akkor nemzeti irányzatú volt. ne mondja, hogy: ja, akkor megtévedtem, mert a sógorobi, akd szabadkőműves volt, rábeszélt. Ne mondjon semmit, szálljon magába, bánja a bűnét, mondja reggeltől-estig, hogy mea culpa. Mert a zsidóságnál sokkal többet vétkeztek a szabadkőművesek a magyar nemzet ellen. {Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Hogy mennyire igazam van, amikor ezekről a szabad; kőművesekről beszélek, azt mutatja egy kizárt szabadkőműves tanítóképző igazgató. Nevet sohasem szoktam említeni, bár ezt a nevet is tudom. Személyeskedéstől azonban hosszú politikai pályám alatt igyekeztem magamat távol tartani. Csak akkor mondok neveket, ha az különösebben a lelkemből jön, mint az ilyen Breznay-féle esetekben, — Lipcsey már mosolyog. (Derültség.) Csak olyankor mondok neveket, amikor meg kell torolni valamit. Most seim akarok személyeskedni, de megállapítom, hogy ez a tanítóképzőintézeti igazgató levelet írt ia páholy testvéreknek, amelyben a kö vetkezőket mondja (olvassa): »Kénytelen voltam kilépni a páholyból, hogy fedezzem magúm, mert felettes hatóságomnak tudomására jutott, hogy szabadkőműves vagyok. A feleségem árult el a papoknak és ezek továbbadták«, — írja szószerint — »ele legyetek nyugodtak, testvérek, ez az én szabadkőművességem a halálomig meg nem szűnik és nagy szolgálatot teszek a közös ügynek, a vakolásnak itt, ebben a pozícióban, mint tanítóképző igazgató.« Tessék azt az iskolát elképzelni, ahol ilyen tanítók, ilyen tanárok működnek. Tudok egy esetet, amikor a tanár, minthogy kötelességből parancsra a diákokat templomba kellett vezetnie, míg a diákok ájtatosan imádkoztak, ő újságot olvasott a padban. Mikor pedig a gyermekeknek szekund át adott, .akkor azt mondta, hogy majd a Jézuska ki fogia radírozn

;

. Az ember szinte megdermed, amikor ezt tanuk előtt jelenti ki valaki. El tudom képzelni ezek után, hogy nekünk el kellett jutnunk 1918-hoz, mert meg volt fertőzve, alá volt aknázva az egész ország. (Úgy van! Ügy van! — Tavs a jobboldalon és a középen.) Ne csodálkozzék senki, ha mi ezt tovább nem fogjuk tűrni, ha itt pártkülöubség nélkül min den becsületes magyar ember kiirtja még a szellemét is ennek a régi piszkos rendszernek. (Helyeslés és tavs a jobboldalon és a középen ) Mélyen t. Ház! Gyöngyös és Szeged pol gárm estére szabadkőműves páholyok tagjai voltaik. Két eset foroghat fenn. Az egyik az, hogy meggyőződésből volt tagja az illető — akkor nincs helye köztünk. A másik eset az, ha konjunktúrából volt tagja, — akkor nedig megkanta már egyszer a konjunktúra gyümöl csét. Ne akarjon a nemzet fájáról két gyümölcsöt leszedni, amikor itt úgyis alig jut gyümölcs egyik-másik mae-yarnak. Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, hogy a miniszter úr ki fogja v'zsgálni ezt az ügyet Í3n felszólítom itt ünnepélyesen az ország ta nító és tanári testületét, — nem smcliket akarok nevelni — hogy tartsák erkölcsi, a nemzethez tartozandóságuk kötelességének, hogy a jelentést névleg megtegyék. Névtelen levelekre ne adjunk, mert akkor se vége, se hossza nem lenne ezeknek a dolgoknak. Irtsuk ki még az írmagját is azoknak, akik ezt a keresztény szellemet m-gfojtják az iskolákban, mert az iskolai nevelés, mélyen t. Képviselőház, egy életen át k'hat