Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-48
Az országgyűlés képviselőházának U8. ülése 1939 november 9-én, csütörtökön. 527 Elnök: Szólásra következik! Nagy Ferene jegyző: Fricke Valér! Elnök: Fricke Valér képviselő urat illeti a szó. Fricke Valér: T. Ház! Engedtessék meg, hogy pár keresetlen szóban — az idő rövidsége miatt röviden — elmondjam a honvédelmi költségvetéshez való mondanivalóimat. A polgári lakosság biztonsága, a békés termelés elsősorban a hadsereg erején nyugszik és nagyon sokszor a háború megelőzésében is igen nagy szerepe van egy nemzet életében az erős és ütőképes hadseregnek. Adjunk hálát az istennek, hogy a törvényhozás áldozatkészsége folytán ez a hadsereg, a magyar nemzeti hadsereg, ma már nem áll a trianoni bilincsek által megszabott szerény keretek között, hanem ma büszkesége a nemzetnek és ha veszély fenyeget, büszkén, ütőképesen szembe fog tudni nézni a veszéllyel. Én csak egypár dolgot szeretnék a honvédelmi miniszter úr előtt röviden megemlíteni, amely talán nem is közvetlenül a fegyveres erőre vonatkozik, hanem annak hátterében mintegy a hadsereg lelki ütőerejét befolyásolja egy hosszabb háború esetén. Ez elsősorban vonatkozik mindazokra, akik az elmúlt háború elesettjei. Vonatkozik elsősorban a már Makray képviselőtársam által is említett hadiözvegyekre, akik annakidején igen sok esetben azt a 180 pengős összeget, amely nekik járt, biztatásra felvették, és ezzel feladtak egy 120 pengős évi járadékot. Ügy érzem, t. Ház, hogy ennek a törvényhozásnak erkölcsi kötelessége, hogy azokat a hadiözvegyeket, akik e könnyelmű lépés folytán igen rossz anyagi helyzetbe jutottak, különösen megöregedésükre való tekintettel, legalább bizonyos kiválasztás révén hozzuk olyan anyagi helyzetbe, amely — arányban állva természetesen a költségvetési fedezeti lehetőségekkel — segédkezet nyújt és megmutatja azt, hogy a törvényhozás igenis, segíteni akar ezeken a szegény elesetteken, akik tulajdonképpen a legnagyobb áldozatot hozták a hazáért, amikor családi boldogságukat, férjüket adták oda a hazáért. A másik kérdés, amelyet a honvédelmi miniszter úr figyelmébe szeretnék ajánlani, az, hogy a honvédelmi minisztériumban a hadirokkantak százalékának megítélésénél olyan rendszer van, amelyet a magam részéről nem tudok helyesnek tartani és amelyet, azt hiszem, a honvédelmi miniszter úr és az egész Ház sem tart helyesnek. Én Í1Z cl datok egész sorát gyűjtöttem össze, amelyek szerint az orvosok által felülvizsgált hadirokkantak százalékát — amit a skála szerint állapítottak meg — a minisztériumban egészen egyszerűen, minden indokolás nélkül egy fokozattal leszállították azért, hogy az a hadirokkant kevesebbet kapjon, és hogy ezzel a költségvetés bizonyos mértékben tehermentesül jön. (vitéz Bartha Károly honvédelmi •miniszter tagadólag int.) Ezt nem tudom helyesnek tartani, de egy konkrét eset van a kezemben, amely szerint egy százszázalékos hadinokkantat a nélkül, hogy egyszer is felülvizsgálták volna, három esetben szó szerint degradálták és ina az a százszázalékos hadirokkant — ismétlem: a nélkül, hogy egyszer is felülvizsgálták volna — 25%-os hadirokkant. A honvédelmi miniszter úr figyelmét szeretném felhívni erre a helyzetre. Tudom, hogy ő megértő és a katonákat, különösen a hazáért áldozatot