Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-28
Az országgyűlés képviselőházának 28. ü azonban ezzel párhuzamosan bevezették az ínségmunka, az ínségnapszám és az ínségleves t rendszeréi Egészen groteszkül hat, hogy míg az egyik oldalon ott volt a nnmkabérmegállapítóbizottság rendszere, amelynek gondoskodnia kellett volna a földművelésügyi kormányzaton keresztül arról, hogy a törvény indokolása a gyakorlati életben valóra váljék, hogy a mezőgazdasági munkások emberi életszinten maradhassanak, hogy családot tarthassanak, gyerekeket nevelhessenek, addig a másik oldalon kiépítik az ímségmunka és az ínségmunkabér rendszerét. Mondom, egészen groteszkül hat e két intézmény párhuzamosan való haladása. Ez a jelenség tapasztalható a mezőgazdasági munkásoknál. Én nem esem kétségbe, ha nyáron véletlenül néhol magasabb napszámbéreket kaptak is a mezőgazdasági munkások, mint 80 filléres, 1 pengős vagy 1*5 pengős napszámbéreket. Nem esem kétségbe azért, mert pillanatnyilag talán magasabb munkabéreket kaptak az eddig megszokott ínségmunkabéreknél és nem vagyok egy cseppett sem azon az állásponton, hogy ezzel a mezőgazdasági termelés rentabilitása van veszélyeztetve. A miniszter ur éppen most bólogatott itt Matolcsy képviselő úr beszéde közben, hogy be fogja terjeszteni a mezőgazdasági munkások munkaviszonyainak valamilyen rendezéséről szóló azt a törvényjavaslatot, amely talán kötelezően rendelkezik majd nemcsak a legkisebb napszámbérek megállapításáról, hanem egyéb, a mezőgazdaság területén előforduló munkanemeknél fizetendő munkabérekről is. (Egy hang a baloldalon: Bele fog bukni!) Hát mi történik a magyar mezőgazdaság rentabilitásával akkor, ha egységesen, 'összefoglalóan és szervesen hozzányúlnak majd a magyar mezőgazdasági munkásság munkaviszonyainak rendezéséhez? Hiszen már most is arról beszélünk, — mert a. "Duna-Tisza közén néhány helyen nagyobb volt. a napszám a nyáron, naint a múlt évben, — hogy most már a mezőgazdasági munkásság magasabb napszámbére következtében veszély vau a termelésnél. Mi történik akkor, ha egységes és általános rendezés következik be a mezőgazdasági munkások munkaviszonyainál, mint ahogyan ez kívánatos, okos, célszerű és bölcs politika volna ebben a pillanatban is 1 ? T. Képviselőház? Igenis a mezőgazdasági munkások évek hosszá sorozatán át a legnyomorúságosabb viszonyok között éltek. A mezőgazdaságban előfordult dekonjunktúra mindig őket érte elsősorban és ha volt néhány évi átmeneti konjunktúra a mezőgazdaságban, annak hullámrezgései alig érhettek el hozzá, mer t _ meg kell ezt is mondanom — politikai okokból sokszor azok a közigazgatási hatóságok, amelynek a mezőgazdasági proletárság mellé kellett volna állniok, ellene foglaltak állást a mezőgazdasági munkabérkövetelések tárgyában. (Bodor Márton: Nem egyszer!) Samos, tragikusan láttam, hogy sokáig nem tudott a magyar közéletiből eltűnni az a hangulat, hogy aki magasabb munkabért követel, az kommunista, vagy aki rövidebb munkaidőt akar, aki rendezettebb munkaviszonyt akar, az természetesen bolsevista és kommunista. Az a tragikus dolog történt a magyar közéletben, hogy azokat, akiknek a bolsevizmushoz, de még a szocializmushoz sem volt semmi közük, politikailag átminősítették ilyenekké, azért, mert élni akartak ebben az országban, ése 1939 szeptember 21~én, csütörtökön. 