Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

Az országgyűlés képviselőházának 51. idése 1939 november 15-én, szerdán. 13 hogy a rutén autonómiáról szóló törvényjavaslat a közeljövőben a Ház elé kerül. Nem tudom, milyen lesz ez az autonómia (Rajniss Ferenc: Szalonnát!), nem is keresem; a legfontosabb kérdésnek azt tekintem, hogy a kisebbségi igények ki legyenek elégítve s az autonómiára vonatkozó ígéretek megtartassanak; ezeknek beváltását látom az elhangzott miniszteri ígéretben, egy megjegyzésem azonban van, — és ez a jövendő rutén autonómia igen t. tagjaihoz és vezetőihez szól — az, hogy Magyarországon, amelyhez ők is tartoznak és amelynek keretében velünk együtt alkotnak egy államot, nem lehet és sohasem szabad olyan területnek lenni, ahol az egyenlő elbánás elve másként érvényesül a magyar nemzetiségűekkel és másként a más nemzetiségűekkel szemben. (Helyeslés.) Hane veniam damns vicissim petimusque. Az 1868 :XXX. te. gyakorlatának egyes sajnálatos kinövéseire gondolok és ezért azt az óhajtásomat akarom itt hangoztatni^ — amely óhajtásomban soksok magyar kívánsága visszhangzik — hogy ha meglesz a rutén autonómia, akkor annak keretében a magyar nemzetiségű állampolgár részére éppen úgy kell érvényesülnie az egyenlő elbánás elvének, mint a nem magyar nemzetiségű állampolgár részére, amint hogy mi az egyenlő elbánást megadjuk és biztosítjuk az idegenajkú kisebbség számára is. Hogy ez az egyenlő elbánás megvalósulhasson, ahhoz az- kell, hogy lelki egységben, benső szeretetben, államszeretetben egyesülni tudjunk. Ezt a közösséget nemcsak a múlt áldozatai jelentik, de a jelennek és a jövendőnek az érdekében szükséges áldozatvállalások is. Azt hiszem, ebben a tekintetben a magyar állam és a magyar társadalom részéről soha nem lesz kívánnivaló. Éppúgy hiszem ezt a másik részről is, a rutén testvéreink részéről való tökéletes megértést. Hiszem, hogy az a kormányzói biztosság, amely ott működik, a nép teljes megértésével és szeretetével fog találkozni abban a munkájában, amellyel az ellentéteket kiküszöbölni, a hibákat orvosolni és a nép számára mindazt nyújtani igyekszik, amit a neház helyzetben sokszor még magunk is nélt külözve, de mégis oda juttatunk. Hiszem, hogy el fogja érni ennek a lelki összeforradásnak azt a mértékét, hogy a közös problémák közös erőfeszítéssel megoldhatók lesznek. Nem utolsó sorban fontos itt az a szociálpolitikai és társadalomszervezési irányzat, amelynek kulcsa szintén a belügyi tárcának a keretébe tartozik. Méltóztassanak megengedni, hogy nagyon rövid pillantást vessek arra a nehéz kérdésre, .amelyet mi társadalomszervezésnek nevezünk. Nagyon nehéz ez a probléma akkor, amikor egy alkotmányos államban van »társadalomszervezésről« szó, amelyben a szabad állampolgárok önkéntes társulásán felépülő egyesületekben jelentkezik a társulási és a közcélok megoldására törekvő társadalmi igyekezet. Ha végignézzük az egyesületi statisztikákat 1932től 37-ig, annak ellenére, bogy a kormányjelentésben bennfoglaltatok, hogy számos életképtelen egyesület feloszlathatott, számos oly egyesület, amely nem megfelelő működést tanúsított megszűnt, azt látjuk, hogy az 1932. évi statisztika szerint a törvényen alapuló egyesületek nélkül kereken véve, az egyesületek száma körülbelül 14.500 volt, viszont 5 év után — az előbb vázolt bölcs