hozó katonákat szerető lélek, és hogy neki mint régi frontharcosnak megmozdul a szíve és segíteni fog ebben a kérdésben. T. Ház! Kifogásolom továbbá —éppen a hadirokkant törvény végrehajtása során szerzett gyakorlati tapasztalatok révén — azt, hogy például a 45%-os hadirokkant nem felfelé kerekítve 50%-osnak számít, hanem csak 25%-osnak, a 25%-os már 0%-osnak, a 70% -os pedig 50%-osnak számít. Vegyük figyelembe azt is, hogy ezek a hadirokkantak napról-napra öregebbek lesznek, természetes úton is bizonyos betegségek támadnak náluk, amelyeknek következtében munkaképességük csókkenése tapasztalható. Már most ha munkaképességcsökkenés áll elő, egy felülvizsgálatnál azt mondhatják az ilyen rokkantnak, hogy maga e betegség folytán sem volna megfelelő mértékben munkaképes, tehát magának már nem jár legfeljebb 25% a 75% helyett. Ügy érzem, talán egy kis jóindulatú rendelkezéssel segíteni lehetne ezen, ha pedig másképpen nem megy, akkor talán egy rövid novellával, vagy egy rendelkezéssel meg lehetne változtatni azt a bizonyos rokkanttörvényt. Én úgy érzem, hogy ez a nemzetnek és ennek a törvényhozásnak erkölcsi kötelessége, mert ez befolyásolja a jövőben hadseregünk ütőképeségét és — hogy úgy mondjam — lelki erejét. T. Ház! Szégyenletesnek tartom azt, hogy egy hadirokkant, akit mindezeken a tortúrákon keresztül 25%-osnak minősítettek, havonta két pengőt kapjon. Ha csak két pengőt tudunk adni, akkor inkább ne adjunk semmit* ez az én lelki meggyőződésem, (Ügy van! jobbfelől.) de két pengőt adni, ez olyanvalami, ami gyakorlatilag a semmivel egyenlő! Én azt hiszem, hogy van és kell lennie ebben az országban fedezetnek arra, hogy ezeknek az embereknek legalább annyit adjunk, amennyiből egy hónapban cigarettát, vagy pipadohányt tudjanak maguknak venni, ha már hadirokkantaknak számítanak. (Meskó Zoltán: Megélhetésre kell neki! Kenyérre kell neki! Hátha nem is dohányzik 1 ?) Egy másik kérdés, amelyet egypár szóval meg akarok említeni és amelyre fel kívánom hívni a honvédelmi miniszter úr figyelmét, a családi segélyek kérdésével kapcsolatos. Ez ugyanis egy olyan kérdés, amely nincsen teljesen tisztázva. A családi segélyekkel kapcsolatban, legalábbis a gyakorlatban, nincsen teljesen tisztázva a mezőgazdasági cselédek kérdése. Az ősz folyamán az egyik járásban azoknak a mezőgazdasági cselédeknek a családja, akiket rendkívüli katonai szolgálatra hívtak be, megkapta a családi segélyt, a másik járásban pedig ezek a családok nem kapták meg. Azután bizonyos rendelkezés történt ebben a tekintetben, de az egyik jegyző így értelmezte azt a rendelkezést, a másik jegyző meg amúgy {Meskó Zoltán: A Breznayak úgy szokták!) és ma is előfordul, hogy az egyik család megkapja a családi segélyt, a másik pedig nem kapja meg. Én nem sajnálom attól, aki megkapja, de elégedetlenséget kelt ez abban a másikban, aki nem kapja meg, tehát úgy érzem, hogy egy kategorikus rendelkezésnek kell jönnie, mert vagy jár, vagy üem jár a családi segély. Ezt kategórice ki kell mondani, mert ha a helyi hatóságok bírálják meg, (Meskó Zoltán: Nem leKet a Breznayakra bízni!), hogy ennek jár, annak pedig nem jár, akkor mindig elégedetlenség lesz. A másik dolog, amit még elő szeretnék adni, ezzel a kérdéssel kapcsolatban, a következő, A hozzám befutott adatokból leszűrve az
