Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-48

516 Az országgyűlés képviselőházának i-8, ülése 1939 november 9-én, csütörtökön. munkák végzésére nem rendelhetők ki. Egészen különösen fáj ezeknek, hogy hadiözvegyeknek, azután csonka, béna hadirokkantaknak a községben éjjeliőri szolgálatot kell teljesíteniük. (Reibel Mihály: Szomorú dolog!) A népjóléti minisztériuim az 1924—25—26. években a közigazgatási hatóságok útján felszólította a hadiözvegyeket és hadirokkantakat is, hogy vegyék fel a végkielégítésüket, ami háromévi járadéknak felelt meg, tehát mai értékben körülbelül 180 pengőnek. (Meskó Zoltán: A legnagyobb lelkiismeretlenség'!) Akárhány helyen, ha nem is rákényszerítették ezt az emberekre... (Meskó Zoltán: Kedvet, csináltak hozzá!) de kedvet csináltak hozzá. Ezt a pénzt természetesen pár hónap alatt felélték és most a lcgsauyarúbb helyzetben vannak. A honvédéi mi miniszter úr kiadott azóta egy rendelkezést, hogy írják össze ezeket, valószínűleg azért, hogy azokon, akik a legnagyobb nyomorúságban vannak, rögtön segítsen, de azt hiszem, feltétlenül szükség van ennek a kérdésnek áilaláuos^ rendezésére, mihelyt erre valamiképpen mód adódik. A rokkanttörvénynek a Felvidékre és a Kárpátaljára való kiterjesztése is rendkívül fontos volna. Itt járt egy küldöttség a pénzügyminisztériumban és meg is kapták a biztatást, hogy a legnagyobb jóakarattal ós jóindulattal kezelik ezt a kérdést, azonban a rendelet még mindig nem látott napvilágot. Már pedig ez a legelemibb érdekeiben érinti az ottani hadviselteket és hadigondozottakat, mert vannak olyanok, akiket a cseh kormány bizonyos szolgálatokért hadigondozottakká minősített és ezek még most is kapják járandóságukat, noha a honvédelmi minisztérium megfosztotta őket ettől a jellegtől, viszont olyanok, akiket a honvédelmi minisztérium hadigondozottakká nyilvánított, még most sem kapják járandóságaikat. Kérem a miniszter urat, méltóztassék a pénzügyminiszter úrnál szorgalmazni, hogy ez a rendelet rövidesen napvilágot lásson s ezek a felvidéki és kárpátaljai hadigondozottak részesüljenek ugyanazokban a jogokban és kedvezményekben, amelyekben részesülnek az itteni bajtársak. (Helyeslés balfelől.) És még valamit szeretnék itt a miniszter úr figyelmébe ajánlani: azoknak a felvidékieknek, akik még a háborúban szereztek bizonyos altiszti rendfokozatot, most ha behívják szolgálatra, a rendfokozatukat nem adják meg. Azzal indokolják ezt az eljárást, hogy a rendfokozat megadásának pénzügyi nehézségei vannak s költségkímélés szempontjából intézkedtek és rendelkeztek imígyen. Szeretnék még a legényegylettel, a Kaliot.tal, azután az inasok országos egyesületével kapcsolatban egy tiszteletteljes kéréssel fordulni a miniszter úrhoz. A honvédelmi törvény a leventékre vonatkozólag úgy intézkedik, hogy ezek más egyesületnek 18 éven alul csak akkor lehetnek tagjai, ha az az egyesület hitbuzgalmi, vallásos vagy iskolai egyesület. Bátor vagyok a miniszter úr magas figyelmét felhívni arra, hogy mindezek az egyesületek, amelyeket az előbb említettem, egyházi vezetés alatt állnak (Meskó Zoltán: T)e nem csak hitbuzgalmiak!) és az ezekbe való felvétel is egyházi szertartással történik. Azt hiszem, ha méltóztatnék erre vonatkozólag felvilágosító . rendeletet kiadni, az ezzel kapcsolatos félreértések egyszersmindenkorra el lennének oszlatva. A kisiparosok és kiskereskedők, ha katonai szolgálatra hívják be őket, csak abban az esetben kapnak hadisegélyt, ha 60 pengőnél kevesebb a havi jövedelmük. Természetesen ezeknek a szegény kisembereknek a havi jövedelme akkor éri el a 60 pengőt, amikor ők maguk otthon vannak ós dolgoznak, (Úgy van! Úgy van!) azonban katonai szolgálatra lévén behíya, rendszerint elvesztik a maguk klientúráját s a család a lehető legnagyobb szegénységben és nyomorúságban várja családfenntartó járnak visszaérkezését. Katonai szolgálatot természetesen mindenkinek kell teljesítenie, ha azonban rövidebb idő alatt lehetne ezeket felváltani, mégiscsak otthon is dolgozhatnának és törődhetnének családjukkal és családjuk fenntartásával. Ez semmiesetre sem sértené a hadsereg magasabb szempontjait, szociális szempontból pedig igen jótékony hatású volna. Ezeket voltam bátor a miniszter lír magas figyelmébe ajánlani. Ezek elmondása után abban a kellemes 'helyzetben vagyok, hogy ezt a költségvetést a legnagyobb örömmel elfogadom, és ha még többet kellene megszavaznom, akkor még nagyobb örömmel tenném. (Éljenzés és taps.) Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik a többi szónokok közplf Spák Iván jegyző: Váczy József! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Ki a következő szónok? Spák Iván jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Ház! Előttem felszólalt igen t. képviselőtársam, barátom és frontharcos képviselőtársam, Makray képviselő úr szavaiba belekapcsolódva, sajnálom, hogy nem vagyok abban a kellemes helyzetben, hogy a költségvetés mellett iratkozhattam volna fel. Nem iratkozhattam fel a tárca költségvetése mellett; egészen őszintén megmondom, — hiszen én mindig a magyar őszinteséget- kerestem az életben, — nagyon nehezemre esett nem mellette feliratkozni, de mivel a kormány általános politikájával nem értek egyet, kénytelen voltam ellene feliratkozni. Mondom, nagyon nehezemre es,ett ez s különösen a mélyen t. honvédelmi miniszter úr személye és egyénisége iránti tiszteletem késztetett volna arra, hogy mellette iratkozzam fel. Visszapillantok egypár évtizeddel ezelőttre, amikor abban a kiváló szerencsében részesültem, — és erre büszkén gondolok vissza — hogy három éven át egymás mellett ültünk Bécsben a katonai műszaki akadémián. Ez az osztálytárs! viszony azonban nem gátol meg engem elhatározásomban. Én a legteljesebb tisztelettel adózom az ő személyének, és itt nyilvánosan tanúbizonyságot teszek amellett, hogy a honvédelmi miniszter úrban megfelelő ember ül a megfelelő helyen. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Ezt mi ellenzékiek is a legnagyobb Készséggel, nem lojalitásból, hanem magyar meggyőződésből elismerjük. (Helyeslés.) Közös tisztek voltunk, és én ünnepélyesen kijelentem, hogy annak a régi ármádiáuak megvolt a becsülete, az egész vonalon megállta a helyét, tiszteletet parancsolt mindenfelé, de igazuk volt azoknak is, akik azt hirdették, hogy azt a jó hadsereget, amely a régi közös hadsereg volt, jobbá, nagyobbá, átütőképesebbé lehet tenni akkor, ha a nemzeti szellemet visszük bele. Most látjuk igazolva azoknak a függetlenségi harcosoknak politikáját, akik a magyar nemzeti hadsereg mellett szálltak síkra