Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Az országgyűlés képviselöfiézának 50. foglalkozott. Hányszor fordult elő a múlt évben, de az idén is tavasszal, hogy igen ügyes emberek azt mondották: ennek meg ennek a báró úrnak van 50 láda szardiniára behozatali engedélye. Mint a Habsburgok korában a császárok a donációkat osztogatták, úgy osztogatják ma a kiviteli és behozatali engedélyeket. Azok, akik ezeket megkapják, az, árut nem mindig fajmagyar ügynökeikkel továbbadják s közben a hasznot zsebrevágják. Ki fizeti ezt meg? Valakinek meg kell fizetnie azt, hogy például amikor Erdélyből almát hoztak be, társaságoknak, hazafias egyesületeknek, grófnőknek, báróknak osztogatták a behozatali engedélyeket, csak éppen kereskedők nem kaptak. Valakinek meg kell fizetnie azt a három-négy közbeiktatott kezet, amely egy behozatali engedély és a fogyasztó között van. Nem irigylem a miniszter urat, mert amikor ebbe a darázsfészekbe belenyúl, éles csípéseket kap majd olyan oldalról, ahonnan nem is számít rá. Merem azonban hinni, hogy a miniszter úrnak lesz kemény keze és lesz bátorsága, hogy ide belenyúljon és megnyugtató rendet teremtsen. Szűnjék meg a donációk osztogatása. (Rupert Rezső: S adót sem^ fizetnek utána!) Ha van haszon, akkor használják fel azt olyan célokra, amelyek valóban nemzeti célok. Mert nem tartom nemzeti célnak elszegényedett kegyelmes asszonyok és hazafiasnak mondott, de egyébként egyéni célokat szolgáló egyesületek felsegítését azzal, hogy kiviteli és behozatali donációkat kapnak. (Rupert Rezső: A szép jelszavak alá mindig piszkos üzleteket rejtenek!) A másik túlméretezett intézmény, melyről a miniszter úrnak bőséges tudomása van és amelyet csak azért említek meg, hogy a magam lelkiismeretét megnyugtassam, a magyar királyi Államvasutak. Hogy ott milyen mértékben duzzad a bürokrácia: csak rá kell nézni az Andrássy úti és a Keleti pályaudvarral szemben lévő hatemeletes palotákra és bemenni a méhkasba, megnézni, mi van ott. Ha valahol egy kis raktárépületet javítanak, háromtagú bizottságot küldenek ki megállapítani, hogy például az ácsmunka belekerül 63 pengő 50 fillérbe. Kiadják a munkát, a falusi ács megcsinálja, közben két mérnök utazik ki, majd újra egy háromtagú bizottság, átvenni a munkát s a végén a napidíjak többet tesznek ki, mint a munka értéke. De nem erről akarok beszélni, hanem a miniszter úr szívies figyelmébe ajánlom a forgalmi személyzet valóban nehéz helyzetét. Mert amilyen mértékben duzzad a bürokrácia a központban, illetve az üzletigazgatóságoknál, olyan mértékben rosszabbodik a helyzete a forgalmi személyzetnek. Méltóztassék megnézni a forgalmi személyzet előmeneteli viszonyait, a rengeteg túlórát, amit dolgozniok kell. méltóztassék megnézni a jegyvizsgálók, a málházok, a fékezők ruházatát. Hat évig viselnek egy köpenyt, amelynek a zsírját pedig már akkor kiszedték, amikor újkorában odaszállították a magyar államvasutaknak. Ruházatukról lesír a nyomorúság. Mi s^m illusztrálja a külföld előtt jobban a mi tisztes szegénységünket, mint a vasúti személyzet ruházata. Ha valaki külföldről jön s megnézi a magyar jegyvizsgálók, mozdonyvezetők, fűtők, fékezők s általában a vasúti személyzet ruházatát, megállapíthatja, hogy talán a főnök s egy pár fiatalabb forgalmi tiszt 1Hvételével. nagyon silányan vannak öltözve. Ezeknek a helyzetén valamiképpen segíteni kell. (Epy hana jobbfelől: Nem a ruha teszi az embert') Szólanom kell a postáról is néhány szót, ése 1939 november 14-én, kedden. 