27 mert életlehetőséget akartak maguknak teremteni, mert magasabb munkabért akartak, mert rendezettebb mnnkaviszonyokat akartak, mert általában emberi életszintre akarták emelni az életüket. Nem sikerült. Itt állott az a mezőgazdasági munkásság és bár egyesek szerint már fájóan egy kissé magasabb munkabéreket kapott ezen a nyáron, mint a múlt nyáron, nem tudott kiöltözködni és nem éli azt az életmódot, amely feljogosítana bennünket arra, hogy az így keresett napszátmbéreket most már akármilyen szemponthói is kifogásoljuk. Amikor ilyen a mezőgazdasági munkásság élete, ilyenek az életviszonyai, amikor arról beszélnek, hogy most már vége a liberális korszaknak, (Bokor Márton: Dehogy is van vége! Mesebeszéd!) felhívom a figyelmét a kormányzatnak a hárommillió koldus problémájára. Azért hangsúlyozom, mert ezt hivatalos helyről dobták a magyar közéletbe. Most már szociálpolitikai téren szervesen nyúljon hozzá a kormányzat ehhez a kérdéshez. Mennyit veszekedtünk a (mindenkori kormányzattal, — a miniszter úr is tudja — a Mezőgazdasági Kamarában ezekről a kérdésekről. Mennyi memorandumot terjesztettünk az Országos Mezőgazdasági Kamarán keresztül a kormányzat elé! Mennyit harcoltunk itt a parlamentben, hogy fogjanak hozzá legalább a mezőgazdasági munkások szociálpolitikai védelmének kiépítéséhez. (Bodor Márton: Látszólag!) A betegségi, aggkori, rokkantsági biztosításért harcoltunk és meddővé vált mindez a harcunk, mert nagy ellenállással találkoztunk mindig a túloldalon, úgy, hogy ez a harc nem eredményezhetett pozitívumot. Furcsa helyzetbe kerültünk. Megindultak a szociálpolitikai alkotások Magyarországon, mert mint mondják, most keresztény és nemzeti korszakot élünk. Az ipari munkásságra nézve valóban az 1907. évi XIX. te- megalkotása óta állandóan, szisztematikusan egészséges szociálpolitikai alkotások jöttek létre lassanként. Lehet ezt kifogásolni, lehet ellenvetéseket tenni az Országos Társadalombiztosító Intézet ellen, (Mozgás a baloldalon ) de bár ott tartana a (mezőgazdasági munkásság, munkaés életviszonyaihoz képest, hogy olyan konstrukciójú intézménye lenne, mint ez az intézmény. (Bodor Márton: Mert önök is elhanyagolták! — Elnök csenget. ^— Zaj.) Majd megmondom... (Zaj.) Egyébként én azt tapasztaltam, hogy azok panaszkodnak nagyon sóikat, akiknek fizetniök kell. (Közi-Horváth József: Kérdezze meg a munkásokat, mennyit panaszkodnak! — Tauffer Gábor: Akiknek kapni ok ke 1 lene, azok panaszkodnak!) Ismétlem, vélekedhetünk erről az intézanényről akárhogyan, de nekem az a vágyam, hogy végre valamikor eljussunk odáig, hogy a mezőgazdasági munkásság intézménye is konstrukciójában, felépítésében, szolgáltatásában legalább annyit nyújtson a (mezőgazdasági munkásságnak, mint amennyit nyújt a tagjainak ez az intézmény. Amikor az inari mukásság szociálpolitikai ellátottságát jól-rosszul megvadították, ugyanÉkkor teljesen figyelmen kíwül hagyva, legalábbis méltánvtalanul melőzve haladtak el a mezőgazdasági munkásság nagy tömege mellett. Azért mondom el most mindezeket, mert a most szőnyegen lévő törvényjavaslat kiinduló pontjának én is az 1938. évi XII. t.-cikket tartom, amelyből fakad önkénytelenül^ is most az én állásfoglalásom ezzel a törvény javaslat6*
