Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-49

570 Az országgyűlés képviselőházának U9. elég azt mondani, hogy a kormány kötelessége bizonyos rendszabályokat és törvényeket hozni és foganatosítani a keresztény kereskedelem támogatására. Nagyon természetes, hogy a sántát, aki nem tud futni, nem bocsátom versenyfutásra azzal, aki egy életen keresztül csak ezt csinálta és semmi mást. Természetesen ide bizonyos törvényhozási segítség kell. (Ügy van! a jobboldalon.) Azonban magának a társadalomnak is erkölcsi kötelessége, hogy a keresztény kereskedelmet a legmesszebbmenőén támogassa. (Helyeslés a jobboldalon.) Nyíltan és becsületesen megmondom, hogy nem szeretem az úgynevezett kirakatkeresztenyeket, nem szeretem a divatos fajvédőket, ezeket a — sok esetben — farizeusokat,' akik szidják a zsidót, de a zsidóhoz mennek vásárolni. Én praktikusan fogtam fel a nyilasmozgalmat is, amikor megindítottam. Az első időtől kezdve ezrével és ezrével eskettem meg a népgyűlések hallgatóságát, hogy az életben zsidónál nem vásárolnak, hanem csak magyar üzletet keresnek fel. (Mozgás a baloldalon.) Nem tudom mi van ezen nevetni való, hogy magyar fajtámat akarom boldogítani. (Kabók Lajos: Mit tudja, hogy én mit nevetek?! Énnek a fajnak ugyanis nincs más hazája, csak ez. Ha ennek rosszul megy, itt megy rosszul, itt fog meghalni, itt fog tönkremenni, az élelmes faj pedig kivándorol, megváltoztatja a nevét és nem mint Blum, hanem mint »Blüm« fog esetleg odakint szerepelni. (Taps a jobboldalon. — Derültség. — A szociáldemokrata képviselők felé:) Ez most önöknek szól. Hála Istennek, most már gyengébb hangjuk van, mint 1932-ben, amikor egymagam voltam itt. Akkor úgy rontottak rám, mintha szét akartak volna szedni. (Malasits Géza: Ne mondjon valótlant!) Önök már beszélhetnek. (Zaj) Elnök: Csendet kérek! (Malasits Géza: Nem volt olyan nagy ember! — Kabók Lajos: Észre se vettük!) Csendet kérek a baloldalon. Meskó Zoltán: Mélyen t. Ház! A karácsonyi ünnepek előtt állva, innen az országházából, a nagy fórumon ünnepélyesen felszólítom Magyarország magyar vásárlóközönségét, mély tisztelettel, de nyomatékosan, a fajtám iránti szeretetből, a keresztény magyar kereskedők iránti tiszteletből, (Ilovszky János:. Nagyon köszönjük!) gyermekeik és családjuk sorsa iránti aggodalomból, hogy tartsa mindenki erkölcsi kötelességének, hogy keresztény üzletekben, magyar üzletekben vásároljon (Helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) és ezáltal elősegítse, hogy megerősödjék a keresztény Kereskedelem. Könnyen odamondják ugyanis, hogy a keresztény kereskedelem nem életképes, hogy a magyar nem életképes, hogy a magyar nem kereskedőnek való, A társadalom mutassa meg, az ország vásáirló közönsége mutassa meg, hogy igenis meg fogjuk teremteni a keresztény magyar kereskedelmet! (Helyeslés és taps jobbfelől és a középen. —- Egy hang a jobboldalon: Éljen a Baross Szövetség!) Ehhez azonban hozzátartozik az, hogy a magukat keresztényeknek nevező lapok ne közöljenek zsidó-hirdetéseket, mert nem tartam a keresztény morállal s az igazsággal összeegyeztethetőnek, hogy valamely lapban gyönyörű vezércikket olvasok arról, hogy támogassuk a magyar kereskedelmet, azonkívül olvasok abban a lapban tudósítást arról, hogy milyen gyönyörű közgyűlése volt az általam igen becsült Baross Szövetségnek, milyen kiválóságok mit