Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés képviselőházának 52. ül kat. (Malasits Géza: Milyen szép ez így elméletben!) Ez nem elmélet, t. képviselőtársam, ez a valóság. Ezt így kell megcsinálni és ha nincs meg a lelkünkben az az idealizmus, amellyel ezt így el tudjuk képzelni és meg akarjuk valósítani, akkor nincs itt az Ország Házában semmi keresnivalónk. (Ügy van! jobbfelal. —- Malasits Géza közbeszól.) Azért sürgetem. Ha én hatalmon leszek, meglesz 24 órán belül, képviselő úr! (Derültség a jobboldalon.) Igaz, hogy akkor a képviselő úr ezt már valószínűleg csak a karzatról hallgathatja. (Derültség jobb felől. — Malasits Géza újból közbeszól.) Ezt már régebben is mondtam, amikor még magam voltam itt, ma pedig — látja a képviselő úr — 50-en vagyunk és Isten segítségével még többen is leszünk! De nem érek rá most politizálni, mert fontosabb kérdésekről kell (beszélnem. Itt van például a munkaidő szabályozásának a kérdése. Csak egy példát említek meg: a borbélyipart; de nem azért, mert a borbélyom naponta a fülemet rágja, amikor reggelenként nála vagyok. A borbélysegédeknek és inasoknak reggel héttől este hétig tart a munkaidejük, ami 12 órának felel meg. Szombaton reggel héttől este fél tízig, tehát 14 és fél órán át dolgoznak. Ez egy héten (hetvennégyés félóra munkaidőitek felel meg és ezért — mondd és írd — egy hétre maximum 16 pengő munkabért kapnak. Mélyen t. Képviselőház! Nem lehet exisztenciát építeni a vendégek gavallériájára. A tisztességes munkát tisztességesen kell fizetni. Ez a keresztény morál alapigazsága. A munkát meg kell kívánni. Nem emberfeletti munkát, annyit, hogy az ember időnek előtte ki ne dőljön a munkából. Végezze a munkát tisztességesen és tisztességes munkahért kapjon érte. Ez a szociális igazság. Mélyen t. Képviselőház! Elhiszem a miniszter úrnak és meg vagyok róla győződve, hogy mindent elkövetett, hogy több legyen az összeg, amelyet a költségvetés a kisipar támogatására fordít, de én ezt az összeget nagyon kevésnek tartom. Itt mélyebben kell belenyúlnia a pénzügyminiszter úrnak a zsebébe és jobban kell a létében, exisztenciájában megtámadott kisiparosságnak védelmére kelnie. Segíteni lehet a kisiparosokon a közszállításokhoz nagyobb mérvben való juttatás révén is. Ne kelljen mindig Budapestre jönnie annak a rendelésnek, a vidéki kisiparosnak is juttassunk. Juttassunk annak a szabónak, annak a cipésznek, csizmadiának stb., akinek csak lehet, mentől többet a közszállításokból. Ne nézzük azt, hogy esetleg nincs vagyona, amely garanciát jelent. Garancia az én szememben az a tisztességes, becsületes iparosnév is. A községben ismerik az embereket egytől egyig. Legyen meggyőződve a miniszter úr, hogy keveset fog ezekben az emberekben csalódni. , . Nagyon fontos kérdés, amelyet szintén megemlítettek s magam csak hozzájárulok, az iparosok öregségi és rokkantsági biztosításának kérdése. Tegnap hallottuk, hogy az orvos kezeli a beteget, az orvosnak azonban nem állnak rendelkezésére a biztosító intézmények. Az iparos, a mester az alkalmazott járulékának felét maga fizeti a biztosító intézményeknek, az alkalmazottak biztosítva vannak, ha betegek, kapnak ingyen orvosságot, táppénzt, gondoskodnak róluk, ha megöregednek, megkapják azt a bizonyos öregségi járadékot. Maga az iparos, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. íse 1939 november 16-án, csütörtökön. 129

