Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-48

512 Az országgyűlés képviselőházának 4-8. áll vagy bukik a magyar nemzet is. Ezt a gondolatot ismerte fel az országgyűlés akkor, amikor az 1939:11. tc.-et megalkotta, és ez volt az a törvénycikk, amelyet az ország széles rétegei helyeseltek. T. Ház! Mi tudjuk, hogy nagy áldozattal jár a hadsereg fenntartása, tudjuk viszont azt is, hogy nincs az az áldozat, amelyet ezért a hadseregért különösen nekünk meg ne kellene hoznunk, {ügy van! Ugy van!) Minden egyes dolgot úgyszólván bele kell ágyazna a hadsereg felépítésébe, így a földbirtokreformot is, amely egészséges magyar kisgazdatársadalmat jelent, bele kell ágyazni a szociális gondolatot, amely felemeli a nemzet legelesettebb rétegeit, akik majd érzik, hogy valaki meg fogja kezüket, és akkor szívesen, bátran és keményen fognak harcolni. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Még kereskedelmi politikánkat és vámpolitikánkat is honvédelmi síkra kell állítani!) A népegészségügynek a hadsereg szolgálatába való állítása is elsősorban fontos. Pontos azért, mert mennél egészségesebb a magyar fajta, annál értékesebb a katonája is, mert csak ép testben lehet ép lélek és csak ép testű lehet jó katona. (Ugy\ van! Ugy van!) Ennek szolgálatába kell állítani egész gazdasági életünket, a vasutat, a postát, a távírót, a telefont, az utak építését, — mint ahogy Baky László képviselőtársam is mondotta. Nagyon fontos, hogy sehol se legyen az út akadálya a hadsereg felvonulásának vagy előnyomulásának. Tudjuk, hogy évtizedes hibákat kell egyszerre pótolnunk, minden eszközt meg kell tehát ragadnunk, hogy a magyar hadsereget kifejlesszük. Katonai erényeinket nem szabad parlagon hevertetni,^ hanem megfelelő felszereléssel kell kiegészíteni, hiszen látjuk, hogy katonai erények nélkül a legnagyobb felszerelés sem ér semmit. Éppen mi láttuk, akik a csehszlovák államba voltunk bekebelezve húsz esztendő alatt, hogy a csehek mindig azzal dicsekedtek, hogy felszerelésük elsőrendű és páratlan, mert a németek ellen készítették ezeket a felszereléseket és a spanyoloknak éppen úgy, mint a kínaiaknak, sőt az egész világnak szállítottak, a Skoda, a Vitkovitz és a többiek, amikor azonban ezeket a fegyvereket meg kellett volna ragadniok, nem volt, aki odaálljon és azt a nagyszerű felszerelést nem vették igénybe. Hasonlóképpen nem érnek a katonai erények semmit ott, ahol hiányzik a felszerelés. Ezt a legklasszikusabban viszont a lengyelek szomorú példája mutatja, akiknél megvolt az ősi erény, hiszen a Westerplattén yagy Varsónál úgy harcoltak, mint az oroszlánok, nem értek azonban el semmit, mert a felszerelés hiányos volt, a felső- és a középső vezetés nem volt kielégítő, mert az egész hadsereg együttdolgozása nem volt megfelelő. Ezekre igenis mind szükség van. Én is nagyon fontos kérdésnek tartom azt, amit Zsilinszky t. képviselőtársam megemlített, a határok megerősítését. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy éppen ott, ahol annak a legnagyobb szüksége mutatkozik, olyan természetes védbástyáink vannak, amelyek ezer esztendőn keresztül minden ellenséggel szemben védelmeztek minket, és az oroszok nagy tömegei éppen ezen a hullámtörő gáton estek össze, a Kárpátokon. A Kárpátokat megfelelően kiépíteni nem volna borzasztóan nehéz dolog és én nagyon kívánatosnak és szükségesnek is tartanám, hogy erőnkön felül is áldozülése 19B9 november 9-én, csütörtökön. zunk erre a célra, hogy ne legyünk kitéve esetleges meglepetéseknek. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Lássa a világ, hogy védeni akarjuk!) De talán ennél is fontosabbnak tartom a repülőgépeknek, a légoltalomnak és a páncélos csapatoknak kifejlesztését. Mi sohasem féltünk szembenézni az ellenséggel, mi nem vagyunk várak építésére berendezkedve, mi elsősorban arra vagyunk berendezkedve, hogy ha kell, felugorjunk a tankra, vagy — mint január 6-án — a Latorca vízében állva, amikor az még jégtől zajlott és onnan lövöldöztük a cseheket. Az ilyen erények valók nekünk, és én a repülő • gépek, a légoltalom és a páncélos csapatok kiépítésénél elsősorban a magyar virtusra gondolok, amikor ezeknek kiképzését minden erővel szükségesnek tartom. 'Magyon jól tudjuk, hogy ma a honvédelmi miniszter úr annyira vigyáz minden fillérre, szinte már kezdenek a saját tisztjei haragudni rá, hogy miért nem ad többet azokra a célokra, amelyekre ők szeretnének adni, ezért különös dicséret illeti meg mindazokat, akik a hadbavonultak ügyét felkarolták és családi segélyeket adtak. JNlágyon fontosnak tartom ezt azok szempontjából, akik a legjobban rászorultak arra. Mi tudjuk nagyon jól, mit jelent az a falun, ha a hadbavonult felesége havonta 12, pengőt kap, tudjuk, mit jelent az, hogy ha valakinek 4—5 gyermeke van és minden gyermek után kap 8 pengőt. Majdnem teljes ellátást jelent ez éppen a legszegényebb elemeknek és ezt nem tudom eléggé dicsérni, nem tudom, eléggé kiemelni. Tudom, hogy a Felvidéknek és Kárpátaljának visszacsatolása nagy gondot okoziott mind a magyar királyi (honvédségnek, mind a kormánynak, de fényesen oldották meg ezt a kérdést éppen akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt ós a magyar honvédség valósággal ragyogó teljesítményeket produkált. Hálás köszönetet mondok ezért és ha mi hálánkat tettekkel nem is tudtuk bebizonyítani, remélem, hogy hűségünkkel fogjuk majd igazolni. (Éljenzés.) Nagyon fontosnak tartom a frontharcosok támogatását és a vitézség jutalmazását, az arany és ezüst vitézségi érmek után járó pótdíjak kifizetését, mert ez nagyon sokat jelent a nép Ihangulatában. Nagyon kérem a miniszter urat, kegyeskedjék a volt cseh-szlovák területen élt magyar frontharcosok ügyét újból megvizsgáltatni, mert ott sloikszor politikai okokból nyomták le egyik-másik szegény rokkant rokkantsági százalékát, csak azért, hogy 25%-on alulra nyomják le, amely riokkantsági fok után már nem járt azután semmiféle járulék. (Úgy van! Úgy van!) Nagyon kérem tehát ennek a felülvizsgálatnak mielőbbi keresztülvitelét és egyszersmind nagyon kérem a Baky László képviselőtársam által felvetett kérdés megfontolását is. Én ugyan szükségesnek tartom a kauciót, szükségesnek tartom azért, mert amikor annakidején bevezették, nagyon alapos meggondolások indították erre azokat, akik bevezették. Én talán más formában gondiolnám ennek a kérdésnek megoldását, olyan formában, hogy a nős tiszteik, altisztek és' legénységi állománybeliek többet kapjanak, mint a nőtlen tisztek, mert ez nemzetfenntartási szempontból nagyon fontos, minthogy a tisztikar, különösen a mai tisztikar — merem állítani, ahogyan nekem ez alatt a rövid idő alatt módomban volt megismerni — az országnak mind erkölcsileg, mind fizikailag, mind szellemileg egyik legértékesebb része, akiknek