Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-49
572 Az országgyűlés képviselőházának U9. fedőkkel, akik a termelőt eddig kihasználták. Voltak olyan nagybirtokos ismerőseim, akik azt mondották: mégis jobb volt régebben, amikor az a zsidó előre adta a [pénzt. Csakhogy arra, hogy az a zsidó előre adta a pénzt, sokszor ráment a birtok. Nagyon sok zsidó úgyszerezte meg a birtokot, hogy előre adta a pénzt, kölcsönt adott és a végén ő ült bele a birtokba. (Úgy van! a jobboldalon.) Én tehát igenis meghajtom az elismerés zászlaját szövetkezeteink előtt. Természetesen, ha valahol meg nem felelő intézkedéseket, kinövéseket látok, azokat szépen le kell nyesni, de magát a szövetkezeti intézményt istápolnunk kell, mert ezek a szövetkezetek voltak a keresztény kiskereskedelem úttörői, ezek mentették meg az országot a kapzsi, kiuzsorázó zsidó kereskedelemtől. Aki fent járt most a Felvidéken, az én ruszin testvéreimnél, — ahogyan én most azt a fáradtságot vettem, hogy noha gyógyulni mentem, mégis tanulmányoztam a viszonyókat és járkáltam erre-arra — az kétségbeesik azon, amit ott lát és azt mondja: Istenem, bár minden községben már két Hangya szövetkezet lenne. Mélyen t. Ház! Ennek előrebocsátása után kijelentem, hogy olvastam az iparügyi miniszter úr szegedi beszédét. Ha ő ebben a szellemben kezdi meg és folytatja itt munkáját, akkor remény van arra, hogy sok minden máskép lesz, mint ahogy eddig volt. En személye iránt ssem bizalommal, sem bizalmatlansággal nem viseltetem, várakozással vagyok vele szemben, de mivel pártállásomnál fogva a kormány általános politikájával nem értek egyet, a javaslatot nem fogadom el. (Egy hcrnq a középen: Hiszen dicsérte!) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Müller Antal. Elnök: Müller Antal képviselő urat illeti a szó. Müller Antal: T. Ház! Előttem szólott Meskó Zoltán t. képviselőtársam beszédével úgyszólván elejétől végig egyetértek. Láthatta, hogy az általa felvetett gondolatokat a kormánypárt ittlévő tagjai mind helyesléssel kísérték, ami azt mutat ja, hogy felfogásunk azonos, ö^ esak a konzekvenciát nem vonta le beszédéből, mert noha helyeselte a már kialakult kereskedelempolitikát, mégsem fogadta el a tárca költségvetését. (Meskó Zoltán: Csak váraikozó álláspontra helyezkedtem!) Nagyon helyesen mondta előttem szólott t. képviselőtársam, hogy az ifjúságot nevelni kell a kereskedelemre. Természetes, hogy lesz egy kis zökkenő és egy bizonyos átmeneti idő, de ezt könnyen át tudjuk majd lábolni, iiitrt a magyar ember a kereskedelemre éppen annyira rátermett, mint az az idegen faj, amely a kereskedelem jó hírnevén nagyon nagy csorbát ejtett. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Erről majd később leszek bátor beszélni. Azt is mondta a t. képviselőtársam, hogy szakembereket kell a kereskedelmi vállalatok élére állítani. El sem tudunk képzelni rendes, jól vezetett kereskedelmet, ha a vállalatok élén nem szakemberek állnak. Éppen ezért magam is osztozom abban a nézetében, hogy ne protekció révén, hanem tényleg a rátermettség, az arravalóság és a szakképzettség révén kerüljenek az emberek a vállalatok élére. ülése 1939 november 10-én } pénteken. Ami pedig azt a megállapítást illett, hogy a keresztények csak keresztényeknél vásároljanak, erre azt mondom, hogy ebben az egy mondatban van az egész magyar kereskedelem jövője lefektetve. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Ha mindenki kötelezőnek tekintenie magára nézve ezt az elvet és gyiaíkorolná is, akkor a zsidótörvényben, lefektetett elvek a törvényes rendelkezések nélkül önmaguktól is végrehajthatók lennének, mert akkor a polgárság, a vásárló közönség öntudatra ébredvén, lelkiismeretére hallgatva, csakis fajtestvéreit támogatná. T. Ház! A kereskedelemügyi tárca költségvetésének nagy fontosságát Homonnay előadó úr vázolta előttünk tartalmas beszédében. Tény az, hogy a tárca kiadásai 60 millió pengőt tesznek ki, az üzemek kiadásai pedig 960 millió pengőt, vagyis a kereskedelemügyi tárcának és üzemeinek kiadásai majdnem felét teszik ki az egész költségA 7 etésnek. Ez mutatja, milyen fontos a kereskedelemügyi tárca, milyen sok érdek fűződik helyes ügyviteléhez és menynyire lehet helyes kereskedelmi politikával az ország lakosságán segíteni. T. Ház! Nekünk a kereskedelmet meg keU szabadítanunk az idegen szellemtől és magyarrá kell tennünk. Azt hiszem, ez mindnyájunknak a felfogása és az óhaja. Ne mondják azt, amiről előttem szólott t. képviselőtársam is megemlékezett, hogy a keresztények nem jó kereskedők, mert igazolni lehetne a cégek egész sorának példájával, hogy a híres, patinás magyar kereskedelmet, amely jó hírnevet szerzett magának, nemcsak az ország határain belül, hanem egész Európában és az egész világon is, egytőlegyig keresztény cégek teremtették meg. Sajnos, az évtizedes liberális gazdasági politika ahelyett, hogy ezek mellé a híres kereskedő cégek mellé ujabbakat és újabbakat teremtett volna, ezeket is olyan nehéz helyzetbe juttatta, hagy egyik-másik évekig vagy évtizedekig vitte ugyan még nagynehezen üzletét, • de azután kénytelen volt nagyon sok ilyen híres cég lehúzni a rollóját. Itt talán kérdezhetik, miért? Amint előttem szólott t. képviselőtársaim is mondották, azért, mert, sajnos, a hitelszervezetek idegen érdekeket szolgáltak, (Ilovszky János: Ügy van!) pedig azokat ugyanaz az érzés kell, hogy áthassa, mint az egész ma; gyár közvéleményt. Mert hiába, nem tudjuk mi a keresztény magyar kereskedelmet megerősíteni, ha nem támasztjuk alá hitellel. De kétféle hitel van. Nemcsak a pénzhitelről szólok, hanem — ami a kereskedelemben meg fontosabb — az áruhitelről is. Magam is két évtizede belesodródtam egy szövetkezet vezetésébe és így közvetlen közelről tapasztalom a kereskedelem gyakorlati ténykedését. Állítom, hogy az áruhitelen keresztül lehet a legjobban segíteni a kereskedelmet, azokat a kezdő fiatal kereskedőket, akikre Közi-Horváth József barátunk is célzott. Aki derék, becsületes, jószándékú, azon segíteni kell. A keresztény kereskedő forgótőkehiányban szenved, áruhitélt nem kap, vagy ha kap is, csak rövid időre, nehezebb feltételek mellett, nem úgy, mint a galíciai zsidók, akik nem csak beszivárogtak, hanem beözönlöttek az országba Az ilyen galíciai a Király-utcában az első napon öt citromot árult, a második napon egy kapualjat veit ki magának és mindenféle pertlivel foglalkozott, egy hét múlva pedig már nem is detaüista, hanem engrosista tudott lenni