Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

íilO Az országgyűlés képviselőházának 50. leges módon nem terhelné nieg az államot és a l vasutak büdzséjét, de nagyon sokat segítene a tisztviselők helyzetén. Ez annyival is inkább lehetséges volna, inert itt igazán nagy munkát végeznek a tisztviselők elméletileg is, és más­hol is van ilyen pótlék, például a rendőrségen a rendőrségi pótlék, a honvédségnél honvéd­ségi pótlék, a pénzügyi tisztviselőknél pedig pénzügyi pótlék alakjában. A továbbiak során a vasutasság rendezésre váró ügyeit két csoportba fogom osztani. Az egyik csoportban tárgyalni fogom a kinevezett vasutasság, vagyis a rendes havi fizetéssel és lakbérrel bíró alkalmazottak ügyeit, a másik csoportban pedig a munkásság, az úgynevezett órabéresek, vagy akkordban dolgozó, rendes fi­zetéssel és lakbérrel nem bíró alkalmazottak ügyeit. Mielőtt azonban erre a kérdésre rátér­nék, meg kell említenem a vasutasok létszámá­nak megállapítását. Itt is óriási redukciók tör­téntek, amikor keresztülvitték az általános lét­számcsökkentést. Itt elég erős kaszával dolgoz­tak és az én véleményem szerint ennek volt káros következménye az, hogy most nincs ele­gendő olyan képzett tisztviselő és munkás, aki a munkát elláthatná. Csak ezek rendkívül nagy áldozatkészsége, . áldozatos munkakészsége és munkabírása teszi lehetővé mind a felvidéki vasútsaolgálatnak, mind pedig az egyéb rendes vasútszolgálatnak megfelelő ellátásút. Ha a vasutak személyzeti arányszámát összehasonlítjuk Magyarországon és a többi államokban, ha megnézzük, hogy sínkilométerenkint egy vonal kilométerre hány alkalmazott esik külföldön ós Magyarországon, meg kell állapítanunk, hogy a magyarországi vasutak sokkal inferiorisabib helyzetben van­nak a külföldi vasutaknál. Ennok ellenére a szomszéd államokban sokkal nagyobb késése­ket tapasztalunk, míg a magyar vonatok sok­kal pontosabban és a tisztasági követelménye­ket, és az utastársa dalom igényelt is sokkal ki­elégítőbb a magyar vasutasság működése, mint a szomszédban, pedig azok az alkalmazottak létszáma szempontjából is sokkal jobb helyzet­ben vannak. A vonatkísérő és mozdonykísérő személyzetnél, akik részére az előírás havi 240— 300 óra teljesítmény volna, előfordult, sőt rend­szeresen megtörténik nálunk, hogy az alkalma­zottak havi 450—500 órát vannak szolgálatban. Ez az állapot nemcsak az emberi fizikum meg­nem indokolt kihasználását eredményezi, ha­nem egyszersmind veszélyezteti a vasútbizton­ságot is. Itt tehát okvetlenül kellene tenni va­lamit, hiszen nálunk • csak a magyar vasutas­ság derekassága hárítja el eme körülmények ellenére is a nagyobb veszedelmek és szeren­csétlenségek bekövetkezését. A M. kir. Államvasutak igazgatósága — tu­domásom szerint — igyekszik ezem a kevés lét- I számon változtatni bizonyos felvételek útján, dft e*zek a felvételek nincsenek arányban a ro­hanó eseményekkel: a Felvidék és a Kárpiát­alja visszacsatolásával. Főleg a forgalmi és a kereskedelmi szolgálatban jártas tisztviselőket nem tudták még annyira pótolni, mint aho­gyan kellett volna. A kormányzatnak módot kell nyújtania arra, hogy a M. kir. Államvas­utak igazgatósága a mutatkozó nagy személy­zethiány pótlására rendkívüli intézkedéseket tehessen folyamatba és különösen a mérnök-és főiskolás tisztviselőknek olyan illetményeket biztosítson, hogy azok szívesen jöjjenek állami