Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-41

Áz országgyűlés képviselőházának Jfl. ülése 1939 október 19-én, csütörtölcön. 35Í mennyire keveset is ad ez a törvényjavaslat, akármennyire szűkmarkú is, akármennyire so­kak által lekicsinyelt is, örömmel fogadom el, mert meg vagyok győződve róla, hogy ezt a törvényjavaslatot követi a következő törvény­javaslatok egész sora, többek között és első­sorban az új magyar örökösödési törvény, amely az új magyar ősiségi törvényt fogja megalkotni (Elénk helyeslés és taps a jobbol­dalon és a középen.) és így a magyar földet igazán odaadja a magyarnak. Még csak egy kijelentést, «ha szabad lenne, nevezetesen azt, — különösen ellenzéki igen t. képviselőtársaimnak mondom ezt, de> kijelen­tésként és ünnepélyes Ígéretként mondom a mi nagyrabecsült f öldmívelésügyi miniszter urunk­nak is — hogy mi nemcsak itt a Házban állunk melléje ennek a törvényjavaslatnak a meg­szavazása terén is, hanem igenis, ott leszünk a végrehajtás során is mindvégig. (Élénk helyes­lés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására megállapított idő letelt. Előterjesztést teszek arra nézve, hogy leg­közelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a ma tárgyalás alatt állott törvényjavaslat vitájá­nak folytatását. Méltóztatnak az elnöki napirendi indít­ványt elfogadni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatkép mondom ki. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyző­könyvet felolvasni. Nagy Ferenc jegyző (felolvassa a jegyző­könyvet). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Ha nincs, azt elfogadottnak és hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 1 percféor.) Htteitsit ették : Müller Antal s. h. Melczer Lilla s. h náplóbírdló-bizottsági tagok. 46*

Next

/
Oldalképek
Tartalom