mondottak ott, mondom, ezt olvasom annak a lapnak az első oldalain, ugyanakkor pe- I ülése 1939 november 10-én, pénteken. dig hátul, a lap végén felhívnak engem esetleg a csókálló rúzs megvételére,' vagy más zsidó cégek támogatására. {Derültség.) Ez a kettő nem egyeztethető össze, ez ellentmond az etikának, a keresztény morálnak. Mélyen t. Képviselőház! Nagyon örülnék, Iha a magyar sajtó, méltányolva beszédemnek ezt a részét, amelyet az ország vásárló közönségéhez intéztem, — azt hiszem, nemcsak a magam nevében, hanem képviselőtársaim szívéből is szólva, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) — közölné ezt név nélkül, nem ezért, hogy nekem reklámot csináljon, hanem azért, hogy ez az eszme terjedjen, hogy benne legyen az újságokban, hogy a magyar országgyűlésen a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával a képviselőház osztatlan véleménye az a kérés volt a keresztény társadalomhoz, (Ilovszky János: Erre tisztelettel kérjük a keresztény sajtót!) hogy: a keresztény kereskedelmet támogassátok, keresztény magyar üzletbe menjek. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől és' a középen.) Az árdrágítókról is kell szólnom egy pár szót. 1917-ben ennek a Háznak a tagja voltam, amikor az árdrágítók — akkor is, sőt akkor különösen — mentalitásuknak megfelelően működtek az országban. Akkor felállottam itt a Házban — itt ültem ezen az oldalon az Apponyiféle függetlenségi párt tagjaként — és azt mondottam az akkori miniszterelnök úrnak, Wekerlénefc, hogy akasztófát követelek az árdrágítóknak, mert ha az első árdrágítót felhúznák az Apponyi-téren és négy napi közszemlére ott tartanák, akkor elmenne a kedvük a papírbakanos-szállítóknak és egyéb árdrágítóknak a drágítástól. Az akkori igen t. miniszterelnök úr az ő kedélyességével azt mondotta, hogy igazat mondok és itt erélyesen kell közbelépni, de nagyon sajnálja, a kormány akasztással nem foglalkozik. En őszintén mondom, nem vagyok vérszomjas emiber, de azonnal felállottam és azt mondottam: készséggel vállalkozom rá sajátkezűleg is, annál is inkább, mert legalább 100 képviselő már jelentkezett, akik segédkeztek volna nekem. (Élénk derültség.) Ez komoly kérdés. Az első árdrágításnál kell lecsapni, (Igaz! a középen<.) mert ha annakidején nem 10.000 pengőre büntették volna a Strassernékat, akik a katonáknak moslékot adtak leves helyett (Gr. Festetics Domonkos: Vagyonelkobzást! — Helyeslés jobbfelől.) és egymilliót kerestek, hanem mindjárt statarialiter elintézték volna, egy második Strasserné meggondolta volna magát, hogy ilyesmit tegyen. (Ügy van! Ügy van! — Gr. Festetics Domonkos: Biró Pál úr vagyona még ma is szabad!) Csak rapszodikusan beszélhetek, mert az idő sürget. En ma egy kicsit meglepődtem az előadó űr egy mondatán. Amikor a mélyen t. előadó úr itt a Máv.-kórházról beszélve, beszéde közben kifejtette, hogy milyen szép az a kórház, mennyire az orvosi tudományok magaslatán áll, stb., Rassay képviselő úr közbeszólt és azt mondotta, hogy a kórház^ orvosi karába beleviszik a politikát, politikát visznek be oda. Erre az igen t. előadó úr — nagyot néztem — azt mondotta, hogy »ebben egyetértek«. (Homonnay Tivadar előadó: Igaz!) Engedje meg, hogy megkérdezzem, (Homonnay Tivadar: Hivatalokban ne legyen politika!) ki visz ibe oda politikát, mikor visz be és milyen politikát? En ugyanis úgy tudom,