szolgálatba. Nagyon jól tudjuk, hogy ma alig lehet mérnököt kapni állami szolgálatra. E vég­ülése 1939 november lh~én, kedden. bői szükség volna annak a régi szokásnak a fel­elevenítésére, amikor a Műegyetemen voltak ösztöndíjak, sőt, — hogy így mondjam — ne­veltetési díjak, amelyek biztosították az illető hallgatóknak a kiképezte tését az első évtől egé­szen az utolsó szigorlatig, amivel szemben az illető kötelezettséget vállalt, hogy öt vagy tíz évet — a szerint, hogy mekkora volt e/« a se­gítség — szolgál a magyar államvasutaknál. Ezeket az ösztöndíjakat, amelyeket egy idő­ben nem adtak ki, vagy pedig amelyekért ala­csonyságuknál fogva nem volt folyamodó, úgy kellene felemelni, hogy ezek után kapkod­janak az emberek és az államvasutakhoz szí­vesen menjenek. Természetesen szükség volna arra is, hogy az előléptetésük biztosítva le­gyen és ismét be kellene vezetni a régi auto­matikus előléptetést, hogy a középiskolai vég­zettségűek a VII. fizetési osztályig, a főisko­lások pedig a VI. fizetési osztály 1. fokoza­táig automatice léphessenek elő. A kinevezettek nagy tömegét az államvas­úti segédtisztekés altisztek teszik ki. A segéd­tiszteknek általában az a panaszuk, hogy ami­kor a fizetésüket már megállapították, — nem értem egészen, de több oldalról közölték velem — akkor az ő átértékelési egységüket másképp számították és így rosszabb helyzetbe kerültek, mint amilyenbe kellett volna kerülniök, más kulccsal határozták meg illetményeiket, mint a tisztviselőknél. A segédtiszti státusban levőknek még egy komoly es megszívlelendő kívánságát kellene teljesíteni: előléptetésüket meggyorsítani, mert az előírt szolgálati idő alatt a megengedett legmagasabb fokozatot nagyon kevesen tudják elérni, E helyről meg kell emlékeznem a vasutas­ság részére rendszeresített üzemi részesedési jutalékról is. Ez abból az elgondolásból jött létre, hogy a vasutasságot takarékosságra ne­veljék, ambíciójukat emeljék. Az elgondolás nagyon szép volt, azonban a kivitelben van egy baj, tudniillik az alsó kategóriákban olyan keveset kapnak, hogy vannak bizonyos csopor tok, ahol csak 20—30 pengőt kapnak egy évre. Ez az összeg olyan kevés, hogy egy hónapra 2'5—3 pengő esik, ami bizony, ezeknek a kate­góriáknak az ambícióját nem tudja felkelteni és elevenen tartani. Ezt úgy kellene megol­dani, hogy az alsóbb kategóriák több pontszám alapján kapják ezt az üzemi részesedést, olyan­formán, ahogyan ez a postánál van, ahol pél­dául egy postás majdnem egy hónapra kapja ugyanezt az összeget egy kisebb rangban levő, míg a vasútnál egy egész évre kapnak ennyit. Megjegyzem, talán furcsa, hogy én a vas­utasság dolgaival foglalkozom, azonban Szom­bathely képviselője vagyok, amely város vas­úti centrum és annyi vasutas választóm van, annyit érintkezem velük, annyi kéréssel jön­nék hozzám, hogy így természetesen az ő kí­vánságaikat, bajaikat Igen jól ismerem. (Hall­juk! Halljuk/J Egyik panaszuk, amelyet fel szoktak emlí­teni, a szolgálati egyenruhák kérdése. Általá­nos panasz, hogy takarékossági okból a ruhák hordási idejét olyan hosszú időben állapították meg", amit ezek a ruhák nem képesek kitartani, vagyis sokkal több ez a megállapított idő, mint amennyi hordási idejük ezeknek a ruháknak tényleg van. Ezek a ruhák hamarabb mennek tönkre, vagy pedig olyan állapotban vannak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom