Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-42

Az országgyűlés képviselőházának bt. érdemes figyelembe venni és megvalósítani. A másik kérdés, amely felmerül, az, hogy a birtokoknak kisbérletekként való felhasználása esetén hogyan lehet értékesíteni a megmaradó felszerelést, állatállományt satöbbit. En ugyan azt hiszem, hogy ez a kérdés önmagától is megoldódik, de egy kisgazda, törpebirtokos jött hozzám azzal, hogy külön hívjam fel a figyelmet arra, hogy tegyék lehetővé a birtokok felszerelésének a törpebirtokosok, a volt cselédek részére megfelelő méltányos bér ellenében való kiadását. Azt hiszem, ez szintén megoldható, olyan módon, hog;f e miatt a gazdaságokat és az ország nemzetgazdaságát veszteség ne érje. T. Ház! Sokat vitatott kérdés az is, hogy ez a birtokpolitikai javaslat az ország nincstelen lakosságából, milyen széles réteget fog érinteni. Mechanikus számítások vannak, amelyek azt mondják, hogy másfélmillió hold föld 15 holdjával százezer családot, tehát — százezer család 4—4 személlyel — 400.000 embert érint. Az elmúlt két év telepítési tevékenysége, — ezt a kérdést is érintem azért, hogy a dolog helyesebb megvilágításba kerüljön —• amely körülbelül 90.000 holdra vonatkozott, néhány év alatt 21.000 családot érintett, ami azt mutatja, hogy átlagban 4Va katasztrális hold föld jutott arra a célra, hogy részben egészen új, önálló exisztenciákat teremtsünk, részben törpebirtokokat egészítsünk ki. Én nem is tudom elképzelni, — és ez nem is fog bekövetkezni — hogy nincstelen emberek, akiknek semmijük, egy hold földjük sincs, tömegesen, százezerszámra önálló exisztenciává tudjanak válni ennek a törvénynek következtében. A gyakorlat az lesz, hogy a törpebirtokosok, az 1—2—5—6—7 holddal rendelkező birtokosok fogják elsősorban birtokukat kiegészíteni úgy, amint az elmúlt két év tapasztalata már megLmutatja. Az a nézetem, hogy amint az az elmúlt két év során kialakult, a jövő évek nagyobbszabású birtokpolitikai akciója során is nagyjában körülbelül 5 hold lesz az a birtoknagyság, amelyet egy-egy önálló exisztcucia megteremtésére fel fognak használni. Mit fog ez jelenteni? Azt, hogy másfélmillió hold föld felhaszálásával 300.000 családot, vagyis 1,500.000 lelket, tehát a nincsteleneknek jó felét fogja a törvény érinteni. Amikor erről a javaslatról beszélünk és az egyik oldalon kevésnek találják, a másik oldalon vannak, akik sokalják is, én magam ezt a kormány részéről komoly cselekedetnek látom, de hangsúlyozom, a gyors végrehajtásra szükség van. A gyors végrehajtás előfeltétele e kérdés teljes megoldásának és annak, hogy a kérdés a közvéleményben nyugvópontra jusson, de igenis, vallom, — és ha objektív kritikát gyakorolunk, nem térhetünk ki ennek megállapítása elől — hogy ez a törvény az ország birtokpolitikájában és birtokpolitikái törvényalkotásában olyan lépés, amely ezt a kérdést igenis, nagymértékben vitte előre. T. Ház! Felmerül még az a kérdés is, hogy ennek a törvénynek végrehajtása, amely igen nagyszabásií adminisztrációt tételez fel, vájjon centralizált formájában történjék-e avagy decentralizált formában. A törvény erre vonatkozólag bizonyos útmutatást ad, de mégis érintem ezt a kérdést, mint olyan, aki a vidéki adminisztrációban, közigazgatásban is mint a megyei közgyűlésnek és kisgyűléseknek tagja, résztveszek és ezen keresztül ismerem többékevésbbé az ottani adminisztrációt a birtokpolitikában és egyéb vonatkozásokban. Decentülése 1939 október ÉÖ-án, pénteken. 375 ralizált közigazgatást vagy centralizált közigazgatást csinálni: ez lehet önmagában vita tárgya; lehet az egyik is jó, a másik is, de meg kell állapítanom, hogy Magyarországon alapjában véve centralizált közigazgatás folyik. Arról, ami vidéki vonatkozásban a vármegyék autonómiáján keresztül folyik, tudjuk, hogy mit jelent és milyen szerepet visz ebben a tekintetben. Tudjuk azt, hogy ma már az emberek tömege egészen apró, kis kérdésekben, párpengős kis kérdésekben is a miniszterhez fut és tőle vár igazságot, jogosan vagy jogtalanul. Meg kell állapítanom, hogy a mi közigazgatásunkban a minisztériumok döntése rendszerint meggondolt, megfontolt és általában véve megnyugvást keltő, szemben az alsófokú hatóságokkal, amelyek bizonyos indokainál fogva helyben hagyom« végzésekkel intézik el a kérdések tömegét és éppen ezért, mert indokolás nélkül történnek, nem is keltenek megnyugvást. Nekem az a nézetem, — a mai helyzetben a magam tapasztalatait kell elmondanom és meggyőződésem szerint azzal szolgálok az ügynek, ha azt a szektort ismertetem, amelyet szerencsém van ismerni — hogy ha ezen a tényleges helyzeten keresztül nézem ennek a birtokpolitikai törvénynek gyakorlati végrehajtását, akkor megnyugtatóbbnak tartom — őszintén megmondom — a centralizált végrehajtást ott, ahol felelősséggel, határozottan, komolyan végleges döntés történik, mint azt a másik decentralizált kezdeményezést és végrehajtást, amelynek döntésében a magyar ember természete az eddigi gyakorlat szerint megnyugodni nem fog, hanem végeredményben a minisztériumhoz fog futni úgyis döntésért és annak a minisztériumnak döntését fogja végeredményben kikérni. Az ügy egyszerűsítése, a végrehajtás egyszerűsítése érdekében szeretném azonban azt, hogy a minisztériumban ez a szerv, amint erre más alkalommal már rá is mutattam, olyan beosztást, olyan kiépítést nyerjen, hogy önmagában igenis alkalmas legyen ennek a kérdésnek gyors, megnyugtató megoldására. (Maróthy Károly: A minisztériumtól független szervnek kell lennie!) T. Ház! Kétségtelenül az egész közvélemény szeme rajtunk függ, várja ennek a birtokpolitikai törvényjavaslatnak törvényerőre válását, várja ennek gyakorlati megvalósítását is. Az egész magyar élet a földdel függ össze. Valamennyiünket akár kint élünk a földön, akár itt élünk a városban, áthat a földnek szeretete. Egyszer a Tiszaháton jártam az elmúlt években. Egy emberrel beszélgettem, — akivel valamennyien találkozunk kint — de ez az ember talán mégis valamivel több volt, történelmi nevet viselt: szegény ember. Családjában azt a tradíciót ápolják, hogy valamikor egy királyasszony is kikerült belőlük. Szántóvető emberek, majdnem egy falut töltenek meg. Eljött ez az ember a városba^ mint a többi magyar ember, szerencsét próbálni, postás lett s a végén nem tudott megmaradni, visszament a falura, visszament szántani-vetni. Azt mondja nekem: Uram, ha én kimegyek a földekre, ha érzem lábam alatt az omló magyar földet és fejem felett a kéklő eget a magyar pacsirtával, nekem ez a boldogságom, én a városban, a flaszteron nem tudok megmaradni. A magyar embernek ez a ragaszkodása a földhöz akkor is, ha az a föld kevés kenyeret, szűk kenyeret biztosít számára, az az éretek, amelyet ebben a törvényjavaslatban ki