Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés képviselőházának 52. ülése 1939 november 16-án, csütörtökön.^ 127 ahol a Bata-gyár üzemben van, például SzerMában, Belgrádban és más városokban, a cipésziparosság mindenütt érzi ennek fojtogató karját. Ha jelent is valami előnyt, ez csak látszólagos, átmeneti előny. Azért mondom, hogy látszólagos, mert a gyári munka sohasem olyan, mint a kéziipari munka, s, amellett ez a gyár azzal, bogy ezer meg ezer önálló exisztenciát tönkretessz, még nagyobb kárt okoz. Ez az államnak sem lehet érdeke és éppen azért arra 'kérem a miniszter urat, hogy az iparosság kérését ebben a tekintetben tegye magáévá. Meg kell említenem, hogy az iparosszékhaz létesítésére irányuló kérelmek vannak folyamatban, ahol a hitelszervezetek, exportirodák, beszerző és elosztó központok, állandó kiállítási helyiség és árucsarnok számára biztosítanának (helyiséget. "Ügy tudom, hogy éhben a tekintetben is nagy segítségünkre lesz a főváros s a fedezet erre a célra talán félig-meddig már együtt is volna. Ha a miniszter úr ezt az ügyet magáévá teszi, akkor ezt a kérdést is könnyen meg lehet oldani. Csak érinteni akarom a következő kérdést. A miniszter úr elődje megígérte, hogy a kézműves kamara felállítása dolgában még ebben az évben csinál valamit. A rendkívüli idők ezt nem tették lehetővé, ' de szeretném tudni, hogy a miniszter úrnak ebben a tekintetben mi az álláspontja, hogy a kézműves kamara felállítása tényleg tervbe van-e véve. Ha nincs tervbe véve, akkor szükséges a kereskedelmi és iparkamarák szabályzatának a zsidótörvény értelmében való megváltoztatása, mert ha a jelenlegi szabályzat alapján történnek a kereskedelmi és iparkamaráknál esedékes választások, akkor úgy a kereskedelmnél, mint az iparnál, bizony nem lehet a százalékos arányt biztosítani. Bár nem ide tartozik, köszönetet akarok mondani a pénzügyminiszter úrnak azért, hogy az öreg iparosok részére nyújtandó adókedvezményt biztosította. Általában az a kérésem, hogy a kisiparosság teherbíró képességéhez kell mérni a közterheket. Mivel személyes tapasztalatból látom, hogy az iparügyi minisztériumnak minden tisztviselője, akihez az iparosok vagy az iparosság érdekeltségének vezetői fordulnak, mindenkor készséggel állnak rendelkezésre s felvilágosítással, tanáccsal, útbaigazítással szolgálnak, mivel látom azt a készséget, amely az iparügyi minisztérium tisztviselői karában mindenkor megnyilvánul, én is csatlakozom előttem szólott t. képviselőtársamnak ahhoz az állásfoglalásához, amellyel az iparügyi minisztériumnak adózott. Ez a minisztérium rövid idő óta áll fenn, de úgy látszik, a minisztérium az a szellem, hogy a polgárságot, elsősorban a rászorulókat, a hozzáfordulókat tartják szükségesnek kielégíteni és támogatni, és ezért a készségért elsősorban a miniszter úrnak, másodsorban pedig az alárendelt tisztviselőknek hálás köszönetet mondok. Mivel pedig a miniszter úr személye iránt teljes bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot üdvöslik.) Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Meskó Zoltán. Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. ., : Meskó Zoltán: T. Képviselőház! Közi Horváth, mélyen t. barátom és képviselőtársam felszólalásába kapcsolódva a legnagyobb oíismerés hangján emlékezem meg mélyen szántó, valóban papképviselőhöz mén 5, szociális gondolkozású felszólalásáról. Nagyjában és egészében aláírom mindazt, amit a képviselő úr mondott, csak egy meg jegyesére óhajtok most reflektálni. A képviselő úr ugyanis azt mondotta, hogy csak akkor van telt Ház és csak akikor vannak telt karzatok, amikor személyeskedés folyik a Házban és amikor ^ bizonyos bejelentett interpellációk elmondására kerül a sor, egyébként üres a Ház. Ezt kifogásolta Müller Antal igen t. képviselőtársam is. En az igazságnak megfelelően megállapítom, hogy ebben igazuk van, (Ügy van! a középen.) de megállapítom azt is, hogy ez nemcsak erre a pártra, nemcsak r az ellenzékre vonatkozik, mert, miként az ábra mutatja, ha a magyar iparosságnak, a magyar kézműiparosságnak az itt elénk táruló képből kellene arra következtetnie, bogy miként viselik itt a képviselők szívükön a sorsát, akkor kétségbe kellene esnie. Minthogy azonban nem ezen múlik a dolog, hanem elsősorban az intéző körökön, másodsorban pedig azoknak az intézkedéseknek megtételén, amelyeket mi követelünk, megnyugodhatik a magyar iparosság, hogy bizony szomorú kép az, amely itt elénk tárul: amikor egy batalmas, jobb sorsra érdemes kisiparos osztályról van szó,, üres termet látunk és kevés érdeklődést tapasztalunk. (Igaz! Ügy van! bal felől.) Engem nem érdekel, hogy mennyien hallgatnak, én elmondom az én mondanivalómat akkor is, ha magam vagyok itt, mert itt tulajdonképpen nem egymásnak beszélünk, — egymásnak úgyis hiába beszélünk — hanem itt legalább látja az ország iparossága, hogy vannak szószólói a jövőben is. Felszólalásomnak tulajdonképpen az a lényege és az a tárgya, hogy a magyar kézműiparosság, a magyar kisiparosság lássa, hogy itt az Ország Házában magyar képviselők szeretettel gondolnak reá, látják az Ő szomorú, nehéz helyzetét és magárahagyatottságában — amely különösen a múltban, a régi liberális korszak alatt uiég jobban érvényesült — vele együtt éreznek és sorsán segíteni akarnak. En ugyanis most is főképpen a falusi iparosságról akarok beszélni. Ez a falusi kisiparosság minden tekintetben megérdemli a nemzet báláját és elismerését, nemcsak szorgalmas munkája miatt, hanem azért is, mert hosszú évtizedeken át, amikor az leanberiség még nem részesült a kultúra áldásaiban, amikor még nem. volt rádió, nem voltak vonatok, hajók és újságok, ez a magyar kisiparos-társadalom terjesztette falun a kultúrát. Egy-egy kovácsműhely, szabóműhely, bognárműhely volt a kaszinó, ott volt az olvasókör, a vásározó iparosság hozta a illíreket és meg kell. állapítani, hogy ez a kisiparosság mindenkor és minden körülmények között a nemzeti keresztény ügy istápolója és védőbástyája volt a falun. (Ügy van! Ügy van! — Taps,) A szeretet ési a bála szavával kell tehát megemlékeznünk erről a rétegről. (Helyeslés a középen.) Nem elég azonban csak a szeretet és hála szavával megemlékeznünk róluk, meirt ígéretet, elismerést túlsókat kapott ez az osztály, (Szentiványi Lajos: Ez is igaz!) de segítséget annak ellenére, hogy erre talán a legjobban