581 A posta egyike az állam legjövedelmezőbb vállalkozásainak és meg kell állapítanom, koránt sincs úgy bürokratizálva, mint az államvasutak. A postánál viszonylag rendes munka folyik, de ott is az a nagy baj, hogy az alacsonyabb fokozatban dolgozó segédszemélyzet száma rendkívül alacsony. Voltam bátor a pénzügyi íbizotitságban a miniszter úr hivatali elődjének figyelmébe ajánlani ezt a körülményt. Rámutattam arra, hogy teljesen lehetetlen, hogy a magyar állam azokat a szegény nőket — mert hiszen főképpen nőkről van szó —, akik a különböző fővárosi és vidéki postahivatalokban dolgoznak, úgy kizsákmányolja munkaidő tekintetében, mint amilyen mértékben ki vannak zsákmányolva. A válasz mindig- az,, hogy kevés a személyzet, a minisztérium nem. enged több személyzetet. Viszont azt látjuk, Ihogy a hivatalok elég szépen szaporodnak, úgylátszik, a minisztérium — legalább a múltból következtetve ezt kell mondanom — nagylelkű volt, amikor hivatalok szaporításáról volt szó, de rendkívül szűkmarkú volt, amikor a dolgozók számának szaporításáról kellett volna gondoskodni. Már pedig itt a dolgozók számát kell szaporítani, mert különben azok, akik ma dolgoznak, rövidesen kidőlnek és képtelenek a munkát úgy ellátni, mint ahogyan kellene. Legvégül kérem a miniszter urat a következőkre. Rengeteg panasz hangzik el az iparosok részéről, főképpen a ruházati iparosok részéről, hogy mind a Máv., mind pedig a posta hihetetlen mértékben leszorítja az árakat. A versenytárgyalások mai rendszere erre lehetőséget ad, az iparosok pedig — sajnos — nincsenek annyira megszervezve, hogy meg tudnának állapodni egy bizonyos áriimitben, hanem hogy munkát kapjanak és foglalkozhassanak valamivel, egymást gyilkolják az ilyen versenytárgyalásokon. Ezt azután a posta is, meg a vasút is nagyszerűen kihasználja. Az eredmény természetesen az, hogy a fővállalkozó elvállalja a munkát, de nem ő végzi el, hanem továbbadja egy elosztónak, az elosztó leadja a kisiparosoknak és mire az utolsó kézhez kerül a munka, aki azt el is végzi, aki a köpenyt, a zubbonyt, a nadrágot varrja, addigra ennek már nem marad

1 semmi, csak a száraz, lerágott csont. (Müller Antal: Az ár meg van állapítva!) Én statisztikát vettem fel. Egyes községekben felkerestem ezeket az iparosokat. Méltóztassék elképzelni, miniszter úr, találtam egy községben egy szabómestert, aki feleségével és serdületlen leányával reggel 6 órakor ül munkáihoz, s kis szüneteket leszámítva, öszszeson másfélórányi szünetet leszámítva, este 9 óráig dolgozik és kimutatása szerint hárman együtt hetenkint 2B-—26 pengőt keresnek. Bocsánatot kérek, a magyar államnak nem lehet érdeke, hogy olyan árakon adja ki a munkát, amelyekért azt nem lehet elvégezni és amelyek mellett csak éhbéreket lehet megkeresni. Elismerem, hogy teher, ha néhány fillérrel is többet fizet az állam, de mégis azt kell mondanom, amit a miniszter úr hivatali elődje mondott, hogy ezt a dolgot meg kell vizsgálni és a legkirívóbb igazságtalanságokat meg kell szüntetni. Nem lehet tűrni, hogy a magyar állam a szegény adófizető polgárok szemében kizsákmányolóként szerepeljen. Ez azonban nemcsak a Magyar Államvasutakra és a postára vonatkozik, hanem nagy mértékben vonatkozik a honvédelmi minisztérium által kiadott rendelésekre is. Ezekhez nem a kereskedelemügyi, hanem az ipar-