miniszteri intézkedések ellenére is, 1937. év végén az egyesületi statisztika kerek számban 2400 egyesülettel mutat fel többet, úgyhogy ma körülbelül 16—17JCO0 egyesületet számolhatunk. (Zaj és mozgás a jobboldalon és a középen.) Ezek mind jóváhagyott alapszabályokkal bíró* egyesületek. Szerény véleményem szerint az egyesületeknek ez a túltengése beteg állapot. En azt hiszem, — és itt támaszkodom azokra a rendkívül értékes kijelentésekre, amelyeket a belügyminiszter úr, ki ezeket a viszonyokat nagyon jól látja és figyeli a bizottságban tett, hogy itt minden körülmények között orvoslásra van szükség. Szerintem ez minél kevesebb erőszakkal volna alkalmazandó. Tisztelettel bátor vagyok ajánlani őexcelienciarjanak azt a meggondolást, hogy vezessük be, illetve terjesszük ki, mert hiszen precedens van már rá, a magyar társadalmi egyesületek terén az elismert egyesületek fogalmát. (Helyeslés jobbfelöl.) Azt az egyesületet, amely valamely kitűzött és határozott célt a maga munkásságával, 'ddválóan jól; működve megvalósít, az állam azonfelül, hogy alapszabályait már jóváhagyta volt, külön elismeri, fémjelzi azokra a fontos célokra nézve; egyke elleni küzdelemre, családvédelemre, gyermekvédelemre, stb.-re, amelyek fontos közcélok, de amelyeket az állam egyedül a saját hatóságaival nem. vagy csak részben tud helyesen szolgálni. Ismerje el az ekként kiválasztott egyesületeket ezekre a célokra egyedül hivatott szervezetnek. Ennefk nyújtson anyagi és erkölcsi támogatást, hogy az általa kitűzött és jól szolgált feladat megoldására és helyes előmozdítására minél alkalmasabbá váljék. Ennek természetes következménye, hogy ezek köré fognak sűrűsödni mindazok az egyesületek, amelyek hasonló cél óikkal és törekvésekkei foglalkoznak a közéletben és a társadalmi életben, és bizonyára el fogjuk érni így azt az eredményt, amelyet, félek, erőszakos beavatkozás esetén nélkülöznünk kellene, mert hiszen az egyesületi és a társadalmi életben szabad államban szabad polgárok erkölcsi és anyagi hozzájárulását nagyon nehéz megkapni ott. ahol az állami erőszak a társadalmi szervezés irányában parancsolóan akar érvényesülni. Mélyen t. Képviselőház! Ebben a korban, amelyben mi élünk, miután a törvényes munkásvédelem számos olyan területén, amelyet a NIX. század munkáspolitikája reklamált. ez a nehéz körülmények között kínlódó magyar állam kötelességének jórészt már eleget tett. úgyhogy a szociálpolitikában nagyobb utat futottunk be ezalatt a néhány esztendő alatt, mint a megelőző 70 esztendő alatt (Helyeslés.), azt hiszem, a szociálpolitikai törekvések középpontjába a családvédelem került. Bizonyos az, hogy a magyar nép szaporodása a legutóbbi esztendők alatt nagyon alászállott. Nem kiáltom itt tragikus hanghordozással a nemzeti pusztulást, mint ahogy ma nagyon divatos ezt tenni, bár tudom, hogy ezt a kérdést nagyon komolyan kell vennünk. Amikor a születések száma a régi nagy születési átlagokról 30-ról, 28-ról leesett 20-ra. az már stagnáló népességet jelent, és ha még ezen alul esik, akkor már nagyon komoly a bai. Igaz, hogy a halálozási számnak 14-re való alásülylyedése meglehetősen kiegyensúlyozta ezt, de ezzel csak munkaerőt nyerünk egy bizonyos időre és még mindig kockáztatjuk azt a veszedelmet, hogy a magyar nemzet társadalma elöregedésnek inclul akkor, amikor Európa leg-