Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés képviselőházának 5U. ezzel a kérdéssel; nem is azért teszem szóvá, mintha ahhoz valami hozzátennivalóm volna, ' hanem azért, mert én magam a múltban is láttam, hogy a magyar törvényhozás általában, sajnos, túl kevés figyelmet szentel ennek a kérdésnek, és ez a magyar statisztikai szolgálat. T. Képviselőház! Sokszor hallunk már itt is statisztikai idézeteket, sőt a népgyűléseken iá szónokok ma már — ha igen komoly sikereket akarnak elérni — legtöbbször hol helyesen, hol helytelenül, statisztikai adatokra hivatkoznak, anint végső és. megdönthetetlen argumentumokra. (Rassay Károly: Senki sem számol utána!) Ebben csak egyetlen igazság van, az, hogy sem törvényeket hozni, sem törvényeket végrehajtani, de ínég csak egy kicsike üzletet is alapítaná Magyarországon a magánéletben ma már neon lehet az odavágó tények pontos ismerete nélkül és ezeket a tényeket a statisztika adja. Magyarországon pedig — különös örömmel állapíthatjuk meg — egy olyan statisztikai szolgálat adja, amely, amint èzt az előadó úr is megállapította, az egész világon bármely országnak a dicséretére válhatnék s amelynek a szervezetét bármelyik legcivilizáltabb állam is nyugodt lélekkel tehetné a maigáévé. Túlságos plátói dolog volna azonban, ha tisztán szép nyilatkozatokban élnénk ki magunkat, hiszen az utóbbi időben, úgy látom, itt a képviselőháziban is igen divatossá vált az, hogy a törvényhozók felállnak és az intézményeket agyondicsérik, hogy ilyen jó, meg olyan jó, és a legjobb, amit el lehet képzelni, azonban ezeknek a súlyát és értékét a végén mégis csak az adja meg, ha ezekből bizonyos gyakorlati konzekvenciákat vonunk le. A magyar statisztikai szolgálat a legeslegutóbbi időszakban jórészt elérte azokat a kívánságokat, amelyek a személyzet szempontjából az utóbbi években mutatkoztak. Az én szerény megítélésem szerint azonban még távolról sem öleli fel a statisztikai szolgálat mindazokat a problémákat, amelyekkel foglalkoznia kellene, de nem is foglalkozhatik velük, mert ahhoz túl szerény a költségvetése és túl szerény a tisztviselői kar létszáma is. En tisztelettel azt óhajtaniám a miniszterelnök úr figyelmébe idézni, hogy a jövőben méltóztassék odahatni, hogy ez a statisztikai szolgálat a maga fontosságához mérten, amelyet a magyar életben elfoglal, egyre jobban kiépülhessen, és az egyrészt az általános költségvetés kereteiben mutatkozzék meg, másrészt pedig annak a ténynek lehető kiküszöbölésében, hogy a Statisztikai Hivatal személyzetének túlnyomó létszáma ma is ideiglenes jellegben dolgozik és csak nagyon távoli remény számára az, hogy olyan álláshoz juthasson, amelyet más minisztériumokban talán sokkal hamarabb érhetett volna el. T. Képviselőház! Egyébként a bevezető szavaimban előreboosátottak alapján egyrészt, másrészt a kormányzat általános politikája iránt való bizalmam alapján a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Váezy József! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentíkezése töröltetik. Szólásra következik? Szeder János jegyző: Szeder Ferenc! KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. ülése 1939 november 21-én

} kedden. 259 Elnök: Szeder Ferenc képviselő urat illeti a szó. Szeder Ferenc: T. Ház! A miniszterelnökségi tárca 10. fejezetéhez kívánok hozzászólni. Nem a tárcát, illetőleg a tárca költségvetését kívánom kritika tárgyává tenni, hanem inkább olyan jelenségeket akarok szóvátenni e tárca körül, amelyeket egyrészt Porubszky képviselőtársam is érintett, de amelyeknek részletes taglalását magam is szükségesnek tartom ez alkalommal. Valamennyiünk szívének hő vágya teljesedett, amikor a Felvidék ismét visszakerült Magyarországhoz, ahova egyébként ezer esztendőn keresztül tartozott és mindenkor magyar terület volt. Valamennyien örömmel láttuk ennek a területnek visszakerültét és szívünk vágya volt, hogy ez a terület politikailag: és gazdaságilag minél előbb Összeforrjon az. anyaország területével. Az állam politikai bölcsessége követeli ezt, mert bár Magyarország területe volt a Felvidék, nagyon jól tudjuk, hogy mégis az a húsz esztendő, amely idegen impérium alatt telt el ezen a területen, gazdasági és politikai tekintetben mélységes nyomokat hagyott és csak természetes, hogy minden politikai állambölcsességnek az ország jól felfogott érdekében érvényesülnie kellett volna,, hogy ez az összeolvadás az ország ezen területével minél hamarább és minél intenzívebben megtörténhessék. Sajnáljuk azokat a jelenségeket, amelyek útjában állottak eddig ennek az összeforradásnak és amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, bizonyos tekintetben hangunkra hangfogót teszünk. De mégis vannak tények, amelyek arra a kötelességre sarkalnak hogy a kormányzat és az arra illetékes tényezők figyelmét felhívjuk bizonyos jelenségekre. Porubszky t. képviselőtársam érintette ennek a területnek szociálpolitikai kérdéseit. A mezőgazdasági munkások biztosítási kötelezettsége betegség, baleset, aggkor és rokkantság esetére ott be volt vezetve. Örömmel vettem ennek az intézménynek ottani szereplését, — amire vonatkozólag Porubszky t. képviselőtár" s am azt mondotta, hogy ők is harcoltak ennek megvalósításáért és nem a csehek ajándéka volt — mert azt reméltem, hogy ennek az intézménynek visszahatása lesz a mi anyaországunk területére is. Sajnos, nem ez történt, hanem az, hogy teljesen visszafejlesztették ezeket a szociálpolitikai intézményeket arra a színvonalra, amelyen mi szociálpolitizálunk a mezőgazdaság körében. Éppen ennek a húsz keserves esztendőnek a tanulsága nyomán elsőrendű kötelessége lett volna a kormányzatnak arról gondoskodni, hogy ezen a területen amikor visszakerült, mindjárt megindulhasson az élet, hogy mindenkinek munkaszerszám lehessen a kezében, hogy mindenki dolgozhassék, kenyerét munkájával meg tudja keresni, ne legyenek munkanélküliek és nyomorúságban élők, akik nyomorúságukban ábrándok és fantomok után futnak. Az idegen impérium alatt lévő munkásoknak, dolgozótömegeknek más a lelkiségük ebben a pillanatban is, mint nekünk, akik itt éltünk, mert hiszen azok az események, amelyek ott élésük alatt érték őket, más politikai és gazdasági körülmények között, lelküket fogékonnyá tették sok olyan kérdés iránt, amelyektől a magyar munkásság adott viszonyainál fogva távol állt. Én magam is azt mondom — és innen szeretném felhívni a felvidéki magyar munkás34