1 ha kiesik kezéből a szerszám, elmehet koldulni. Ha beteg, megáll az egész üzletmenete. Nem kap táppénzt, a családja, a felesége nem kap semmit. Ez ellentétben áll az osztó igazsággal. En nem itt, hanem népgyűléseken, amikor egyik-másik türelmetlenebb hallgató beleszól, vagy előzőleg szól, hogy miért van a jegyzőnek, a tisztviselőnek, a tanítónak, meg a főbírónak nyugdíja, azt szoktam mondani, hogy ne irigyeljék, ne azt mondják: ha nekem nincs, akkor neki se legyen; az okos szociálpolitika, az okos ember azt mondja: ha neki van, nekem. is legyen. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Ha tehát megadjuk a nyugdíjat azoknak a tisztviselőknek, akik a kis zöldasztal mellett dolgoznak, akkor — követeltem annakidején — adjuk meg azoknak is, akik a nagy zöldasztalnál, a mezőn dolgoznak és akik a műhelyekben dolgoznak, azoknak, akik kapálnak és kaszáinak és a mindennapi kenyeret, az életet szerzik meg a mi számunkra. Azt hiszem, egyetért velem a t. miniszter úr abban, hogy elérkezett a huszonnegyedik óra, amikor segíteni kell. Volna még itt egy gondolat, a tanoncképző középiskolák felállítására vonatkozóan. Mennél tanultabb az az iparos, mennél jobban tud kalkulálni, számítani, ajánlatot tenni, annál jobban boldogul. A tanulatlan ember mindig annak vallja kárát, hogy annakidején nem tanult^ mert nem taníttatták vagy nem volt módja tanulni. A régi rendszer bűne, hogy nem. gondoskodott megfelelő helyeken megfelelő iskolákról, mintha szántszándékkal tették volna, hogy minél több tudatlan ember legyen, mert azt hitték, hogy a tudatlan embert könnyebb lesz kormányozni, könnyebb lesz vezetni, pedig nagy tévedésben vannak: minél műveltebb a választópolgár, annál nehezebb az orránál fogva vezetni, annál nehezebb a demagógia maszlagait neki beadni. (Igaz! Ügy van! a jobbés a baloldalon.) Művelt középosztályt, művelt iparosságot, művelt kisgazdatársadalmat, művelt munkásosztálvt és akkor eljutunk arra a nívóra, ahol a kis Hollandia van, amely nagyon boldog ország. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) Nagyon természetes, hogv a kontárok ellen vagyok, nem is lehetek más és a mestervizsgák, az iparűzés képesítéshez kötése mellett vagyok. (Helyeslés.) De vannak kivételek mélyen fc miniszter úr. Tudok eseteket, egyes képviselőtársaim felhívták rá a figyelmemet, hogy amikor az édesapa bevonult a háborúba, a gyerek vala" hogy bekerült az apa műhelyébe és az apa mellett egy kicsit ellesett egyet-mást, valahogy belejött a mesterségbe, tovább művelte magát és most itt áll, hogy iparengedélyét megkapja. Nagyon kérem, hogy ilyen esetekben, amikor méltányos, amikor hadi árva esetéről Van szó, aki apjának mesterségét akaria továbbfolytatni, a miniszter úr tegye lehetővé, hogy könnyebben szerezze meg iparigazolványát. Fontos lenne az is, hogy a különböző ipari munkásoknál, például a pincéreknél — tessék elgondolni azt az* Öreg pincért, aki 65 éves koráid szaladgál, nem bírja a lába, .reggel kezdi, délben már ki van fáradva és 65 éves koráig kell csoszognia, járkálnia, amíg megkapja az öregségi járadékot — az öregségi járadék fizetését a hatvanadik évtől kezdjék ínég. (Ügy van! Ügy van!) Elmondottam már itt a Házban, hogv nagyon raffinait, ravasz ember lehetett az. aki kitalálta, hogy a munka nemesít. A munka öregít. (Derültséq.) Ez így Van. aHogy mondom, öregít. Nézzük csak meg, nem láttam még öreg . 17