valakire. A szülőtől, az édesanyától jön az első vallási érzés 8 ez a lelkünkben marad. Én katonaiskolában nevelkedtem, de míg élek, áldom azokat a jezsuita pátereket, akik Kalocsán a vallásos érzést a lelkembe beoltották. (Élénk tetszés és taps a jobboldalon és a középen.) Ez vezet engem egy életen át és ez az a bizonyos fék, amely engem sokszor visszatart valamitől, amire talán a szenvedély, a meggondolatlanság vinne. Ez az a bizonyos támasz, amelyre az életben mindig támaszkodhatunk és én csak azt mondom: ha az iskolából ezt a vallásos érzést, ezt a vallásos nevelést kiirtjuk, ha az iskolában ezt a vallásos érzést nem ápoljuk, akkor nagyon szomorú sors előtt áll ez a nemzet. Akkor nemcsak a nemzet megy tönkre, hanem szerencsétlenné tesszük azokat az embereket is, akik onnan kikerülnek — mert én a világon a legszerencsétlenebb, legsajnálatraméltóbb embernek azt tartom, akinek nincs hite, nincs vallásos meggyőződése. (Úgy van! Ügy van!) Mélyen t. Képviselőház! Nagyon sok az országban az állásnélküli tanító és tanítónő, akik évek hosszú során át várnak a kinevezésre. Egész glédája van már azoknak, akik niégy-öt éve nem jutnak kenyérhez. Sok szegény özvegy édesanya vagy szegény család neveltette leányát vagy a fiát, — a garast, a fillért fogához verve, elvonva szájától sokszor a falatot — hogy gyermekéből diplomás ember, tanító, tanítónő lehessen és az most elhelyezkedni nem tud. Ezt én nagyon helytelen kultúrpolitikának tartom. Az iskolákban, a tanítóképzőkben — most akadémiákban — kevesebb hallgatót, növendéket vegyenek fel, de valahogyan itt rendet kell teremteni. (Ügy van! Ügy van!) Addig pedig ezeket az bkleveles tanítókat, tanítónőket és tanárokat a kultúra, vagy a mezőgazdaság más terén, szóval a falu művelődése szempontjából, akár mint vándortanítókat, vándorelőadókat, akár mint téli tanfolyamok rendezőit kell kiküldeni, hogy egyrészt mesterségükből ki ne jöjjenek, másrészt pedig, hogy azt a tudást, amit magukba szívtak, gyümölcsöztessék és kamatoztassák odakint azok között, akikre ez a műveltség ráfér. Mert igenis, a magyar népre nemcsak hogy ráfér, de erkölcsi köteleségünk is, hogy műveltebbé, tanultabbá tegyük azt a népet, amely valamenynyiünk számára termeli a mindennapi kenyeret. T. Képviselőház! Én azt hiszem, nem megyek túlzásba, mikor ezzel a követelménnyel állok az igen t. miniszter úr elé. Nem tudnám megmondani pontos kimutatás nélkül, hogy hány száz és száz, vagy ezer ezeknek a száma, de mindenesetre ezt a számot feltétlenül csökkenteni kell. Örülök annak, hogy a tanítók most már a vakációban fizetést kapnak, mert borzasztó kultúrellenes, embertelen dolog volt az, hogy amikor mindenki örült a vakációnak, akkor csak a tanító nem örült; a gyermek örült, de ő nem örült, mert a vakációban nem kapott fizetést és azt kellett beosztania, amit a többi tíz hónapra kapott, hogy tovább tengesse valahogyan gyenge kis életét. Mélyen t. Képviselőház! Befejezésül erről az oldalról, mint a nyilaskeresztes magyar párt szerény képviselője, a legteljesebb elismerés és hála szavaival emlékezem meg a magyar lelkészi karról, — legyen az protestáns vagy katolikus s tartozzék bármely felekezethez, mert felekezeti kérdést a keresztény egyházakban nem ismerek — mert ahol jó lelkipásztor