Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

232 Az országgyűlés képviselőházának 5U. szól. Ennek a királyfinak a jobb szemén egy \ nagy fekély volt és elhivták hozzá Hermest, a híres egyiptomi orvost. Ez eljött nagy kísérettel s miután megvizsgálta a beteg királyfit, ünnepélyesen megállapította, hogy a királyfi a félszemére meg fog: vakulni. Az egész kíséret és udvar csodálta a nagy orvos bölcseségét. Alighogy elment, másnap kifakadt a fekély, a királyfi látni kezdett és teljesen meggyógyult. Amikor ezt a híres orvosnak hírül vitték, ismét ünnepélyesen megállapította, hogy valami kezelési hibának kellett történnie, mert a tudománynak mai állása szerint Zadig királyfinak meg kellett volna vakulnia. Ebben az országban is vannak olyanok, akik így a tudomány mai állása szerint jósolnak naprólnapra, de utólag mindig kisül, hogy kezelési hiba történt a jóslat körül. (Derültség.) Nem jósolni fogok tehát, hanem engedjék meg, hogy jóslatok helyett leszögezzek itt néhány tényt, amelyek az elkövetkezendő külpolitika kialakulásánál talán jelentősek. Egy ilyen tény az, hogy a mai Olaszország es a mai Németország nem a háború előtti Itália és nem a háború előtti Germania. Minden olyan analógia tehát, amelyik a háborúra és a háború előtti időkre apellál, beteg, téves és sántító. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ha pedig arról beszélünk, hogy milyen óriási különbség van a háború előtti, a háborús és a mai Germania között, akkor tessék elolvasni — most jelent meg igen előkelő kiadásban — egy német katonatiszt könyvét: »Volk ohne Führung« címen, nemzet vezetés nélkül, amely a háború utolsó két esztendejének német-birodalmáról, azoknak a kis kancellároknak a korszakáról szól, — Bethmann Hollwegtől Bádeni Miksáig — akik a lejtőre vitték Németországot és^ tessék azután elolvasni a párisi német szociáldemokrata emigránsok kőnyomatos folyóiratát, a Deutschland Bericht-et és akkor méltóztatnak tapasztalni, hogy ez a folyóirat állapította meg legutóbb, hogy naivitás, ha arra gondolnak, hogy a mai Németország belső rendszerét olyan egy-kettőre gazdaságilag és katonailag össze lehet bomlasztani. Tényképpen kell itt megállapítanom azt, hogy a mai német katonai erő legyőzhetetlen. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Bajcsy-Zsilinszky Endre: Nem tartozik reánk!) Ezt ténykép állapítom meg és alapítom ezt a megállapításomat egyszerűen arra a próbára, hogy ha a 75 milliós német birodalom 90 milliárd márkát költött felszerelésre — ennyi volt a felszerelési kerete — mit jelentene ez az összeg Magyarországra nézve. Ez akkora katonai erőt jelentene, amit 12—13 milliárd pengőnek a magyar felszerelésbe való befektetése eredményezne. Ha már erről a német katonai erőről, mint tényről objektíve beszélünk, (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Nem ide tartozik!) akkor beszélnünk kell arról a szellemről is, — hiszen az erőket tisztán, világosan, tárgyilagosan kell látnunk — amely ezt a német katonai erőt áthatja. A minap olvastuk csak a hivatalos német jelentésben, hogy Hans Friedrichet, a potsdami polgármester fiát két évtizeddel később ugyanazért a hadi tettért tüntették ki, ugyancsak a vaskereszt I. osztályával, amivel az apját két évtizeddel ezelőtt: apa és fiú Breszt-Litoyszknak ugyanarra a pontjára tűzte ki a német zászlót. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Nem szorul a német hadsereg erre a propagandára!) Természetesen bizonyos oldalról propagandának ítélik, ha mi a mai helyzetet tárgyilagosan tárjuk elő, okjektíve akarjuk felmérni, de nem neülése 1939 november 21-én, kedden. vezhető propagandának az, ha mi a mai német katonai erőnek és vezetőinek szellemét olyan tetteken keresztül mérjük le, amilyen tettek közé tartozik egy német dandárparancsnoknak három napon keresztül a radomi csata első frontjában való csatározása, aki súlyos lázbetegen, sebbel három napon át egy dandárral fenntartotta a frontot négy lengyel dandárral szemben és le kell mérnünk olyan tényeknek az egész hadseregre való pszichológiai hatását, amit például egy vezérezredesnek a Visztulán keresztül előőrsképpen lovon való átúszása jelent. A rendelkezésre álló rövid idő nem engedi meg-, hogy ezekkel a katonai problémákkal német vonatkozásban részletesebben foglalkozzam, de ha ezek a német katonai hagyományok már messze, a háború előtti időkre nyúlnak vissza, meg kell állapítanunk, hogy a mai Itália semmiben sem folytatása a háború előtti Itáliának (Ügy van! Ügy van!) s ezért tévesek azok az analógiák is, amelyek Itáliának mai magatartását esetleg háborús analógiákra alapítják. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Itália mai magatartása nem a gyengeség magatartása, (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Senki sem mondta!) nem az óvatos duhajok némasága. Hogy mekkora erő rejtőzködik e mögött a magatartás mögött, errenézve elég legyen csak idéznem a Duce egy esztendővel ezelőtti beszédét, amelyben elmondja, hogy Itáliában a 21 évtől 50 évig terjedő korosztályok fegyverbeszólításával nyolcmillió embert lehet ma mozgósítani és ha a 18—19—20 éves korosztályokat is hozzászámítjuk, ez a szám kilencmillióra emelkedik. Négy-ötmillió embert tud tehát ma Itália állandóan a fronton tartani. Mussolini egy évvel ezelőtt a szenátus előtt tartott nagy beszédében megállapította, hogy a keletafrikai háború, a libiai csapatküldések, a spanyolországi önkéntes szállítások nemhogy meggyöngítették Itáliát, hanem egy tényleges és győzelmesen megvívott háború tapasztalataival megerősítették. Megemlékezett Mussolini ugyanakkor arról is, hogy Itáliában 876 üzem foglalkozik hadianyaggyártással és benne 580.000 katbnai fegyelem alatt dolgozó munkás Van. Kérdem, mennyivel emelkedett azóta ez az erő? Ugyancsak Mussolini mondta egy esztendővel ezelőtt, hogy Olaszország hadserege és hadi anyaggyártása gyors lefolyású háborúra van beállítva. Be ugyancsak ő mondja, hogy Olaszországban az egységes hadvezetés kérdése is meg van oldva háború esetén. A király rendeletéből — mondja ő — egyetlen ember fog vezetni, még pedig az, aki önökhöz ma szól, ha ez a súlyos feladat egyszer a végzet akaratából ráhárulna. Olaszország teljesen kihasználta a washingtoni egyezményben megengedett legnagyobb tonnatartalmát. Ma összesen hat 35.000 tonnás cirkálója van készen, vagy már felépítésben. Ami tengeralattjáróinkat illeti, — idézem újból szintén is Mussolinit — megerősíthetem az olasz nép előtt, hogy Olaszországnak van a világon leghatalmasabb tengeralattjáró raja. Annyira megelőztük ebben a többi nemzetet, hogy igen nehéz lesz, sőt talán lehetetlen lesz bennünket beérni. A központi Földközi tengeren és a keleti tengermedencében lévő támpontjainkat tökéletesen megerősítettük és raktárainkban annyi kőolajat raktároztunk el, hogy évekig tartó háborút is tudnánk viselni. Az olasz légi haderő világviszonylatban az el-