Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-47

Az országgyűlés képviselőházának 47. ülése 1989 november 8-án, szerdán, 491 szimbolikusan azt a nemzeti zászlót, amelynek színeiért és színeinek egységéért boldogult Darányi Kálmán annyit küzdött. Darányi Kálmán, beírtad, a nevedet a magyar történelembe! A Te néped, a Te országod mindig hálával, kegyelettel fog Rólad megemlékezni. Elnök: Tildy Zoltán képviselő urat illeti a szó. Tildy Zoltán: T. Képviselőház! A gyásznak és az emlékezésnek ebben a komor ünnepi órájában, azt hiszem, akkor vagyunk méltók az alkalomhoz, boldogult házelnökünk nevéhez és egyéniségéhez, ha életét és egész munkáját nem részleteiben, egyes fázisaiban szemléljük, hanem emelkedett, magas szemléletben nézünk át ezen a tragikus sorsba fordult életpályán, ha róla úgy emlékezünk meg, ahogyan élete nem párthoz és nem egyes rétegekhez, hanem az egész nemzet szent életérdekeihez viszonyult. Hosszú közéleti pályafutása után mintha a sorsa nyílegyenest megíratott volna. 1936 őszén Magyarország- akkor tragikus emberi sorsban elköltözött miniszterelnökének, Gömbös Gyulának őrhelyét vette át. Átvette az őrhelyet, hogy azután később ne csak ezt, hanem, elődjének tragikus sorsát is örökölje. Beszédének lényege, amellyel miniszterelnöki tisztét itt a Házban elfoglalta, ez a pár szó (olvassa): »A kormányzás alapja a cselekedetekben megnyilatkozó keresztény erkölcsi rend és felfogás. Ennek a keresztény erkölcsi rendnek egyik főkövetelménye annak felismerése, hogy aki kormányoz, az a közt szolgálja.« íme, t. Ház, itt van Darányi Kálmán életének legfőbb magyarázó elve, titka és értelme, minden szaván, minden mozdulatán, minden cselekedetén átizzó értelme. Darányi Kálmán a szolgálatnak az embere volt mindenütt, ahová a sors, ahová az örökkévaló Isten őt rendelte, a szó igaz és súlyos értelmében. Jót akart, jó szolgálatot akart végezni nemzete számára. Hallgatag lényén, csendes Szavain olykor akaratlanul is keresztülfényi ett a bensejét átható tűz: megtartani, erősebbé, vihartállóbbá tenni ezt a nemzetet készülő esetleges nagyon nehéz napok idejére. Éppen azért, amikor felelősségteljes magas őrhelyére került, a belső megerősödés útjában álló akadályokat akarta elsősorban elhárítani. T. Képviselőház! Mi, ez a nemzedék egy második Mohács után voltunk és vagyunk; jó és hű magyarok, akik magunkat és sorsunkat végzetesen egynek tudjuk a nemzet sorsával, tegyünk önvizsgálatot ebben a komoly órában: nem szorongtunk, nem viaskodtunk-e olykor talán éjszakai virrasztáskor a lelkünk mélyén, hogy vájjon nem megyünk-e újabb megpróbáltatások és egy új Mohács felé? Mindenesetre az utolsó idegszálunkkal is éreztük, hogy nagy idők, nagy feladatok, nagy lehetőségek és nagy kockázatok állanak a nemzet előtt. Darányi Kálmán ezekben az időkben és ezekre az időkre egyességet akart idebent, jótermő, erőt adó és erőgyüjtŐ békét. Ezt tekintette szolgálata végső céljának. Mint a jó gazda rendezte, rendezgette, készítgette a magyarság házatáját esetleg közelgő nehezebb időkre és nem szóval, még kevésbbó szólamokkal szolgálta ezt a célját, hanem tettek, cselekedetek jelzik azt az utat, amelyet ebben az irányban megtett. Ezért igyekezett rendezni megoldatlan közjogi problémáinkat, gazdasági és szociális alkotásai ennek a célnak a benső bélyegét hordozták