Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

112 Az országgyűlés képviselőházának 52. tisztviselői vonatkozásban kívülről látok itt-ott egy-egy olyan szimptomát, amely esetleg meg­győződésem szerint nem egészem megnyugtató, abban az esetben készséggel és bátran mondom meg véleményemet. Ismételten tapasztaltam, hallottam és tudok eseteket arra nézve, hogy egyes minisztériumokban, különösen azokban a minisztériumokban, amelyek nagyobb gyár­ipari üzemekkel vannak hivatalos összekötte­tésben, gyakran megtörténik, hogy egy-egy hi­vatali vezető vagy vezető tisztviselő, — hogy úgy fejezzem ki magamat — kiugrik a minisz­teri létszámból és elmegy egy-egy ilyen válla­lat élére, amely addig hivatalos érintkezési viszonyban volt vele. Senkit sem gyanúsítok. Mindenkinek joga van a saját életsorsát javí­tani és nem is ítélem el ezt a felfogást, mégis kénytelen vagyok azonban a miniszter úr fi­gyelmét kívülről felhívni ezeikre a dolgokra, hogy a miniszter úr saját bölcs belátásával tegye vizsgálat tárgyává, nem okoz-e ez va­lami káros, hátrányos eredményt akár kifelé ezekre a nagyipari vállalatokra, akár befelé a miniszteriális ügykörre és a miniszteriális ügyek elintézésére. (Közi Horváth József: A közvéleményben feltétlenül destruáló!) f A múltkor Hunyady Ferenc gróf tett szóvá hasonló kérdéseket. Azért bátorkodom én is felhívni erre a kérdésre a miniszter úr figyelmét, mert künn az életben nagyon gyak­ran hallunk olyan megjegyzéseket, hogy ' X. vállalatnak vagy gyárnak Y. tisztviselővel ösz­szeköttetése van, sto. Ez tulajdonképpen termé­szetes is, hiszen különben nem lehetne elintézni az ügyeket, de akkor már azután feltűnővé válik, amikor ez az Y. tisztviselő megválik szolgálatából és vezető állásba megy az X. vál­lalathoz. Ismételten megjegyeztem már, hogy na­gyobb barátja az ipari ügyeknek nincs, mint a miniszter úr és azért bízom benne, hogy meg fog találni minden módot és minden eszközt fel fog használni arra, hogy ezeket a rendkívül nehéz, időket eredménnyel tudja átküzdeni, Másrészt ezzel kapcsolatban bízom az iparnak, a kisiparnak és a nagyiparnak is a vitalitásá­ban, hogy minden módot, minden eszközt fel tud használni arra, hogy az anyagokat kellő időben beszerezze. A miniszter úr jóindulatú tevékenységét azonban különösen az adminisz­tráció egyszerűsítésére, ez irányban kérem, mert külföldi relációkban még normális körül­mények között is nehéz anyagokat beszerezni, különösen amikor ilyen rendkívül nehéz idők­ben nehéz körülmények között vagyunk. Tud­juk, hogy a kereskedelemnek egyik , legna­gyobb erőssége a gyorsaság, ezt pedig én itt nem látom s ez az oka annak, hogy az iparügyi költségvetést nem tudom elfogadni. (Homon­nay Tivadar: Nem logikus! Az előbb dicsérte a miniszter urat és bizalommal volt iránta!) Megdicsértem a miniszter urat (Egy hang jőbbfelől: Bátran elfogadhatná -a költségve­tést!) és most is azt mondom, remélem, meg fogja találni ezeket a módokat, én azonban ellenzéki állásfoglalásomból kifolyólag (Ho­monnay Tivadar: Ez más!) és azért, mert olyan árak vannak beállítva például a nyersanyagok beszerzésénél, amelyeket — a rendkívüli időkre tekintettel — azt hiszem, reálisan nem fogunk tudni az egész éven át tartani, nem tudom a tárca költségvetését elfogadni. (Homonnay Tivadar: Kár! Ez után a beszéd után logiku­sabb lett volna elfogadni!) ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. Elnök: A vezérszónokok közül szólás rar­következik? Megay Károly jegyző: Laky Dezső! Laky Dezső: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! y Mélyen meghatva állok a t. Ház előtt akkor, amidőn mint pártom vezérszónoka, az iparügyi minisztérium költségvetéséhez kapcsolódó be­szédemet elmondandó vagyok. E beszédem az­első, amelyet a t. Ház teljes ülésében tarthatok, kétszeresen érzem tehát azt a felelősséget,. amely reám hárul. Az iparügyi minisztérium munkásságának igazi értékét nem lehet azokon a számokon át érzékelni és érzékeltetni, amelyek a költségve­tés nyers adataiban állanak előttünk. (Ügy van! Ügy van!) A magyar államnak másfél évre szóló 1% milliárd pengő összegű költség­vetéséből csak nagyon szerény összeg, 20 millió­pengő az, amely az iparügyi minisztérium dotációja. (Egy hang jőbbfelől: Nagyon sze­rény!) E kurta szám mögött azonban gazda­ságtáxsadalmi életünknek egyik roppant nagy­jelentőségű, elevenmozgású ágazata húzódik meg. (Ügy von! Ügy van!) Az ipar — vala­mennyien tudjuk — hatalmas embertömegeket foglalkoztat, gyakran jobb munkabér-feltéte­lekkel, mint egyéb más gazdasági ágak. Az iparban hatalmas tőkék dolgoznak, amely tő­kéknek a nemzeti gondolat jegyében való mun­káltatása mindenkinek, aki ennek az ország­nak a sorsát lelkén viseli, szíve-ügye. (Helyes­lés.) De az ipar másfelől a nemzeti jövedelem alakításának is hatalmas élesztő eszköze, amelynek halkabb motorzúgása azt jelenti, hogy a nemzet gazdasági életének fejlődésében lanyhulás mutatkozik, míg más oldalról a mo­tor erősebb zúgása azt, hogy eleven energiák dolgoznak a nemzetgazdaság javára­T. Ház! Vitathatatlan, hogy a magyar köz­gazdaságban a vezetőszerep ma is a mező­gazdaságé. A mezőgazdaság az a vezérlő csil­lag, amely körül, mint a naprendszerben a Nap körül, a többi bolygó mozog, kering. Az sem két­séges azonban, hogy ezek közül a bolygók közül mind hatalmasabb és erősebb fénykéve vetődik, sugárzik ki az ipar megnyilvánulásaiból. (Úgy van! Ügy van! jobb fedői.) Azok a számok, amelyeket a népszámlálá­sok egymásután következő számsoraiból tu­dunk egymásmellé állítani, világosan megmu­tatják azt az egyre növekvő jelentőséget, ame­lyet az ipar tölt be népünk foglalkoztatásában. Ha egyfelől hivatkozom arra. hogy 1920-ban a mezőgazdasági népesség száma 4,450.000 fő volt s ez a szám tíz év leforgása alatt csupán négy és félmillióra növekedett s másfelől fel­hívom a figyelmet arra, hogy ugyanezen tíz év alatt az ipari népesség tömege 1,520.000 fő­ről csaknem l,9C0.000-re emelkedett, — kerek­számban 360.000 fővel lett nagyobb — akkor a valóságban már rámutattam arra a rendkívüli átalakulásra, amely gazdasági életünkben e tíz év alatt lepergett, (ügy van! Ügy van! jőbb­felől) Ha valaki azt mondja, hogy a mező­gazdasági népesség 1930-ban »még« az egész lakosság 52%-a volt, és másrészt hivatkozik arra, hogy az ipari népesség arányszáma »már« 22% volt, akkor jó nyomon jár és különöskép­pen akkor teszi ezt, ha a »már« és a »még« sza­vaknak különös jelentőséget tulajdonít. Az sem kétséges, hogy azoknak az ellensúlyozó hatá­soknak ellenére, amelyek a Magyar Szentko­rona birtokállományába visszakerült területek eltérő foglalkozási felépítéséből kifolyólag mu­tatkoznak, a következő, a jövőévi népszámlálás

Next

/
Oldalképek
Tartalom