Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-40
Az országgyűlés képviselőházának %0. tartson az egész esztendőben, hogy ne legyünk kénytelenek nélkülözni a fiatalságot az egész nyári munkaidő alatt a leventeoktatás miatt. Éppen a kétéves kiképzéssel kapcsolatosan talán meg azt is keresztülvihetőnek tartanám, hogy a 12 évet betöltött, de a 15 évet el nem" ert fiatalság, amely ismétlőiskola-koteles, amely a het két napján ismétlőiskolába köteles járni, a 15 éves kor 'betöltéséig mentes legyen a leventeoktatástól. A 12—15 éves ismétlőiskola-kötelesek úgyis keresztülmennek bizonyos tornaoktatáson. Amikor ia háromhónapos kiképzéssel is tudunk katonákat kitanítani, akkor azt hiszem, hogy ennek a 15 évet betöltött ifjúságnak kiképzését az ismétlő iskola elhagyása után a 21—22 éves koráig 1 évenkinti 6 hónapos kiképzéssel is közmegelégedésre lehetne megoldani, mégpedig úgy, hogy a mezőgazdaság sem szenvedne a munkaerő elvonása miatt. De amennyiben a honvédelmi miniszter úr úgy látná, hogy nem lehet ezeket a kiképzési időket sehogyan se megrövidíteni, mert szükség van arra, hogy az évnek 9, vagy 10 hónapján át tartsanak ezek a leventeoktatások, akkor arra kérem tiszteleteti a honvédelmi miniszter urat, hogy legalább a régi állapotot állítsa helyre, hogy vasárnapi leventeoktatás legyen, mert azok iaz érvek, amelyeket szembeszegeznek a vasárnapi oktatással, nem egészen állanak meg., A legerősebb érv ezzel szemben, az, hogy akkor a fiatalságot nem tudjuk templomba járatni. Hát tessék megnézni azokon a helyeken, ajhol a leventeoktatás nem vasárnap folyik, hanem a hétköznapok minden napján, vasárnap vájjon több leventeköteles van-e az istentiszteleteken'? (Mozgás a baloldalon.) Tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék a leventeoktatást az általam kért módon és mértékben szabályozni. Elnök: A honvédelmi miniszter úr kíván nyilatkozni. vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: T. Ház! Tekintettel arra, hogy még egy interpelláció lesz leventeügyben', tisztelettel kérem, hogy válaszomat mind a két interpellációra együtt adhassam meg. Ezenkívül tisztelettel kérem még- azt is, hogy Matolcsy Mátyás képviselő úrnak a miniszterelnök úrhoz intézett interpellációjára is akkor válaszolhassak. (Helyeslés.) Elnök: A Ház a miniszter úr bejelentését tudomásul veszi. Következik Közi-Horváth József képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Boczonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy az utóbbi időben már szinte járványszerűen terjed országszerte a háztulajdonosok körében a sokgyermekes családoktól való irtózás? Elkeseredett apák, kétségbeesett édesanyák tömegesen keresik fel á hatóságokat és a képviselőket, hogy elmondják panaszukat, amely szerint régi lakásukat el kell hagyniok, újat viszont — éppen gyermekeik miatt — nem kapnak. Módjában van-e a belügyminiszter úrnak ennek az antiszociális eljárásnak megbélyegzésére, a sokgyermekes családok lakásának biztosítására intézkedéseket tenni!« ülése 1939 október 18-án, szerdán. 313 Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Közi-Horváth József: T. Ház! A sokgyermekes lakók segélykiáltását kívánom idehozni a t. Ház elé. Azt hiszem, ugyanezt az interpellációt bármelyik képviselőtársam elmondhatná, mert hiszen ezeket a visszaéléseket nem csak en tapasztalom, hanem tapasztaljuk mindnyájan, akik választókkal érintkezünk. Ebben a tárgyban még egy interpellációt jegyeztem be a pénzügyminiszter úrhoz. Ebben azt akartam kérni, hogy azok a szociális érzésű háztulajdonosok, /atkik lakást adnak a sokgyermekes családoknak, bizonyos adókedvezményeknek részesüljenek a házban lakó gyermekek arányában. Töröltettem ezt az interpellációmat azért, mert a pénzügyminiszter úr a költségvetési expozéban megígérte, hogy ezt a kérésemet teljesíteni fogja. T. Ház! Egyre nagyohb lesz azoknak a háztulajdonosoknak a száma, akik házaikban nem tűrnek meg sokgyermekes családokat. (Ügy van! Ügy van!) Ezeknek az antiszociális érzésű háztulajdonosoknak segítségül jönnek azok a gyermektelen lakók, akik hangosan követelik, — sok esetet tudnék felhozni erre — hogy a sokgyermekes családoknak mondjanak fel a háziurak, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert egyébként ők, a jól fizető és csendes bérlők, otthagyják lakásukat. (Bodor Márton: Undorodnak a gyermekektől!) Mi az eredmény? Az, hogy minden városban, minden vidéken egyre több és több sokgyermekes család jön kétségbeesve a képviselőkhöz, a hatóságokhoz, egyformán azzal a kéréssel, hogy valahogyan helyezzék el őket, mert ők a régi lakásukból kikerülnek, ni lakást pedig* nem tudnak kapni. Viszik a pénzt ezek a szomorú édesanyák ós édesapák és amikor már megkapták a szerződést, jön az utolsó kérdés: Hány gyereke van? (Ügy van! balfelől.) És ha bevallja, hogy öt, hat vagy kilenc gyereke van, akkor nincs lakás, még akkor sem, ha egy félévre előre le akarja fizetni a házbért. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Itt nemcsak munkásokról ós egészen kisemberekről van szó, hanem szó van azokról a középosztálybeli családokról is, amelyek a gyermeket még nem utálják, amelyek vállalják az anyaság és apaság terhét. Ha ezen a téren nem jön sürgősen intézkedés, az lesz a helyzet, hogy a sokgyermekes családok, tisztviselőcsaládbk és munkáscsaládok és mindenrendű és rangú sokgyermekes családok kikerülnek a perifériákra egészségtelen és penészes és vizes bérkaszárnyákba. (Bodor Márton: Már úgy van! Győriben például!) Oda zsúfolódnak össze a sokgyermekes családok. Arról, hogy ennek mi lesz, a következménye a jövő nemzedék egészsége, erkölcse, lelkisége szempontjából, fölösleges beszélni, de máris érezhetők a hatásai annak, hogy a sokgyermekes édesanyák intik házasulandó gyermekeiket attól, hogy gyermekeik legyenek, mert ők is erre a sorsra fognak jutni. Csak két példát említek meg. Az egyik példa a következő'. Egy 75%1-os hadirokkant; nak, aki későn, rokkantán házasodott, öt kicsi gyermeke, van, a legidősebb 8 esztendős. Az édesanya szombaton jött hozzám: közeledek az elseje, pénzzel a kezében végigjárta Győr városát és nem tudott lakást kapni. Azt mondja, »Ha nem jön segítség, akkor nincs más utammódom, mint gyermekeim nyakát és magamét