Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-52
Az országgyűlés képviselőházának 52. ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. 109 nek az eléréséhez hozzájárult az üzleti forgalom javulása, de kétségtelenül a foglalkoztatás helyes kihasználása is. Az állami kőszénbányászat mérlege 1,700.000 pengő felesleggel zárul, amelyből 820.000 pengő beruházásra fordíttatik. A komlói állami kőszénbányában a termelés állandóan emelkedik és a jövő évben előreláthatólag eléri a hárommillió métermázsát. Igen t. Ház! A költségvetés egyes címeinek ismertetésével kapcsolatban nagyjában rámutattam azokra a törekvésekre, amelyeket a miniszter úr az ország iparosítása érdekében kifejt, és érintettem néhány r ipari problémát, amelyeket a miniszter úr részben megvalósított, részben pedig programmjába vett fel. Méltózaassék megengedni, hogy ezenfelül még a legaktuálisabb kérdésről, a nyersanyagbeszerzés és nyersanyagelosztás kérdéséről is néhány szót szóljak. Már bevezetőmben hangsúlyoztam, hogy a külpolitikai események hatása alatt mindenki figyelme büszke önérzettel fordul honvédségünk felé és annak felszerelését mindenki a legtökéletesebb színvonalon szeretné látni. Azt is érezzük valamennyien, hogy a felszerelést az iparnak szellemi és dologi felkészültségével, esetleg kizárólag magyar anyagból kell előteremteni. Az iparügyi miniszter úrnak errevou átkozó törekvése megnyilvánul minden intézkedésében s egyik súlyos arondja, de ez a probléma foglalkoztatja a mai rendkívüli viszonyok között iparunkat is. A legkülönbözőbb fémek, pamut, gyapjú, bőr, festőanyag, vasérc, szén, koksz, a vegyi anyagok különfélességeinek beszerzése egészen új feladatok elé állítja iparunkat. Az iparügyi minisztériumban működő szervek felkészültsége, az illetékes minisztériumok, a Külkereskedelmi Hivatal, a Nemzeti Bank, az ipari érdekeltségek üzleti tapasztalatainak kihasználásával bizonyára meg fogják találni a módot, hogy a beszerzésben s az anyagok helyes elosztásában fennakadás ne legyen, illetőleg az esetleg mutatkozó átmeneti hiányok a minimumra korlátoztassanak. Biztosra veszem azt is. hosv az ipar teljes erejét a honvédelem szolgálatába állítja es a nagy erőpróbát alkalmazottai közreműködésével ki fogja állani. Most pedig áttérek a tárca szociálpolitikai alkotásaira. (Halljuk! Halljuk!) A szociálpolitikát szolgálja elsősorban, bár közvetve, maga az iparfejlesztés. Nagyon találóan jegyezte meg a pénzügyminiszter úr expozéjában, hogy a jó gazdaságpolitika egyben jó szociálpolitika is ' Az 1937 : XXI. te. rendelkezése folytán fokozatosan életbelépett a kötelező nyolcórai munkaidő, a 48 órás munkahét. E rendelkezéssel nemcsak a munkaidő nyert szabályozást, hanem szabályozást nyert a normális munkaidon túl végzett munka mértéke, valamint a munkatöbblettel járó díjazás is. Azóta eltelt masíel év és megelégedéssel kell megállapítani, hogy az ipar a kormány kiváló szociális rendelkezését csaknem zökkenő nélkül hajtotta yegre. 1938 február 1-én kezdetét vette a fizetett szabadság intézménye, amely lehetővé teszi immár hogy az inari munkások folytonos munkájuk után testben és lélekben felüdüljenek. Az iparügyi minisztérium rendelkezésére többízben átszervezett legkisebb munkabermegállapító bizottságok folytatják működésüket és az általuk megállapított munkaberek az érdekelteknek már 75%-ára vonatkoznak. Ugyancsak életbelépett 1938 november 16-an az ipari alkalmazottak, tisztviselők és ipari művezetők legkisebb fizetésére vonatkozó miniszteri rendelet. Mint már a költségvetés vonatkozó címénél is megemlítettem, a gyermeknevelési pótlék kifizetéséről szóló 1938:XXXVL tc-nek, ennek az áldásos törvénynek ma már negyedmillió magyar gyermek az élvezője és a folyó esztendő első felében e célra nem kevesebb, mint hétmillió pengőt fizettek ki. öntudatosan állíthatjuk, hogy a sokkal előrehaladottabb viszonyok között élő nyugati iparnak alig van olyan szociális és szociálpolitikai intézménye, amelyet kormányunk ne vezetett volna be, avagy amelynek bevezetése előkészítés alatt nem állana. Különös értéket ad az imént felsorolt szociálpolitikai intézményeknek az, hogy ezek megvalósítása a kormány elgondolásának megfelelően az ipari árszínvonal lényegesebb változása nélkül következhetett be. Amikor az ipari alkalmazottak szociális problémáit említem, méltóztassék megengedni, hogy egyfelől a műszaki munka vezérkarának, a szabad pályán alkalmazotti sorban működő mérnököknek, másfelől a középfokú technikusoknak, a felsőipariskolát végzett művezetőknek ügyére kitérjek, annál is inkább, mert az utóbbiak éppen olyan nélkülözhetetlen és a maguk helyén mással nem pótolható elemei a magyar ipari életnek, mint a mérnökök. Értem ezalatt a mérnöki rendtartásról szóló 1923 :XVII. tc.-nek, a mérnöki kamarai törvénynek módosítására vonatkozó általános kívánságot, aminek első lépése a kötelező kamarai tagság, a szabad pályán élő mérnökök öregségi biztosító szervének megteremtése, továbbá a középfokú technikusok helyzetének rendezése. Végül itt említem meg a bányanyugpénztárban biztosított munkások nyugbérellátására vonatkozó kívánságot is. Igen t. Ház! A szociális gondoskodásnak megállani nem szabad, de e téren figyelemmel kell lenni az ország, az ipar és a munkavállalók közös érdekeire, mert antiszociálisabb volna e téren a túlzás, annak elmaradhatatlan káros kövektezményeivel, mint a helyes megfontolás mérsékelt intézkedése. Különösen hangsúlyozni kívánom, hogy e téren semmiesetre sem szabad politikai csoportok szempontjainak érvényesülniök. Mély hálával vagyunk az iparügyi miniszter urnák és a minisztérium osztályvezetőinek és egész tisztikarának^ folytatólagos szociális gondoskodásáért és azért a mindenkor megnyilatkozott készségéért, amellyel az ipart és az ipar alkalmazottainak ügyeit a legközvetlenebb módon meghallgatja és azok érdekében a lehetőség határain belül mindenkor intézkedik. T. Ház! Amikor a magyar iparról szólok,. nem hallgathatom el azt a sajnálatos tényt,. hogy még ma is igen; sokan nem egészen azzal a megértéssel viseltetnek az ipar iránt, amelyet annak működése és jelentősége megérdemelne, holott a magyar ipaa? fejlődésének szükségességét mindenki átérzi ,és vallja. A magyar ipar ma már honvédségünk felszerelésének pillére, a nemzeti jövedelemnek nagyon jelentős hányadát termeli, az ország lakossága egynegyed részének: ad tisztességes kenyeret, fejlődésével a mezőgazdaság népesedési fölöslegét munkához juttatja és részt kér a kormányzatnak az önálló magyar gazdasági és nemzeti élet kifejlesztésére irányuló munkájából. Végül, amidőn a zsidótörvény életbelépése által az utolsó ok is megszűnt, amely eddig talán alkalmas volt élesebb bírálatra*