magukon. Darányi Kálmán a szolgálat embere volt, tehát a helytállás embere. A magyar jellemnek ez a legkristályosabb tulajdonsága: halálig kitartani a kapott vagy vállalt feladat szolgálata közben; a mi megboldogult elnökünk valóban a szó szoros értelmében egészen haláláig ott állott az őrhelyen. Felelős ember volt a szó mélységes értelmében, felelős az alkotmányos tényezők felé, fajtája, hazája felé, felelős önmaga lelkiismerete és Isten előtt. Darányi Kálmán mint lelke legmélyéig magyar ember végezte a maga nemzetéért való szolgálatát. Különös idők, t. Ház, amikor Magyarország volt miniszterelnökének, a képviselőház elnökének ezen meghatott búcsúztatásakor ezt is meg kell említeni: Darányi Kálmán minden szavából kicsendült, minden tettén érzett az a meggyőződése, hogy a magyarság csak valóban magyarul élhet tmeg ezen a földön és teljesítheti be Istentől kapott küldetését. A magyar életformákat, mint minden jó és hű magyar em^er. a nemzeti élet lényegéhez tartozónak tartotta. Azt mondjíák és mi is megállapítjuk sok«zor önmagunkról, hogy mi csak temetni tudunk igazán, d°, most. amikor történelmi órák intenek f°lénk és a mikor a nagy Kiegyenlítő íme halálában Is közelebb hozott valahogyan bennünket, méltó lenné hozzá, és jó lenne nekünk ezen a napon s^embenézn' e'p'vmás^al és meglátni, túl 9 nar>i él^t, a közéleti küzdelmek, az érvényesülési taktika nr"ló és kicsinyes szempontjain, a nagv alkalmakat, a nagy feladatokat is felismerni, hogy véfrzete«en és fell°bbezhetetlénül egy a sorsunk. Nin^s két magyar sors. csak eery, ezt az earyet kell Darányi Kálmán lelkületéhez méltóan szolgálnunk mindannyiunknak. Tűnő alakia után nézve és őt e fényes boltívek alá ideidézve, a mi tisztességadásunik úgy lesz igaz. úgy lesz belőle a gvász ünnepi hangulatán tnl élet. ha a lényéből, élete munkaijából nemzete felé áradó üzenetet meghalljuk és valósággá tesszük, ha erőtadó egységben nézünk szembe a (magyarság mai és jövendő történelmi feladataival. T. Képviselőház! Én a magam igénytolen szavait lényegében befejeztem. Mégis méltóztassanak nekem megengedni és megbocsátani, ha eleget akarok tenni ebben a percben két mély, benső lelki köteleztetésnek. Ez talán egyéni dolognak látszik, de én azt is érzem, hogy ez a köz dolga. Bizonyságot akarok tenni elsősorban arról, hogy a magyar falu Darányi Kálmánt a lelke legmélyébe bezárta, a gazdák magukénak tartották. A tegnapi napon úgy éreztem, hogy tíz- és százezernyi szegény falusi munkás láthatatlan rendben ott állott az ő katalalkia körül, azok, akiknek szomorú öregségére ő gondolt elsősorban cselekedettel és áldozattal. A tegnapi napon, t- Ház, nemi hatósági rendeletre, hanem a szívek rendeletére nagyon sok magyar falu kicsiny templomában kondult meg a harangszó kísérni a magyarság nagy halottját. A másik, amiről meg kell itt emlékeznem, t. Képviselőház, az, hogy a tegnapi •> temetés alkalmával, amikor Darányi Kálmán tűnő alakját szárnyaló, utánaküldött szavak ölelték át, én egyre csak két koszorút néztem, azokat, amelyeknek a felírásán forró szavakkal földöntúli fájdalom bizonyságait olvastam. T. Képviselőház, a közéleti embert temettük, Magyarország volt miniszterelnökétől búcsúztunk és a Ház most a maga nagynevű, közbecsülésben és valóban közszeretetben álló elnökétől vesz búcsút, de én úgy érzem és ezt szeretném